2009. szeptember 29., kedd

Tiszteletbeli Harriers klubtagság

Átbeszéltük Ágival, hogy miként is folytatná a lövészetet. Magyar versenyekre voltaképpen nem nagyon járt ebben az évben, szerintem nem is fog. Főként, hogy én sem nagyon fogok már. Ha lő, akkor vagy a németeknél lő 25 méterig, vagy a lengyeleknél, csak úgy szórakozásból, mint Czerwona Górában. Akkor meg érdemes lenne eladni a nagy Nikko távcsövét, és venni helyette egy kis 6-24x50-es Simmonsot, ami volt is neki valamikor.

Azon is gondolkodtam erősen, hogy a HW-97 ill. az LGR is csak a szekrényben porosodik, azokat sem ártana esetleg eladni, de ezt nem akarom annyira elkapkodni. Ági puskájára addig is felraktam az öreg Simmons távcsövemet. Máris arányosabb lett az egész, meg fél kilóval könnyebb is.

2009. szeptember 27., vasárnap

Kaszubski Kupa, Gdansk

Hát, elég karcsú belövőpályát biztosítottak a szervezők: a tegnapi sziluett pálya közepére raktak ki papír célokat, és mint az öt vagy hat lőállásból lehetett lőni, fejenként pár percig. Elsőre kicsit alá hordott a puska, de aztán valószínűleg felmelegedett üzemi hőmérsékletre, mert végül is teljesen jó helyre lőtt.

Sziluettből már eldőlt, hogy nem lesz második forduló, mindenki csak egyszer lő és azt értékelik. Én ezek szerint már túl is vagyok rajta teljesen, most már csak abban kellett reménykednem, hogy más sem lő 13-nál jobbat.

2009. szeptember 26., szombat

Kaszubski Kupa, Gdansk, 0. nap

Nem keltünk túl korán, szép kényelmesen készülődtünk, és utána háromszáz-valahány km-t mentünk megállás nélkül Gdanskba. Az elején katasztrofális minőségű utak voltak, de aztán normalizálódott és rendesen haladhattunk. Így is már fél öt felé járt, mire megérkeztünk. A verseny egy élményparkban volt, mindenfelé terepjárók, kötélen libegő emberek, gokartok, mászófal, stb.

Belövőpálya külön nem volt, és ma csak sziluettet lehetett lőni. Egy pályán ki voltak rakva a sziluettek, egy 20-as pálya puskának és egy pisztolynak, ezen kívül volt egy csomó bukócél is, de nagyon közel, ez inkább egy élményparki lövöldözőpálya volt, mint rendes gyakorló. Már folyt a verseny, mikor odaértem. Patryk, a szervező srác már tudta, ki vagyok, beosztott, fizettem (mint a PFTA rendes tagja, kaptam 5 zl kedvezményt és meglepett ill. elismerő tekintetet), csak a belövéssel volt némi gond.

2009. szeptember 25., péntek

Hameln

Talán már túlságosan is nagyváros a mi szemünkkel, de azért a Grimm-testvérek által is feldolgozott legenda kedvéért mégis ellátogattuk Hamelnbe. A patkányok szerencsére már régen eltűntek, és nem csak a furulyáját fújó ördöngös vándor jóvoltából, hanem a modern kor beköszöntével javuló higiéniai viszonyok miatt is... :)


Rinteln

A teljesen átlagos német kisváros magja még az 1400-1500-as években alakult ki és a tehetős polgárok méretes házainak cizelláltsága a lakók díszítési és pénzfitogtatási igényére engednek következtetni. A három-négyemeletes, tipikus szász házak sorakoznak szép rendben, és az utókor egy-egy felújítást is ennek a szellemében végzett: sehol egy kiálló vasalt betongerenda, vagy látszó jele, hogy a megrogyott, néhol düledező épületet hogyan stabilizálták.


2009. szeptember 24., csütörtök

Kastel de Haar

Záróra után estünk be ide, szerencsére a zajló felújítások miatt még nem zárt be a kastélypark, így be tudtunk slisszolni egy mellékkapun, ami a kimenő forgalmat volt hivatva menedzselni... Igaz, a félig felállványozott homlokzat sajnos nem azt adta, amit vártam tőle, de még így, darabjaiban kivillanva és ellenfénynél is impozáns volt.


