2011. június 26., vasárnap

Llangollen

Egy igen fárasztó nap legeslegvégén tettünk a hazafelé vezető úton egy 30 km-nyi kitérőt, hogy ezt a városkát is láthassuk. A nyári időszámításnak köszönhetően még világosban érkeztünk, de fél óra alatt annyit esett a fénymennyiség, hogy jobbnak láttuk, ha csak sétálunk és csak mérsékelten fotózunk.


A település a hegyek között, egy gyors sodrású folyó partján fekszik, ahol nem csak klasszikus vasút van, de a folyópartra épült malom is, és nem mellékesen a hajózható csatornák rendszerének köszönhetően kis kikötő és a hozzá való dock és zsiliprendszer is.


Plas Newydd sajnos kimaradt, a körből, amihez nyitvatartási időben kellett volna érkezni, így maradt a folyóparton mászkálás, és fáradtságunkhoz mérten mérsékelt tempóban andalgás, majd irány a hazavivő út. Ha még mindig Shropshire-ben laknánk, akkor egy órányira lenne csak, de úgy tervezzük, ha a környéken lesz ismét dolgunk, nekilátunk újra a város felfedezésének, mert a hely nagyobbacska méretei ellenére is figyelemre méltó...

A város weboldalán bővebben a látnivalók sora: http://www.llangollen.com/
Képtár:Llangollen

Wales-i tájak

Ez egy gyűjteményes összefoglaló a három nap alatt látott Wales-i tájakról. Az északnyugati csücsökben kezdtük ugye pénteken, onnan keresztben vágtunk át Snowdonián, le egész Brymawyrig, majd vasárnap Wales keleti szélén mentünk végig. Ezek a vadregényes, ködbe burkolódzó hegyek akár Skóciában is lehettek volna.

Llancaiach Fawr Manor

Ha valaki időutazni szeretne Walesben, akkor ez az udvarház ideális helyszínt nyújt a negyedik dimenzió élményeihez: az idő itt megrekedt 1645-ben, amire a látogatói centrumban már a belépő megvételekor rákészítenek. Nem kis jegyecskét kap az ember, hanem egy pergamenszerű iratot, cirkalmas betűkkel pennával írottat, miszerint szívesen látott, kedves vendégek vagyunk a házban, így a személyzet bánjon velünk eképpen. A szöveg Cymraeg és angol nyelven is olvasható, az úti okiratot a férfiember kezébe nyomják, elvégre ő a felelős a fehérnépért is, és utunkra bocsátanak. Míg a kapuig eljutunk, képet kaphatunk a korról egy interaktív tárlat keretében, ahol a Cromwelli időket és az Anglia területén utoljára vívott háború hátterét is megismerhetjük közelebbről.


A hajdanvolt kiszolgáló épületből a régi udvarházba a formális, reneszánsz kerten át visz az út levendulák, nyírott fagyal és rózsabokrok között, s sikerül elcsípnünk egy fotó erejéig egy előttünk siető tiszttartót, aki, mint kiderül, a ház egészéért felelős.

Dél-Wales

Van egy terület Brynmawyrtól délre, ahol 4-5 észak-déli irányú patak/folyóvölgy húzódik a hegygerincek között. Már tavaly erre jártamban is két különböző úton mentem végig oda-vissza, de most egyenesen sportot csináltunk belőle, hogy minden alkalommal másik völgyben, vagy a völgynek a másik oldalán menjünk végig. Ahány völgy, annyiféle táj, annyiféle látnivaló. Az állatok szabadon lófrálnak, hiszen úgysem viszi el őket senki.

