Wollaton Hall and Deer Park

Nottingham délnyugati sarkába ágyazódva található ez a nagyszabású park és palota, ahova a hét ágra sütő nap kicsalogatott minket. Ha nagyon bulváros címet akartam volna adni, akkor valami ilyesmit választanék: A Wayne-villa rejtelmei vagy: Batman lakhelye!! :P

Már a parkolóban kiderült, hogy jókor vagyunk jó helyen, mert valaki olyan jó fej volt, hogy a parkolójegyét, amin még bő két órányi ott-tölthető idő maradt, gondosan visszarakta a jegykiadó nyílásba, mi pedig újrahasznosítottuk ;). A palotáig egy, a vége felé erősen lejtős domboldalon kell felkaptatni és közelebbről már látszik, az épület nem kevés hasonlóságot mutat Hardwick Hall-lal, csak az üveg-fal arány itt inkább a falak javára billenti a mérleg nyelvét.

Colchester

Verseny után a közeli nagyváros, Colchester felé vettük az utunkat, ami Anglia egyik legrégebben lakott települése. Már a római korban erődítmények és telepek álltak itt, és a hódítók visszavonultával a hátramaradt helyőrség épített tovább a várost (akkori nevén Camulodunum -ot), amíg összetűzésbe nem keveredtek az őslakosokkal. Boadicea történetéről és az Iceni törzsről itt lehet bővebben olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Boudica

Mivel elég fárasztó volt ez a nap, inkább csak a város központjában, a várban található interaktív kiállítást néztük meg, ami messze nem emlékeztet a szokásos üvegtárlós, unalmas, történelemkönyv-ízű múlt agyagcserepekben való tálalásához.

Daniels Mill, Eardington

Kicsit nehézkes volt az utam, mert Ágicza hazavitte a menőkét a Clióval együtt, csak a Google térképek néhány kinyomtatott oldalával a kezemben manővereztem el edzésre a Millride klubba, majd Chelmarshba, a régi szállásunkra egy éjszaka erejéig. Holnap még le kell keverednem Kidderminsteren túl a Harriershez, és onnan haza, de az már a pályán nem lesz akkora gond. Félúton Bridgnorth és Chelmarsh között figyeltem fel a Daniels Millre. Ebben csak az a vicces, hogy fél évig itt laktunk a szomszédban és mindig úgy voltunk vele, hogy majd egyszer megnézzük. E mentalitás szélsőséges példája a zebegényi templom, amit szintén nem sikerült még megnéznünk a nagy ráérés miatt.

Midland Railway, Butterley

Már majdnem otthon voltam, Alfreton mellett kanyarodtam le a pályáról az utolsó tíz perces útra, mikor feltűnt a tábla: Midland Railway Museum. Ezzel is szemeztem már korábban, de mivel túl közel lakunk hozzá, az ismert effekt szerint nem volt még érkezésünk megnézni. Már délutánba hajlott az idő, de azért arra kanyarodtam, nem volt nagy kitérő.

Ezen a vonalon már nem jár rendes hétköznapi forgalom, csak a múzeumokat köti össze. Ugyanis több régi épületben is megtekinthető egy-egy kiállítás a korabeli vasutas dolgokból, és a köztük ingázó gőzmozdonyos kis vonat jelentette az összeköttetést. Egy egész napi program végignézni mindet, közben mindig egy kis utazással a lassan döcögő vonaton, ahol a kerekek mellől fel-feltörő gőzfellegek néha teljesen eltakarják a kilátást. A vonat egyes kocsijait ki is lehet bérelni, az egyikben éppen születésnapi bulit tartottak.

Museum of Childhood - Sudbury

Ráértem, hát bolyongó üzemmódban mentem hazafelé. Ennek lényege, hogy alapvetően arra mentem, amerre a menőke javasolta, de mindig a mellékutakon, itt-ott kitérőket téve, de azért alapjában mégis a megfelelő irányba. Közben figyeltem a barna táblákat, van-e valami megnézésre érdemes a környéken. E téren eléggé fatalista vagyok, feleslegesnek tartom előre eltervezni minden lépésemet, mikor úgyis annyi érdekes dolog van a világban. Szeretem, ha csak úgy elém kerülnek, sokkal emlékezetesebb kaland sikeredik belőle.

Így keveredtem Sudbury-be, ahol erősen haboztam, mert múzeumot nézni nem nagyon szeretek, ráadásul pont a gyerekkorról, amikor engem mindig múzeumokba vittek... De aztán arra gondoltam, hogy néha az is érdekes lehet, amiért külön nem jöttem volna el ide, de ha már az utamba akadt, megnézem.