Colmar

Még az özönvíz előtti időkben, amikor a zebegényi házikó épülőfélben volt, rendszeresen beszereztem az azóta is kedvencemként számon tartott francia lakberendezési folyóiratot, amiből a legtöbb ötletet szerintem meríteni lehet. Az Art & Décoration egyik kitekintő cikkében szúrt szemet Colmar, és azóta is szerettem volna megismerni a várost - most végre utunkba esett, hát meg is néztük jól a belvárosát.

Riquewihr

Elzász-Lotaringia a Rajnai borvidéknek mintegy földrajzi folytatása, ugyanolyan hegyes-völgyes, kanyargó folyókkal ékes, szőlő-ültetvényekkel gondosan művelt terület, ami látvány a szívemnek oly' kedves - leginkább azért, mert ahol már megterem a szőlő, ott nyaranta elég meleg van számomra is, és ahol mindehhez kellő magasságú domborzat is társul, az mondhatni ideális... ;)

Ribeauvillé

Egy virágoktól roskadásig megrakott, mézeskalács-házikókkal telezsúfolt nagyfalu a szőlőhegyek alatt, várral megkoronázva: ez Ribeauvillé.

Dél-Franciaország

Miért szerettem bele már az első utunkon is ebbe a hegyes-völgyes kőházas falvakkal tarkított, hamisítatlan vidéki tájba? Legelőször, mert itt valódi hegyek vannak, valódi, nagyobb kiterjedésű erdőkkel. A föld vörös, mint Shropshire-ben, de közel sincsen kellemetlenül hideg, a nyár még az elviselhetően meleg, és egyetlenegyszer kaptunk kánikulát. De a simogató, jóleső meleg az mindennapos, Angliában még nyár közepén is van, hogy pulóvert kell húzni. Itt lehetne mezítláb is mászkálni, ott ez elképzelhetetlen. Hiányoznak a lenge nyári ruhák, itt azt is lehet viselni.

Gerberoy

Picardiában mindössze két falu képviselteti magát a 100 legszebb... között, az idei francia körutunk utolsó állomása, Gerberoy mellett Parfondeval a másik.

Giverny

Monet kertje a kihagyhatatlan menüpontok közé tartozik azoknak, akik Párizs tágabb környékén töltik a nyaralásukat. Ezt minden bizonnyal így gondolhatta a mintegy félszáz japán és ugyanennyi amerikai turista is, akiknek arra a délutánra sikerült ütemezniük a kertlátogatást, mint nekem és még száz másik embernek. A kis falucska szinte hemzsegett a látogatóktól, úgyhogy az impresszionista múzeumot egy az egyben ki is hagytam, és csak a kertre koncentráltam.

L'Hameau de La Reine

Azaz Marie Antoinette farmja, Versailles egyik eldugott csücskében, ahova csak a hardcore turisták vagy a Trianon palotákra kíváncsiak kutyagolnak el, feltéve, hogy a Napkirály palotájának irányából indulnak felfedező útra és delet már kongattak, ugyanis előbb érkezve csak a zárt nagykaput találják.... Akik viszont az emberléptékű és nem a grandiózus, kirakati pompával kacérkodnak és a kevésbé járt utat választják inkább, azoknak javasolnám a főbejárat helyett a mintegy négy mérfölddel odébb levő Saint-Antoine kaput, ahonnan pár perc alatt a Királynő magánbirtokára érnek, ahol annak idejében ez egy működő farm volt, megfelelő állattartással és konyhakertekkel.

Mára csak egy kis, bemutató részen őrizték meg a lábasjószágot és a veteményest, de a tizenkét épület tündéri báján ez mit sem csorbít. Az egész olyan, mintha tervezőjük, Richard Mique a Grimm népmesékből csent volna ihletet megalkotásukhoz, és bármelyik pillanatban a házakból kilépne egy-két mesealak, de legalábbis sok szoknyás-főkötős fehérnép, esetleg bőr-bricseszes parasztlegény, kaszával és sajtárral ki-ki kezében....

Turenne

Este volt már és vészesen fogytak a fények, mikor Turenne-be értünk, persze ez a falu is a 100 legszebb egyike... Az úton már messze magasodott előttünk a vár és a meredek hegyre tapadó házacskák sora. A meglepetés akkor ért, amikor a településre beértünk: stílusilag homlokegyenest más várt, mint az eddigi kis falucskák bármelyikében.