De Haan

Szállásadónőnk szerint ez Belgium egyetlen, modern épületekkel nem tönkretett kis tengerparti üdülővároskája, és Oostende látványa után kifejezetten örülök neki, hogy ide vetődtünk. Itt szigorúan csak a már meglevő formanyelvből és a maximális magasságokat centire betartva húzhatnak fel új épületeket, a látvány integritását megőrzendő és a hely szellemét konzerválandó, jobb később, mint soha-alapon.

2009. szeptember 23., szerda

Great Dixter

Az 'isteni' Christo (Christopher Lloyd) otthona és kertje, amit minden valamire való kertbolondnak legalább egyszer meg kell néznie, és most itt áll az orrom előtt, záróra előtt másfél órával, távol minden nagyobbacska lakott településtől...



Scotney Castle

Nem pont a kastély miatt jöttünk ide, hanem jóval inkább a kastélykert hátsó részében található kellemes kis rom és a nagy, már-már csónakázótó méretű vízi környezet miatt. Az időhöz kötött belépőjegyek miatt úgyis várnunk kellett a bebocsáttatásra, így a kerttel kezdtük.


Windsor - Eton

Azaz: Illúziórombolás II.

Még friss főiskolásként jártam erre, és még emlékeztem az icipici házikókra a Temze túlpartján, az innensőn meg az impozáns méretű várra, amit annyi sok turista látogat naponta, gondoltam, talán ez legalább nem változott meg... Tévedtem.


Oxford

Angliai élményeim egyik legkedvesebbike és legnagyobb csalódása is egyben. Igaz, a két látogatás között tizenhat év telt el, az idők pedig itt is változnak - és nem mindig a hely előnyére.



2009. szeptember 22., kedd

Cotswolds II.

A tájegységet mindenképpen behatóbban akartuk megismerni, mert egész egyszerűen nem lehet betelni vele. Már a hatvanhatodik házat fotózom, de még mindig nem érzem, hogy unnám, annyira gyönyörű a látvány, már-már mesebeliek ezek a csöppnyi kis házikók és az, hogy ennyire egységes mindenütt az utcakép, egyszerűen ez a félelmetes és egyben fantasztikus bennük...


Mill Dene Garden

Fenti kert Blockley-ban található, a Cotswolds kellős közepén, egy nagyon aranyos kis faluban, ahol sajnos csak igen kevés időt tölthettünk. Ezt a kertet viszont szándékomban állt megnézni már csak azért is, mert a malomvölgyi és patakparti tájolása miatt is ihletadónak gondoltam. Ebben viszont nem tévedtem. Már a parkolóban ott a becsületkassza, mert a tulajok nem mindig tartózkodnak otthon, a ládikót meg elég kiakasztani egy esőmentes helyre. A felszögelt, nagyobbacska tábla pedig óvatos, lépésben való beparkolásra int, mert a macska süket... Ez kéééész. ~:D


Cotswolds

A tájegység neve valószínűleg csak a szigetországot jobban ismerőknek ugrik be azonnal: ez a párszáz négyzetkilométeren elterülő, kis falvak alkotta terület Nagy-Britannia egyik legegységesebb és legháborítatlanabb része, ipar, nagyvárosok és a velük járó vegyes összkép nélküli, hamisítatlan, vidéki Anglia.


Valóságos esztétikai élmény egy-egy kis faluban végigsétálni: az embernek az az érzése támad, hogy itt megállt az idő, és még eddig senkinek nem volt kedve a fogaskerekeket újra működésbe hozni. Az új épületek is ugyanabból a mézszínű, nagyon barátságos és finom tapintású kőből épülnek ugyanolyan rendszerben és stílusban, mint évszázadokkal ezelőtt, még a méretekben sincs túl nagy eltérés.


Broadway Tower

A faluhoz ugyan nincsen sok köze, amiről ez a torony a nevét kapta, cserébe viszont nem is lehet egykönnyen megtalálni, ugyanis egy alig látható tábla jelzi csak Broadway előtt néhány mérfölddel a lekanyarodást. Mindegy, azért megtaláljuk a dombtetőn mintegy négy emeletnyi magasságba szökő hajdani privát obszervatóriumot, amit tehetős arisztokrata család excentrikus nőtagja használt és sok éjszakát kémlelték itt az eget az udvari csillagászával... Khm. :P


2009. szeptember 21., hétfő

Kiftsgate Court

Amilyen savanyú képpel mászkáltam Hidcote-ban, itt, a következő bokorban, kb. két kilométernyire tőle, a Kiftsgate Court-ban nem is gondoltam, hogy az élményért ilyen hamar kárpótolni fognak.


