Évértékelés - 2007

Ez az év sem telt el hiába. Szép csendesen éldegéltünk Zebegényben, és meglehetősen komolyan belevetettem magam a lövészetbe, mégpedig több ágába is egyszerre:

Légpisztollyal csak itthon lődöztem a magam szórakozására, a nyáron beszereztem két professzionális Steyr légpisztolyt, személyesen hoztam el őket az ausztriai gyárból. Ez volt első nagyobb szabású külföldi utunk is, amit később még elég sok követett, míg végül elértünk Szőttesföldre is. Érdekes, hogy a légpisztollyal kezdődött az egész lövészkarrierem, és idén indultam több versenyen is, de csak átlagos eredménnyel és egyre unalmasabbnak találtam a 60 lövéses versenyeket és inkább csak pihenésképpen lőttem vele a kertben, sziluett célokra.

Élet a víz alatt

Ha netán van ismerősünk (sógor jött, látott és kattintgatott, örök hála érte! :D), akinek nem gond a víz alatti fényképezés, akkor használjuk ki az alkalmat, mert szinte páratlan képet lehet nyerni ilyenkor a víz alatti világ életéről...

Igaz, ilyen zegernyében a halak már odalent lebegnek és túl sok aktivitást ne is várjunk tőlük, de a vízinövények még így is mutatósak, ilyen perspektívából úgysem sokszor látjuk őket:

Amúgy körülbelül egy ennyire benövényesített tótól lehet elvárni a hibátlan működést, ám kezdésnek elég néhány növényke, a többit ők megoldják: a vízinövények a legigénytelenebb és legbrutálisabban szaporodó társaság rögtön a gyomok után, például egy év alatt egy tő átokhínár (találó a magyar neve) képes az egész tavat elfoglalni... És utána már csak gyomlálni kell őket. :P

Francia rózsák

Most inkább csak a szimpla fajtákról szólok, úgyis mindenki a teltekért és a teákért rajong, pedig ezek a kis tünemények igen előkelő helyet is elfoglalhatnának a kertben - ha adnánk nekik egy kis esélyt a 'puccos dámák' mellett...

Zsömle

Az úgy volt, hogy nem is péksüteményért mentem Marosra, hanem gyümölcsökért és némi növényekért, de úgy adódott, hogy a kezembe nyomtak egy tenyérnyi Zsömlegombócot. Nem azt a félszáraz, vörös-barnára égetett fajtát, hanem olyan gusztusosan cirmos darabot, amelyik ott ül az ember tenyerén és pékárut meghazudtoló hangerővel dorombol és megpróbál úgy játszani, hogy egy tapodtat ne mozduljon az ember kezéből... Ellenállhatatlan darab. :D

Iskola

Fura dolog megint iskolapadba ülni, de szilárdan tartja magát az elhatározás, hogy tovább nem halogathatom: most van félév eleje, és nekem ha törik, ha szakad, kerttervezést kell tanulnom.

Bő egy hét utánajárás után kiválasztottam az egyetlen élhető opcióként a pesti intézményt, ahol államilag elismert képzés megy levelező tagozaton, még kibírható áron és időtartamban. Kaptam magamat és ellátogattam hozzájuk előzetes terepszemlére. A leendő tanárunk a beszélgetés alkalmával megnyugtatott, hogy ahhoz, amire nekem kell a jogosultság, ezzel az iskolatípussal és végzettséggel a kerttervezési szakmában el fogok tudni boldogulni, és nekem csupán ennyi kell: az állami, pecsétes papír ahhoz az ismerethalmazhoz, amit amúgy is össze fogok szedni magamtól, plusz az a gyakorlati tudás, ami az itteni oktatóknak a kisujjukban van. Ha a következő pár év alatt minden jól megy, akkor nyertem... Egy új szakmát is. :D

Mostantól a hétvégék előreláthatólag sűrűek lesznek, na de valamit valamiért... A versenynaptárral lesz némi átfedés, úgyhogy valamit erre is ki kell majd találni, mert egy fenékkel ugye csak egy lovon lehet rendesen nyargalászni... És akkor inkább az órák, mint a versenyek. Majd meglátjuk.

Az egyetlen

Ha csupán egyetlenegy fotót őrizhetnék meg a kertről a virtuális emlékkönyvemben, akkor azt hiszem, ez lenne az....

Eső után közvetlenül mentem ki, míg a tépázott, szürke felhők szüntelen kergették egymást. Egy, már majdnem napfényes pillanatra volt csak szükség. Számomra ennyi a nyár és a kert esszenciája.*


*Update: azóta sem változatnék rajta: ez a kép lett a kerttervezési oldalam nyitó fotója. Mert megérdemli.

