Ezúttal egyedül utaztam Dél-Devonba egy versenyre, kényelmes tempóban átvágva a Cotswolds-on. Az első úticélomat még Ágicza választotta ki, hogy oda feltétlenül el kell mennem. Ez volt Castle Combe, egy kis falucska Bristoltól keletre. Kőházak tömkelege, mondanom sem kell. Kicsit távolabb volt kiépített nagy parkolójuk, ott álltam meg és gyalog mentem be a faluba. Tényleg nagyon hangulatos volt, hasított kővel fedett házak, több száz éves vendégfogadók, az utca kövén sziesztázó kerékpáros turisták.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cotswolds. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cotswolds. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. augusztus 6., szombat
2010. január 8., péntek
Cotswolds a hó alatt
Ismét Angliában vagyunk! Nem tudom, hogy csináljuk, de mindig ugyanabban a parkolóban szoktunk aludni egyet így reggel tájban. Valószínűleg azért, mert a komp után még egy darabig elvisz a lendület, és amikor meglátom az első 'Services' táblát, akkor hajtok le, ez egy kis körforgalmak során át elérhető parkoló egy nagy üzletközpont előtt.
Ma már nem esett a hó, de minden be volt havazva, állítólag sok angol életében először lát ilyet.

A birkák ettől függetlenül kint legelésztek a mezőn, a behavazott kőkerítés mögött.
Ma már nem esett a hó, de minden be volt havazva, állítólag sok angol életében először lát ilyet.
A birkák ettől függetlenül kint legelésztek a mezőn, a behavazott kőkerítés mögött.
2009. október 30., péntek
Brook Cottage Garden
Az utolsó nyitva tartási napot sikerült éppen elkapnom ebben a kertben, a kertész már éppen a téliesítést készítette elő, vágta le az elszáradt évelőket és pucolta ki a terepet. Kétségkívül érződik már a télre való készülődés és nem csak a csüdig harmatos fű, hanem a száradó és halódó növényzet is mutatja a jó idők elmúltát.
Alkerton
Amikor pirkadat után nem sokkal ismét feltűntek előttünk Dover hófehér mészkősziklái és beállt a komp, már sejtettem, hogy a szeptemberi utunk nem csak egy soha vissza nem térő álomtúra volt, hanem ha az égiek is úgy akarják, a lövészetnek köszönhetően rendszeres vendégek leszünk itt, Angliában.
A mostani hosszú hétvége első állomása volt ez a kis falu, a Cotswolds egyik csendes részén, távol a turisták által felkapott helyektől. A pár házas kis település igazi attrakciója az a majdnem ezer éves templom, amit egy kisebb parókia mellett találhatunk meg és számomra az alapértelmezetté vált, ha egy ilyen korú templomot Angliában meglátok.

2009. szeptember 22., kedd
Cotswolds II.
A tájegységet mindenképpen behatóbban akartuk megismerni, mert egész egyszerűen nem lehet betelni vele. Már a hatvanhatodik házat fotózom, de még mindig nem érzem, hogy unnám, annyira gyönyörű a látvány, már-már mesebeliek ezek a csöppnyi kis házikók és az, hogy ennyire egységes mindenütt az utcakép, egyszerűen ez a félelmetes és egyben fantasztikus bennük...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)