Hidcote Manor

Ha valaki meghallja ezt a nevet, akkor rendszerint jön a hű! meg a ha! és a szuperlatívuszokba hajló, elolvadó hangú áradozás. Én meg odamentem, megnéztem, és vagy bennem van a hiba, vagy nem szeptember végére van optimalizálva a kert, de semmi elemi erejű durranást nem érzékeltem, amint odabent sétálgattam ágyásról ágyásra, kerti szobáról szobára. Lehet, nem vagyok eléggé fogékony a részletekre? =:O


Stratford Upon Avon

Az ismert és közkedvelt turistalátványosságokat általában nem szeretjük különösebben a rátelepült sallangok miatt, azért Stratfordnak adtunk egy esélyt. Talán a szezonvég az oka, talán az, hogy a városnak megvan az a sajátságos hangulata, amivel azonnal megkedvelteti magát, mindenesetre összességében nagyon kellemesen csalódtunk benne. Habár minden látnivalója egyetlen ember élete és az általa teremtett mítosz köré szerveződik, önmagában, középkori épületekben tobzódó kisvárosként is bőven megállná a helyét. Az Avoni Hattyú eddigi legszellemesebb és legkörnyezettudatosabb megformálását egyébként az egyik híd lábánál találtuk: :D


Európa Bajnokság eredmények

Ági reggel felhívta Tonyt, hogy vannak-e már eredmények, és annyit írt vissza, hogy 29. lettem, megosztva. Ezt sem hittem volna, ezek szerint éppen bejutottam az első 30-ba!!! :-)

Este Stow on the Woldban szálltunk meg, hasonló kis mesevároska ez is. A szállásunk ezúttal is egy régi házban volt. Két vendéglő volt a két szomszédos házban, de a recepciós inkább a főtér túloldalán lévő Queen'n Head pubot javasolta. Nagyon aranyos kis házban volt, teleettük magunkat mindenféle finomsággal. Megemlítendő még, hogy a pénzügyminiszter ki volt tiltva innen, nagy plakát hirdette az ajtón. És valóban: nem is jött be egész este, így nyugodtan ehettünk.

2009. szeptember 20., vasárnap

Stokesay Castle

Ha az előbb szereplő vidéki kúriára azt mondtam, hogy teljesen átlagos, akkor a most következő kiskastély a szöges ellentéte az előző formás, kellemes és kuckós kis lakhelynek.


Stokesay Castle-t az 1200-as évek elején kezdték el építeni, és mint a korban divatosan, gótikus stílusban készült az erődítmény, majd a hozzátapasztott lakótoronnyal és vizesárokkal, majd bástyával együtt kisebbfajta várrá nőtte ki magát. A középkorban megtoldották egy kapusházzal, majd a vérzivataros idők elvonultával enyészetnek indult a hajdanvolt lovagvár. Amint az szokás ebben az országban, ha megtehetik, nem hagynak semmilyen történelmi értéket veszni hagyni, így ezt az erődöt is restaurátorok vették kezelésbe, és az English Heritage-nek köszönhetően a folyamat a mai napig tart.

Benthall Hall

A szomszédságban található Benthall Hall-ra azért esett a választás, mert egy ízig-vérig átlagos angol kúriát is bele akartam venni az útitervbe, ahol úgymond nem történt semmi extra és eléggé szerény méretű ahhoz, hogy az általános útikönyvek se akarják megemlíteni. Ennek ellenére a hely több, mint fél évezredes múltra tekint vissza, bár a kor kevésbé látszik rajta generációk folyamatos gondoskodásának köszönhetően, de pont ezért az az estlegesség, ami az ilyen régi épületek báját adja, itt nyomokban sem érhető tetten.


