A brit kultúra alappillérei az évszázados hagyományokra visszatekintő, szomjas vándort étellel-itallal, néhol alvóhellyel kínáló, rendszerint több száz éves fogadók. A két név - pub és inn - ma már meglehetősen összemosódó fogalmakat takar: a klasszikus fogadó, ahol megszállni is lehet, az inn névre hallgat, míg a pub inkább a helyi kiskocsmát/vendéglőt jelzi. Jobb magyar szó híján inkább maradjunk a pub terminusnál, ugyanis egy ilyen helyet botorság lenne összehasonlítani a magyar vendéglátóipari egységekkel. A pub a második otthona jó sok átlagembernek, ez az a hely, ahol a munka után összejöhet a barátaival, ahol finom vacsorát főznek neki, ismerik a kedvenceit, ahol nézheti a focimeccset vacsora közben a kis sámliról, és ami a turistaként betérőknek alapinformáció, hogy kevés kivételtől eltekintve jellemzően este hattól kilencig tart viszonylag limitált repertoárral meleg kaját.
A pubok névválasztása rendszerint a történelem homályába vész, de az uralkodók feje és Nagy-Britanniában valósan vagy fiktíven előforduló egyéb állatfajták is sűrűn szerepelnek benne. A harang, a hajó és a hattyú, mint teljesen hétköznapi nevek mellett az út mentén a cégérek meglehetősen fantáziadús korcsmárosoknak és találékony címfestőknek és díszműkovácsoknak állítanak emléket amellett, hogy azonnal lehet tudni, mi a ház kedvenc sörmárkája...