A válasz talán a település korában keresendő, ugyanis jóval későbbre datálódik, mint az eddigiek. A házak léptékben is nagyobbak, tágasabbak, a kőanyag szinte hideg, szürkésfehér, de az utcák ugyanolyan kanyargósak, keskenyek, de hajmeresztően meredekek, olyannyira, hogy helyenként csak gyalogos forgalomra vannak fenntartva.

Carennac

Egy újabb a 100 legszebb falu közül, és ezzel, gondolom, nem is okozok meglepetést. Loubressacból indultunk neki a jelzőtáblák hatására a mintegy tizenkét perces útnak, mert ragaszkodtam hozzá, hogy ezt mindenképpen látni kell, ha már úgyis útba esik, pedig még a programunkban sem szerepelt. Hogy hogyan sikerült a listából kihagyni, az rejtély, mert az idei középkori településnéző túra talán legszebbje maradt volna ki...

Loubressac

A Lot, a Dordogne és a Garrone folyók völgyeiben ugyanúgy, mint Aveyronban lépten-nyomon a 100 legszebb falu egyikékbe lehet botlani, de legalábbis történelmi falucskákba és kisvárosokba, amik lelkiismeretesen ki is vannak táblázva. Amikor az ember áll az útjelzőtábla előtt és négy irányba is mehetne, mert mind felé egy-egy látványosság várja, akkor a bőség zavara és a frusztráció elegye kavarog bennem, hogy ezekből most választani kell, mert mindre akkor sem lenne időnk, ha még egy napot ezen a környéken maradnánk...

Úgyhogy mentünk is tovább a kitűzött cél felé, és az orrom nem csalt meg most sem: amit a weben kinéztem az újabb 100 legszebb... közül, az a valóságban is bőven megérdemli a kitüntető címet.

Larroque

Amint a neve is jelzi, egy újabb, szikla alá települt falucska került az utunkba, igaz, ezúttal csak véletlenül. :D Tavaly La Roque-ot néztük meg, itt viszont újítottak a sziklás néven, talán mert egybeírva már kevesebben használják... :D Az útról olyan ígéretes látvány volt a kis falu, hogy megálltunk fotózni itt is: a hegyoldalba vezető utcácskáknak volt némi Zebegény-jellege, amire a lepukkant vagy még nem felújított porták rá is segítettek.

Saint-Cirq-Lapopie

Ha középkori városkának az etalon Conques, akkor Saint-Cirq-Lapopie igencsak közelíti a számomra felettébb kívánatosnak mondható elhelyezkedést és utcaképet. A már jó pár évszázada lakott település legmagasabb pontja mintegy 100 méterrel magasodik a Lot folyó fölé, és mivel megint ugyanabban a régióban találjuk magunkat, mint tavaly (hiába, csak nem bírok tőle elszakadni), nem csoda, hogy Rocamadour a szomszédban van. És persze, hogy ez a helység is a Compostelába vezető úton tartózkodik, úgyhogy jövőre már beterveztem szomszédjait, Cabrerets-t és Cahors-t, mint megnézendő helyeket...

Ha nem lennének a turisták kb 300%-kal többen, mint a kis falucska teljes befogadóképessége kávéházakkal és éttermekkel együtt, akkor lehet, hogy még élvezni is tudnám a látványt, mert az igencsak ütős. A falu egyike a 100 legszebbnek, bár szerintem bőven benne van az első 10-ben is. Hozzávetőleges terepadatok:  100 méter, teljes hossz kb. 1000 méter, átlagos utcaszélesség 1,5 méter, ereszmagasság két emelettel számolva max. 4,5 méter. A tömör gyönyör lentről, a vízimalomtól indul és legfelül, kanyargós, keskeny utcácskák és sikátorok szövétnekén át a sziklaormon végződik, ahol hajdan az erődítmény állt - ma turisták serege és kőhalom.

Castelnau de Montmiral

Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Konkrétan és átvitt értelemben egyaránt, bár Montmirail hercegének középkori kastélyát a Beynac-i személyesítette meg, a név hasonlósága mégis azonnal erre a falucskára terelte a gyanút... Sebaj, jövőre az eredetit is megnézzük. :D

Kastélyt Montmiralban ugyan nem találtunk, de még ha a film nincs is, akkor is megnéztük volna ezt az édes kis bastide-ot, vagyis erődítmény-városkát, ami egy sziklaplató tetejére épült. Természetesen a mostani méreteiben csak a falu megnevezésre tarthat számot, de egyike a 100 legszebbnek, és ezért is vagyunk itt.