David Austin Roses

Ha egy rózsakedvelőt megkérnek, sorolja fel a legismertebb rózsanemesítőket, David Austin neve az első ötben fog szerepelni ha a kontinensen, és az első háromban, ha Angliában tesszük fel a kérdést. A bemutatókerttel egybekötött árudában megtalálható minden, amire egy rózsaimádó kerttulajdonos valaha is vágyhat: hosszú pergolasorok, allék, formális kert vízcsatornával, szobrokkal és puszpánggal, és bár látszik itt-ott, hogy ezt a kertet a semmiből teremtették néhány éve, a tömény rózsazuhatag feledteti mindezt.


Európa Bajnokság, Weston Park, 2. nap

Ma reggel ugyan nem tévedtünk el, csak annyi kitérőt tettünk, hogy út közben megnéztük az Iron Bridge-et, Anglia első acél szerkezetű hídját.


De hiába siettünk, nem volt elég időm belőni, a vártnál hamarabb kezdődött a beosztás. Ahogy kivettem a puskát a csomagtartóból, a szokottnál kisebb sebességgel lőtt, nagyon lehűlhetett az éjjel. Kint 14 fok volt, így gyorsan kivágtam és felragasztottam a magammal hozott 15-20 fokos skálát. Lassan felmelegedett a szerkezet és már újra jó volt a sebesség. Ülve a tegnapi szinten lőttem, bár nem olyan biztos kézzel, hiányzott az a több óra belövés és gyakorlás. Radek is mellettem lőtt be, neki sem volt túl sok ideje, ahogy elnéztem, pár ülő lövés, álló, térdelő nála is a sorrend, az ülőket nem gyakorolta túl sokat, de nem is volt rá igazán idő.

2009. szeptember 19., szombat

Weston Park

Az EB után még maradt annyi időnk, hogy megnézzük a Weston Parkot, a Staffordshire-Shropshire határán fekvő 17. századi birtokot. Az impozáns Palladio stílusú épület és a hozzátartozó, Capability Brown által tervezett, angol tájképi kert egy hatalmas park közepén terül el, ami évente több rendezvény helyszíneként is funkcionál. Most is egy ilyen kellős közepébe csöppentünk bele, egy gigantikus, sátras, de jól szervezett és ízlésesen meg- és elrendezett kirakodóvásár várt a parkban, ahol mindent kínáltak napernyőtől gombos botig, de a legjobb az igáslovak karámja volt, a hatalmas, gyárilag hosszú szőrös lábszárvédős, az alkalomra igencsak jól fésült és feldíszített állatokkal...


Wilderhope Manor

A YHA (Youth Hostels Association) kezelésében levő Erzsébet-kori udvarházban töltöttünk néhány éjszakát Shropshire-ben, a vidéki Anglia szívében, távol minden lakott településtől. A középkori-reneszánsz épületet meghagyták eredeti szépségében a kőkávás ablakaival, a több száz éves gerendákkal, a nagyteremben hosszú padokkal, tálalókkal, amiket még az előző évszázadok óntányérjai és kupái is illethettek.

Európa Bajnokság, Weston Park, 1. nap

Reggel hatkor keltünk fel, hogy még időben elérjünk a verseny helyszínére. Elég sötét volt még, de azért készítettem néhány fotót a szobánkról és a kilátásról, ez utóbbi jórészt domboldalakból, sövényekből és birkákból állt. A házat is lefotóztam, komor kőépület, de azért bármikor ellaknék benne...

Fotóalbum: Wilderhope Manor

A parkolással jól megszívtuk, mert a Tong Gate a skeet lőtérhez vezetett. Nem, nem csapott be a tegnapi biztonsági ember, csak neki a lövészekről a skeet ugrott be, és oda navigált el minket. Ráadásul nem is derült ki rögtön, hiszen a kapu után is ott voltak a táblák, hogy 'lövészek erre', a parkolóban is puskatokos emberek mászkáltak, csak valahogy nagyon karcsúnak tűntek azok a tokok... Aztán végre sikerült felhívni Tonyt és kiderült, hogy nem viccből írta a Lichfield Gate-et a levélbe (tényleg benne volt, csak sajnos elkerülte a figyelmem), és ott kell bemenni. De ezt is csak harmadik nekifutásra találtuk meg, úgyhogy majdnem egy órával a tervezettnél később érkeztünk be, pár perccel a kapuzárás előtt. Egyébként a nyilvános parkoló nem is volt olyan messze, úgyhogy az sem lett volna tragédia, ha ott állunk meg.