Trainspotting :)

Igaz, hogy ez a fajta némileg helyhez kötött, de így se' füstje', se zaja, de még sínjei sincsenek... :P Igaz, századvégi hangulata sem, így nem is tudom, miért kapta a nevét. Legalább az ember kedvére találgathat, míg fotózza:

Fű, víz, évelők

Ha három szóban kellene jellemeznem a kertet, akkor ennyi jutna nagy hirtelen az eszembe. Tavaly ilyenkor még kis nyeszlett, térdig érő virágocskákban gázoltam, és azon lamentáltam, hogy a kert sosem nő meg, és megöregszem, mire ez bekövetkezik - ha egyáltalán.

Lehet egy koival kevesebb?

Úgy döntöttünk, hogy igen, ugyanis a kis tavat ez az egy is rettegésben tartotta. A növények megcsócsálva, szétcincálva, az iszap feltúrva, a víz zavaros, pedig mindent ugyanúgy raktam össze, mint a nagy tónál, az egyetlen különbség ez a 14 karát színű dúvad, amit sem lelőni, sem szigonyozni, sem merítőhálózni, sem kipecázni nem lehetett. Most viszont elfogyott a türelmem, így mennie kell. Hiába mondtam én anno a tavas szakboltban, hogy csak koit ne adjanak, egy mégis becsúszott a kicsik közé...

30 fokban eresztettük le a tavat, és egy enyhe napszúrással megúsztam az egészet és estére meglett a hal is, egy tócsagaz-erdő legmélyén elbújva. Éjfélre már a felét fel is töltöttük újra, hogy legalább a növények nagy kárát ne lássák a vízmegvonásnak. Szívesen csináltam volna a zsákmányból halászlét, de halat pucoljon, aki ért hozzá, állóvízi halat egyébként is egyen, aki szereti.

Csinka

Bementünk Vácra, a menhelyre, kutyát nézni. Aki még nem járt ilyen helyen, annak legalább egyszer javaslom, mert utána az életben többet nem akarna majd tenyésztőtől drága pénzen pedigrés ebet venni, ha ezeken a szerencsétleneken is lehet segíteni...

Ybbs

Plusz célpontként - mert sosem elég alapon, meg ha már itt vagyunk, ne hagyjuk ki ezt a közeli Dunakanyart sem, gondoltam én a térképre, majd az úton magasodó, látványosságot jelző barna táblára bökve. Majd jól pofára is estem, mert a kanyar az korrektül megvan, a kartográfusok nem tévedtek, csak éppen egy deka hegy, de még egy árva domb sem magasodik itt, és a folyó mintha csak heccből tenne itt egy huszáros kanyart...

Enns

Már jócskán delet kongattak, amikor éhesen és kifáradva Enns-be értünk. A nyár itt tombolt ezerrel, nem úgy, mint a Tóvidéken, és a magas hegyek és a hűsítő tavak hiánya miatt még én is szenvedtem a hőségtől. Megpróbálkoztunk először egy nagyobb adag fagylalttal, amivel a város árnyékban levő utcáit sikerült is hellyel-közzel végigjárni, de a főtér egy az egyben kifogott rajtunk a hatalmas tornyával.

A tekintélyes méretű, az utolsó cm2-ig díszburkolt placcon egyetlen árnyat adó fát sem ültettek, mert hogy klasszikus városmag, meg az autentikus utcakép, meg persze a piactér, meg minden.

Steyr

Ha már ilyen professzionális csúzlikat neveztek el róla, kötelességünknek éreztük ellátogatni a névadó városba és ennél jobb ötletünk nem is lehetett volna! :D Középkori városmag, két folyó, erődítmény, ami csak kell, megtalálható itt. Igaz, megpróbáltunk a jól körvonalazható belvároshoz a lehető legközelebb megállni, így nem kellett a köré épült modern részek miatt sopánkodni sem. Azt hiszem, ha választani lehetne, egy ilyesmi város a több száz éves, gyönyörűen konzervált épületeivel és hangulatával éppen megfelelne hosszabb távon is. :P

Először a katedrálist vettük szemügyre a nagyon helyes kis udvarával, ahol a fedett lépcső valami egészen régi, meghatározhatatlan korú emlékeket ébreszt, és az egyik kedvenc építészeti megoldásom amúgy is. Ráadásul legalább száz éves, éppen virágzó hársfák borították illatfelhőbe a templom környékét, tökéletes ódon hangulata van a helynek.

Seewalchen és Attersee

Korán reggel indultunk és a lassan kibontakozó, opálos napsütés már Seewalchenben, a tóparton ért minket.

A városra nem is áldoztunk időt, inkább a vízparton sétálgattunk és mindenféle kacsákat próbáltunk magunkhoz édesgetni, míg mások a köreiket úszták a tóban, én meg próbáltam nem vacogva gondolni arra, milyen irgalmatlan hideg is lehet ilyenkor ez a víz - a színéből ítélve legalábbis tíz fok környékére saccoltam így, nyáron is.

St. Gilgen

Visszafelé a szállásunkra tartva még beugrottunk ebbe a faluba is, a Wolfgangsee észak-nyugati csücskében. A falu semmi olyan extrát nem kínál, mint az előző párja, 'csak' egy szépen rendben tartott üdülőfalu a szokott osztrák pedantéria minden árulkodó jelével.