2011. június 24., péntek

Portmeirion

Mióta Angliában vagyunk, meg szeretném nézni ezt az építészeti ínyencfalatot. Amíg Shropshire-ben laktunk, relatíve közel(ebb) Wales északi csücskéhez, addig alkalom nem adódott, most meg, miután pár száz km-rel északabbra vagyunk, egy komplett hétvégi walesi utat rászerveztünk az éppen aktuális versenyre. Bodnant Garden-t értelemszerűen kihagytam az útból, mivel a rhododendronok már lefutottak, és egy ekkora birtokra egy egész délutánt kell számolni alsó hangon, annyira pedig nem lett volna időnk, így azt tartalékolom máskorra, ugyanúgy, mint Anglesey szigetének többi sarkát és a közelben levő mintegy fél tucat walesi várat...


Ahogy az előző posztban írtam, rezgett a léc és éppen, hogy csak odaértünk 5 után, így örültünk, hogy egyáltalán bejutottunk...

Beaumaris Castle

Egy útközben talált kert megnézési lehetőségét adtam fel azért, hogy inkább ezt a kis települést láthassam, ami Anglesey szigetének a szárazföldhöz közelebbi csücskében fekszik.


A vár, illetve inkább várrom nem egy nagy durranás, mindössze egy nagy, egyetlen szintes, kerek bástyák által és felvonóhíddal közrefogott terület, amit körbe lehet sétálni azoknak, akik leszurkolják a belépti díjat.

Bangor

Bangorban ez a vízbe nyúló hosszú promenád volt a fő attrakció. Az elején van egy kapu, valami egy font belépőt is kellett fizetni, aztán mehettünk végig rajta. Először azt hittem, átvisz a túlsó partra, de nem. A tölcsértorkolat felénél véget ér. A pavilonokban kávézók és szuvenírboltok vannak, és igen szeles az egész. Rögtön arra gondoltam, milyen pöpec versenyt lehetne itt rendezni, átlósan lődöznénk a süvöltő szélben, meg le a vízen ringatózó bólyákra, érdekes lenne...

Conwy

Maga a városka és a folyó is ugyanerre a névre hallgat, mint a már nem lakott, de annál impozánsabb méretű és elhelyezkedésű várkastélya, amit még Edvárd király (angol király, stb.) építtetett az 1200-as évek vége felé. A modern kori látogató egy nagy hídon keresztül közelítheti meg a várost, és rögtön a vár fogadja, kerek bástyái sorozatával.


Közelebb érve tűnik csak fel, hogy itt-ott romos, a turisták is a védműveken közelekednek, de elsőre igen ütős a látvány, és belépőjegy nélkül is pont eleget lehet mászkálni rajta ahhoz, hogy ne érezzük szükségét beljebb merészkedni. :) Több emeletnyi szintkülönbségeket lehet le-fel mászni, ha a vártól végre el tudunk szabadulni, és a köré épült, bájos kis városkát is meg akarjuk nézni, amit egy várfal vett hajdanán körül.

2011. június 21., kedd

Nyár...

Ma van a nyár első napja, úgyhogy illene néhány szót szólni erről a jeles évszakról. Előnye, hogy itt este 10 óráig bizony világos van, ami számunkra hatalmas áldás, és még mindig megkeveri az időérzetünket, ráadásul a hőguta sem kerülget minket még délidőben sem, kint lehet tartózkodni a napon égési sérülések nélkül is, sőt, nem kell az UV-szintet sem sasolni.

Ámde. A szó klasszikus, közép-európai értelmezésében vett default nyár, mint olyan itt egész egyszerűen nem létezik. Nincsen. Az átlaghőmérséklet a 16-19 C° között van, erős légmozgással súlyosbítva és naponta legalább egyszer esik. Esetleg többször. Esetleg folyamatosan. Meleg is csak elvétve van, amit leginkább a 25C°-os lokális maximummal lehet jellemezni és eleddig egy kezemen meg tudom számolni, hány napig volt szerencsém benne - májusban. Talán most már melegszik valamennyire, és lesz még pár szép napunk. Ilyenkor az átlag angol álompolgár (az uramat is beleértve) egy szál bikiniben és strandra való, lenge ruhában piheg és panaszkodik a dögletes kánikulára, én meg azon gondolkodom, érdemes-e a harisnyát zoknira, esetleg a hosszú ujjút arra a pár órára rövid ujjúra cserélni, mert a szél azért még most is, így is fúj, ami több fokkal csökkenti az általános hőérzetet.