2009. szeptember 18., péntek

Edzés a Millride FTC-nél

Délután négy felé lehetett, mikor megérkeztünk a Millride FT Club lőteréhez. Ez egy horgásztó melletti nagy mező belövőcélokkal, illetve egy erdős domboldal, ahol egy teljes FT-versenypályát felépítettek a gyakorláshoz.


A piros tusa egyik előnye, hogy ezzel tudom használni a bipodomat is. Most használtam is, kiraktam magamnak célokat 10, 30, 40 és 50 méterre, és minden távra belőttem a puskát, ezúttal biztosra akartam menni. Nagyon jól ment minden, csak oldalra vitte el a szél, ami elég erősen fújt.

Utána átballagtam az erdős részre, mert a többiek is ott voltak, jó alkalom volt beszélgetni egy kicsit. Közben persze lőttem a célokat is, egész jól ment, mindegyikre leadtam 10-15 lövést, próbáltam kiismerni a szelet, lőttem térdelőket és állókat is. Ezeket a célokat minden hétvégén kirakják, a helyi versenyekre és edzésre használják őket. Nem rossz azért, egy komplett versenypálya, mint edzési terep...

Calais-Dover átkelés

Reggel Ági tiszta ideg volt, hogy odaérünk-e időben a komphoz, de persze odaértünk és át is keltünk a tengeren. A komp oldalából néztem a manővereket és az indulást, amúgy a kompon volt minden: étterem, játékbarlang, pihenőhelyek stb.

Côte d'Opale

Franciaország északnyugati tengerpartja a Côte d'Opale, az opálpart. Nevéhez híven itt az Atlanti-óceán áttetsző ezüst-jégkék, a part dimbes-dombos, a hosszú fűfélékkel borított parti szakaszt állandó szél kócolja, s a dűnék között apróbb-nagyobb, természetes strandok találhatók. Itt szerencsére nyoma sincs a Riviera nyüzsgésének és az ezzel együtt járó sűrű embertömegnek vagy a lelketlen felhőkarcolókkal és szálloda-láncokkal teleépített strandoknak.

Vannak helyette a kis parti öblöcskék-beugrók, ami a Csatorna túloldalán a 'cove'-nak felel meg, egyébként is Dover fehér szikláihoz nagyon hasonló itt a táj. Mivel érkezésünkkor az utolsó, indulásunkkor pedig az első bátortalan fényekkel búcsúzott és indult a nap, így tudom csak illusztrálni a hangulatot; az alábbi linken némi történelmi háttér is olvasható: Cap Blanc nez Escalles

Escalles egy pici üdülőfalu, a parton hófehér, emberléptékű családi házakkal, köztük-mellettük-előttük a strand, ahonnan már látni a Calais-ból induló óriási komphajókat is. Tengeri szél, végtelen horizont, körülötte a szinte érintetlen - és védett - parti táj, mintha itt a vásznat egy mozdulattal kifehérítették volna, hogy egy csupa üveg-hófehér, letisztult vonalú modern otthon színpalettájába is ideálisan illeszkedjen.

2009. szeptember 17., csütörtök

Visé - Liege - Aalst - Brugge - Oostende - Veurne

A két napos európa-bajnokságra készülődve jó ötletnek tűnt Belgiumot tüzetesebben is megnézni, egy-két utunkba eső városban megállni és sétálni egyet a történelmi városközpontban.