Pontrieux

A mai napot ebben a kisvárosban zártuk, ami két minőségjelző táblával is büszkélkedhet: virágos város és karakteres kisváros, és egyikre sem cáfol rá. Összességében nagyon homogén, 18-19. századi a városmag, amit egy kisebb folyócska kanyarogva szel át, és ahol egy motoros sétahajó segítségével a vízről is lehet a látványosságokat szemlélni.

Kerdalo

A Cote d'Armor egyik gyöngyszeme ez a kert, méltán híres, kiemelt helyen emlegetett "jardin remarquable", amit 1965-70 között tervezett és ültetett be Peter Wolkonsky, és a II. Világháború utáni francia kertek egyik legmeghatározóbb darabja. A 18 hektáros kert sokkal-sokkal nagyobbnak tűnik, a háztól távolodva lesz a körültekintően kialakított, olasz stílusú, elvágólagos kialakításból egyre inkább egy nagyonis természetközeli, laza park-láncolat, ahol egy-egy ritka fajokból álló facsoport és színes lomb vonja magára a figyelmet, és határt csak a Jaudy folyó csobogó szalagja szab neki.

A kiskastély méretű, több szintes, tornyokkal ékesített, gyönyörű kőház egy elég lejtős hegyoldalba épült, előtte-mögötte teraszos kialakítású a kert.

Tréguier

Kerdalo felé ezen a kisvároson át vezet az út, és olyan hívogatóan könyököltek ki egymás fölé a faszerkezetes házikók emeletei, hogy úgy döntöttünk, próbát teszünk vele. A kert úgyis csak délután kettőtől van nyitva, idő van, szép napsütéses is, hát leálltunk a legközelebbi parkolóban és útnak indultunk gyalog.

Cotes d'Armor

A Plougrescant - Trégastel közötti partszakasz egyik legszebb és legvadregényesebb szakaszára érkeztünk, és egyből megtaláltuk a Házat a Sziklák Között. Azért nem bíztam a véletlenre a dolgot, komolyan túrni kellett a webet a koordinátákért, de íme, előttünk állt teljes életnagyságban, vagyis inkább kicsiségében, ugyanis ez sem valami monstrum, de cserébe a szűk helyért, elég terjedelmes és a maga nemében egyedülálló fekvésű telek is tartozik hozzá:

Plougrescant

Bretagne (vagy ahogy az angolok nevezik, Brittany) egyik legmarkánsabb partszakasza, a Côtes d'Armor egyik sarkában jártunk, és már kora reggel a tengerparton indítottunk:

A Sillon de Talbert -nek nevezett természeti képződmény egy tengerbe hosszan, félkörívben benyúló, természetvédelem alatt álló homokpad, ami az itt szokásos, sziklákkal tűzdelt partszakaszt öleli körbe, és egy világítótorony koronázza meg a legtávolabbi csücskében. Reggeli előtt ilyen helyen sétálva, az erős szél ellen még nyár közepe ide vagy oda, de kardigánnal és pulóverrel felfegyverkezve vágtunk neki, majd visszafelé lencsevégre került pár tonna hortenzia a szokásos hófehérre meszelt házak között, mintegy visszautalva Cornwall hasonló adottságú falucskáira...

Le Clos du Coudray

Éppen, hogy csak kipuffogtam magamat a Varengeville-sur-Mer-i hortenziakertnek délidei zárva tartásából fakadó, mélységes frusztrációm miatt, amikor odaértünk ehhez a 'franciaországi angolkerthez'. Az uramat a kocsiban hagytam egy adag szendviccsel és némi szunyókálás lehetőségével, én pedig előkaptam a fényképezőgépet és belevetettem magam a kert sűrűjébe.

A többit majd nyomtatásban... :D

A kert hivatalos weboldala: http://www.leclosducoudray.com/
Saját fotóink

Mt. Saint Michel

Igen, ő a St Michael's Mount ikertestvére francia földön, Normandia partjainál. A fekvés körülbelül ugyanaz, a látvány kísértetiesen emlékeztet tavaly karácsony előtti cornwalli utazásunkkor Marazionban látottakra.