Persze, az szintúgy lehetséges, hogy ez Középföldére, a hegyvidékre és úgy általában az északabbi régiókra jellemzőbb, valamint hogy a déli végeken azért nem ennyire durva a helyzet, mindenesetre én nem erre számítottam, amikor pár éves londoni tapasztalattal a hátam mögött ideköltöztünk, Anglia szívébe... Ígyjárás.

Az is könnyen előfordulhat, hogy a klímaváltozás (nem vagyok hajlandó globális felmelegedésnek nevezni!) a ludas ebben is, esetleg egy újabb mini-jégkorszak határán állunk (kb. XV.-XIX. sz. közepe-vége között már volt egy), esetleg a Golf áramlat krepált be kissé vagy urambocsá' végleg, mindenesetre egyik sem valami szívderítő jövőt fest már a következő pár évtizedre is... Pedig én szerettem volna Nyugat-Skócia lélegzetelállítóan enyhe teleit és nyarait is megtapasztalni, de ezután eléggé inamba szállt a bátorság.

Leginkább, ha most kellene lakhelyet választani, inkább megreszkíroznám Cornwallt a radonnal együtt, jóval inkább, mint bármi mást... De erről már puffogtam egyet alant. A másik verzió, hogy hagyni csapot-papot, és elköltözni alsó hangon is Scillyre, Normandiába vagy a Csatorna-szigetekre, vagy még inkább Baszkföldre, ahol az erkélyeken van a klíma mellett a cirkó is, és marhára nem törődni a téllel és a hideggel, de Tenerife és Málta, valamint Madeira is felmerült, mint opció... (Asszem, amúgy is valami kényszeres okból szigetekben tanultam meg gondolkodni, ld. Brit Szigetek...) Madeirával max. némi nyelvi nehézség lenne addig, amíg nem tanulok meg portugálul, de legalább a spanyol tudásom néhány esetben nem menne teljesen veszendőbe...

2011. június 18., szombat

Miért szeretem?

Ha azt állítanám, mindig is fehér kertet akartam, az valószínűleg nem fedné a teljes igazságot. Sem Sissinghurst miatt, amit szégyen-gyalázat, de mind a mai napig nem néztem meg, sem pedig amiatt, mert kedvencem lenne a fehér, mint szín. Sokkal inkább a letisztultsága, a fehér virágok és a fehér-tarka lomb önmagában való szépsége vonz, a monokróm jellegéből adódó időtlen, trendektől mentes szépsége... És mert a formális kertekhez talán a legtalálóbb alapanyag, a nyírt örökzöldek méltó párja és ellenpontja a fehér. Így, ezekből a morzsákból összeáll, miért is szeretem:


Az egyik legszebb kertrészlet (fotó innen), amit bármikor elfogadnék sajátnak is úgy, hogy semmit nem változtatnék rajta... A kert pedig a Michaelham Priory Garden, ha valaki meg szeretné nézni élőben is.

Hasonló szépségeket még itt látni, az egyik legízlésesebb és legigényesebb, nemzetközileg is elismert és keresett sztártervezőnél: Arabella Lennox-Boyd

Természetes szelekció...

...avagy: gyűjtünk! A héten érkezett meg az új, önkormányzat által kézbesített házi áldás a kukások jóvoltából: egy burgundivörös kuka, szelektív 'gyümölcsmosóval' a felső hatodában, ami arra hivatott nevelni a népeket, hogy mostantól nem csak a szelektív gyűjtőket használja, amiket az élelmiszer-áruházak parkolójában találni (itt még ruhát, cipőt és könyveket is lehet külön gyűjteni), hanem otthon is legyen legalább még egy kuka, immáron háromra hizlalva a mennyiségüket: egy a zöld hulladéknak, egy a háztartási szemétnek, valamint a burgundi az egyéb szelektívnek.

