2007. július 15., vasárnap

Lehet egy koival kevesebb?

Úgy döntöttünk, hogy igen, ugyanis a kis tavat ez az egy is rettegésben tartotta. A növények megcsócsálva, szétcincálva, az iszap feltúrva, a víz zavaros, pedig mindent ugyanúgy raktam össze, mint a nagy tónál, az egyetlen különbség ez a 14 karát színű dúvad, amit sem lelőni, sem szigonyozni, sem merítőhálózni, sem kipecázni nem lehetett. Most viszont elfogyott a türelmem, így mennie kell. Hiába mondtam én anno a tavas szakboltban, hogy csak koit ne adjanak, egy mégis becsúszott a kicsik közé...


30 fokban eresztettük le a tavat, és egy enyhe napszúrással megúsztam az egészet és estére meglett a hal is, egy tócsagaz-erdő legmélyén elbújva. Éjfélre már a felét fel is töltöttük újra, hogy legalább a növények nagy kárát ne lássák a vízmegvonásnak. Szívesen csináltam volna a zsákmányból halászlét, de halat pucoljon, aki ért hozzá, állóvízi halat egyébként is egyen, aki szereti.