Mintha a történelemkönyvek lapjairól léptek volna le ezek a kis ékszerdobozok, az elvonult évszázadok minimális nyomot hagytak rajtuk, éppen csak annyit, hogy az ember érezze: itt a több száz éves demokrácia nem pusztított, hanem épített, gondos kezek hagytak maguk után annyit a következő generációkra, hogy azok örökre csodálattal bámulhassák eleik keze munkáját. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Visével kezdtük, ha már itt voltunk. Az uram egy papírlapból és egy hajcsatból készített egy szélvédő mögé rakható parkolóórát, aztán elindultunk. Az ablakunkból kinézve teljesen ledöbbentett házak döbbenetes hasonlósága az angolokéhoz, és el kellett könyvelnem magamban, hogy ez a kép jóval egységesebb és autentikusabb, mint bárhol Dél-Angliában... Aztán lementünk és mivel a dolgozó korúak a munkahelyen, a fiatalok iskolában, szinte csak 65-70 év feletti népeket láttunk az utcákon, ők viszont korukra rácáfolva kerékpáron, kismotoron, egy-két nagyon öreg bácsi-néni négykerekű robogón igyekeztek dolgukra. A jóléti társadalom végnapjai, az iszlám betörése előtti utolsó évtizedek, Róma bukása már a horizonton dereng, de még a távoli Rotterdamból hozza csak a feltámadó szél a közelgő csatakiáltások zaját - ilyen és hasonló képek cikáztak előttünk, és valahogy nagy kedvem támadt ezekeből a gondtalan végnapokból itt kivenni a részemet, hanyatló demokráciák ide vagy oda.

2009. szeptember 16., szerda

Egy huzamban Belgiumig

Úgy döntöttem, hogy ideje elmenni egy komolyabb angliai versenyre is, és erre remek alkalom lesz az idei Európa Bajnokság, igazi mélvíz. Ágicza persze egész kis európai körutat szervezett az esemény köré, tehát nem csak átrohanunk mindenen, hanem meg-megállunk olykor várost nézni meg ilyesmik. Aztán a verseny után sem sietünk haza, mert Angliában igazán van mit megnézni, és a következő hétvégén Gdanskban lesz a Kaszubski Kupa, hát menjünk haza Lengyelországon át...

Reggel szedtem össze a dolgokat az útra, és a biztonság kedvéért még nyomtattam belövőlapokat minden távra, rajzoltam vastag filccel gyakorló lapokat a sziluetthez és kinyomtattam 2-2 parallaxfeliratot a távcsövemre, 15-20 ill. 20-25 fok közötti hőmérsékletekre. Végül is 10 óra tájban indultunk el.

2009. szeptember 6., vasárnap

Magyar OB, Hatvan, 2. nap

Már tegnap is úgy gondoltam, és ez ma az odaúton gondolkodva csak biztosabbá vált bennem, hogy ez a verseny inkább a fejekben fog eldőlni. Mára is szeles időt mondtak, de enyhébbet, mint tegnap. Ez nekem kedvez, mert egy közepes szelet viszonylag jól tudok uralni, nem lesz még egyszer olyan, mint tegnap azon a hat célon, hogy fogalmam sem volt, merre fog menni a lövés. Nekem tehát könnyű dolgom volt, ráadásul az elég nyilvánvaló lehetett mindenkinek, hogy tegnap messze magam alatt teljesítettem, de mára összekapom magam és megmutatom mindenkinek.


Ezúttal Ágicza is eljött velem, ragaszkodtam a 'szerencsemalacomhoz'. És a tegnapi hiba okára is fény derült, ugyanis Ági párnáját vittem magammal, am viszont a sajátom volt nálam, innentől minden egészen más lesz...

2009. szeptember 5., szombat

Magyar OB, Hatvan, 1. nap

Esett egész éjjel, reggel is esőre állt az idő. Ági nem jött, kísérőnek sem. A lövésről már akkor letett, amikor nem lőtte be velem együtt a puskáját. Így hát egyedül mentem Hatvanba, az úton sem nagyon aggódtam, igazán remek lövőhangulatban voltam. A lőteret csak emlékezetből találtam meg, mert nem az útelágazás koordinátáit adták meg, hanem magát a lőteret a préri közepén, és így nem tudott oda navigálni. A lengyel rendszer okosabb, ott mindig azt az utolsó pontot adják meg, ahol még rendes út van, onnan pedig már úgyis ki van táblázva a verseny.


A lőtérre érve beköszöntem a társaságnak, és Pali odajött hozzám és teljesen komoly és őszinte hangon bocsánatot kért tőlem a fórumon általa írottak miatt. Azt mondta, megnézte a lengyel fórumos hozzászólásaimat és abszolút korrekten tájékoztattam őket, megadtam minden infót és címet. Mégis, mit hittél B+, kérdeztem, hogy hamis dátummal félrevezetem őket, vagy mi? Az első eset, hogy valakitől igazi bocsánatkérést hallok a fórumon nagyszájúak köréből.