St. Wolfgang

A következő tóparti célpontunk a Wolfgangsee partján fekszik, és éppen eleredt az eső, amikor ideértünk, parkolót csak a település legszélén találtunk, és azt is csak hatalmas szerencsével. Mivel a falut átszelő fő közlekedési útvonalat az igen erős forgalom miatt lépésben kellett végignézni és közben az utcácskákba is be lehetett kukucskálni, a végére érve már tudtuk, hogy maximálisan megéri kivárni és ezt a kis kellemetlenséget benyelni...

Bad Ischl

A Monarchia egyik legfelkapottabb üdülő- és fürdővárosa nem véletlenül még ma is az egykori hírnevéből él: itt kézzel fogható a történelem, a századelő köszön vissza az utcákról, a paloták ablakaiból és az egész város építészetén örökre nyomott hagyott az a pompa és jólét, amit a boldog békeidők számára hoztak.

Gmunden

A Tóvidék legnagyobb települése a Traunsee partján fekszik, a belvárosa a szokásos századfordulós látvány, de a Tópart... Ezért jöttünk. :D A parton kis park évszázados faritkaságokkal, virágzó zöld virágú tulipánfa, matuzsálemi tölgyek, páfrányfenyő, és sok-sok sudárzsálya, és egy bányásztörpe a legnagyobb hegyikristállyal, amit a hegy gyomrában valaha is találtak:

A tópart csöppet sem Balaton-fíling, amiért nagyon is hálás vagyok az ittenieknek, valahogy nincsen benne semmi, ami arra emlékeztetne lépten-nyomon, hogy ez a hely a turistákra van szakosodva. Egy csónakkölcsönző azért akad itt is meg kávéház, az előbbire szavazunk kipróbálásilag, majd legfeljebb a hűs habok ébresztenek fel a capuccino helyett, ha vészhelyzet adódna...

Vöcklabruck

Felső-Ausztriában járva ez a kisváros volt barangolásaink kiindulópontja, és a címben említett híddal szembeni fogadó ablakából csekkoltuk minden reggel az aznapi időjárást. A folyó túloldalán fel lehetett tankolni isteni péksütikkel és ilyen indítás után már bírtuk az egész napos mászkálást.

Eperszezonban érkeztünk, így belepottyantunk a hétvégi eperfesztivál kellős közepébe is, ahol minden a bogyósról szólt, a tortáktól a palántákig, nyersen és szárítva, dísznek és nyomtatásban, mindenütt eper eper hátán... Nem volt ellenünkre a dolog. :D

Ausztria

Ha már mindenképpen egy vérprofi légpisztoly kellett a versenyzéshez, illő, hogy azt egyenesen a gyárból szerezze be az uram, ahol a legjobbak közül választhatja ki az igazán neki valót. Kaptuk hát magunkat, és egy szép nyári reggelen elindultunk Felső-Ausztriába.

A Wiener Wald után nem sokkal letértünk az autópályáról egy kicsit csavarogni a falvak közé, jó kis hegyes-völgyes vidék ez már. Még mindig meglep, mennyivel gondozottabbak itt a porták, mennyivel jobban karban van tartva minden, és hogy az általános igény- és az ezzel járó jóléti szint mennyire más utcaképet enged az itt lakóknak.

Heiligenkreuz például a pálya mellett nem sokkal fekvő kis kegyhely, akár a határ túloldalán is lehetne, annyira ismerős látvány:

Pierre

Azt hiszem, menthetetlenül beleszerettem Monsieur Ronsard-ba... Na, nem a névadóba, hanem a róla elnevezett, habkönnyű fehér-rózsaszín sziromgyűjteménybe, aminél én életemben szebbet még nem láttam. Franciául követ (is) jelent és ilyen környezetbe is került: kövek közé... A kemény, időtlen kő és a múló virágözön édes kettősét egyszerűen nem tudom megunni:

Ha ez némileg túlzásnak hangzana, csak rá kell nézni: finoman, mondhatni rafináltan keveredik benne a fehér, a zöld és a pink, és mindig csak pont annyi, hogy ne érezze az ember már-már giccsbe hajlónak ezt a csodát...

Árvácskák

Nem tudom miért, de a csokros, apró virágú árvácskák mint mellőzött, sanyarú sorsú mostohagyerekek bújnak meg a háttérben, míg a nagy fejű testvérei, a közterek és magánkertek tavaszi fő ágyásdíszei tündökölnek úton-útfélen.

Árnyjáték

A szomszédban mindig kora tavasszal az egyik hétvégén égetni szoktak, amikor a patakparti portán a hétvégi házikó tulajdonosa kijön rendet tenni. A tél elmúltát csalhatatlanul jelzi ez a felszálló füst: a kavargó fehér pamacsok és foszlányok mindig ilyen szürreális fényeket festenek a patakpart még csupasz fűzfái közé.

Mintha Csipkerózsika kastélyából egy gigantikus pókháló nyújtózna az ágak között, ami egy goth fantáziakép háttereként is bőven megállná a helyét...