A fura a dologban az, hogy az ismertetőben közlik, miket lehet beledobni, és egyben megy bele a fém, az üveg, a pet-palack és a felső szegletbe a papírnemű: lehet, hogy ezzel próbálják a lakosságot az alapvető hulladékgazdálkodásra ránevelni, aztán később orvul meghatványozzák a házi kukák számát is... ;P Ami azt illeti, itt mindent csomagolnak, tehát annyi felesleges szemét keletkezik már csak ebből is, ami tényleg durva méreteket tud ölteni. Az egy dolog, hogy itt a megunt bútort is simán elviszik egy lerakóba, vagy van, aki ingyen elszállítja, és rögtön veszik az újat, nem kímélve sem a pénztárcát, sem a környezetüket. Mi meg a régi, már megszokott rendszer szerint a zöldet a komposztba, a papírt a kandallóba, a reciklálhatókat meg most már a saját szemetesünkbe tesszük: aki már próbálta, tudja, milyen döbbenetesen esik vissza a tényleg kidobni való, hasznosíthatatlan hulladék mennyisége. Sok kicsi meg... Szóval, érdemes kipróbálni, ha nem akarunk Wall-E -féle lerakót csinálni a Földből a következő évszázadra.

Más. Tegnap feltérképeztük a hulladék-lerakókat a környéken, mert a digitális átállásra való tekintettel fél Anglia most hajítja ki a megunt televízióit, mi meg már egy ideje őrizgetjük azt, amit a házzal együtt kaptunk, de most pár lerobbant számítógép-alkatrésztől is meg akartunk szabadulni. Felhívtam hát pár helyet, és volt, ahol még nekünk kellett volna fizetni, hogy otthagyhassuk az elektronikai cuccokat, úgyhogy sürgősen megkerestük a Council (önkormi) hivatalos lerakóját, ami barátságos nyitva tartású, ráadásul mezei lakosoknak ingyen igénybe vehető, így nem lesz szeméttelep az út menti cserjés sem...

2011. június 16., csütörtök

Palántaszezon III.

Egyszerűen imádom a választékot, ami egy-egy kertcentrumban található. Nem csak a növények minősége kimagasló, de az eleddig csak a nyálcsorgatás kategóriájába tartozó, savanyú talajt igénylő növények mellett most már szabad az út a z7-z8-as szépségek előtt is. Utóbbival ugyan még mindig vannak fenntartásaim, a cserepes lét következményeként azért ezek között a nyalánkságok között úgy döntöttem, csak módjával fogok csemegézni, emlékezve a kipurcant háromszínű Hebe-re és az Alstroemeriákra...




2011. június 13., hétfő

Csatornázva

Nem egészen a szó hétköznapi értelmében, hanem úgy, hogy Angliát keresztül-kasul egy hajózható csatornarendszer hálózza be, ami még a Peak-ben is folytatódik, mert rafináltan odáig is fel lehet kapaszkodni, ha valaki ismeri a zsiliprendszer fortélyait...

Warwick Castle

Warwickshire központja, névadója és a város neve is a kastélynak köszönhető, ami napjainkban az egyik legjobban kiépített, interaktív, szórakoztató középkori vár, aminek ezer éves történelmét remekül mutatja be az egy-egy szárnyban, várbörtönben, és a hatalmas, zárt udvart alkotó várkomplexum egyéb kapcsolódó részein található, a hely szellemében kialakított kiállítás-sorozatok láncolata.


Az előretolt helyőrségnek tűnő ki-és bejáratnál igazi mediterrán hangulat uralkodik a zárt kőudvarnak köszönhetően, na meg az ott üzemelő kávéház terasza is jótékonyan erősíti ezt az érzést. Tovább lépve a zárt udvarból a kicsiket fa játszóház-dühöngő-mini vár, a nagyokat pedig a komoly árokkal körbesáncolt igazi, középkori, hamisítatlan vár várja a néhány perces séta után.

Mary Arden's Farm ismét

Wilmcote-ba, a Stratfordtól két nagyobb kőhajításnyira fekvő kis faluba a múltkor már túl későn érkeztünk, most viszont teljes szépségében láthattuk a farmot, és amilyen mákunk van, egy kis csapatnyi parasztgyereknek beöltözött kisiskolás is éppen akkor érkezett, akiket később mint mezőgazdasági kisegítő alkalmazottakat láttunk viszont a pajtában meg a csűrben, miközben felnőtt irányítással a középkori munkaeszközökkel próbáltak köszönőviszonyba kerülni.

Stratford upon Avon

Visszajáró lelkek vagyunk és szerintem ez már nem fog jelentősen megváltozni, Stratfordban immár harmadszorra vagyunk az elmúlt két év alatt. Igaz, van is mit nézni és a forgalmassága ellenére kedves kisváros ez, intakt utcaképpel mindenütt a belvárosban, folyóval, lakóhajó-kikötővel, és öt-hatszáz éves épületek fafaragásai tekintenek le ránk, amikor itt sétálunk.  Mivel van annyi eszünk, hogy nem hétvégén érkezünk, a turistahad legjavát sikerül mindig elkerülni. Következő alkalomra már beterveztünk egy hajókázós városnézést, csak még nem tudjuk, mikor fogjuk ezt konkrétan abszolválni. :P


2011. június 8., szerda

Cicamaci

Tappancs macit kapott, illetve életünk első teddyjét egész egyszerűen kisajátította a már csöppet sem fiatalúr, napi több órát szendereg az eredetileg meleg vizes palackok tárolására szolgáló plüssmaci karjaiban:

2011. június 7., kedd

MOT

Eljött az idő, hogy ez is aktuálissá vált: vinni kell a kocsit éves kötelező MOT-tesztre, ami a The Ministry of Transport test rövidítése, és ezen az oldalon lehet tájékozódni arról, mit is takar pontosan: www.direct.gov.uk/en/Motoring/OwningAVehicle/Mot/

Árakban elég nagy a szórás, londoniak kb. 70-80 font körül számíthatnak egy ilyen teszt elvégzésére, mi 40-ből megúsztuk, a vidéki lét örömei. Szerencsére ha elsőre nem megy át a teszten a kocsi, 10 napon belül ingyenesen lehet ismételni - természetesen ha már a hibát kijavították a szervizben. Egy-egy szerviz nem automatikusan MOT-centre is, hanem csak a kijelölt egységekben lehet ilyen vizsgálatot kérni, és az általuk kibocsátott papír olyannyira hivatalos, hogy rögtön az adatok rögzítésekor megy is be a központi rendszerbe, ahol az illető online utána is tud nézni a kocsija MOT adatainak.

Ez már akkor is igen jó dolognak tűnt, amikor az autót vettük, ugyanis megnyugtatóbb volt úgy volán mögé ülni, hogy tudtuk, elvileg évente látta szakember a kocsit, tehát nem fog bárhol, akár Európa közepén, a pályán lerohadni alattunk.

Maga a vizsgálat kb. 45 perces volt, a végére értünk vissza, és még javában ment a motor túráztatása olyan hangon, amivel mi sosem találkoztunk még... Valami miatt az autó utána hangosabb lett egy kicsivel, remélem, majd helyrerázódik újra, amint megint kímélő üzemmódban lesz hajtva...

2011. június 6., hétfő

Palántaszezon II.

Az itteni palántázás csöppet sem ugyanolyan, mint a markánsan hideg-meleg, kontinentális éghajlaton megszokott. Először is: a viszonylag enyhe teleknek, illetve a korábban beköszöntő fagymentes időszakoknak hála kb. egy hónappal korábban lehet mindent indítani úgy, hogy rendelkezésre áll egy hidegház, üvegház vagy 'coldframe', vagyis egy házhoz toldott, pár téglányi magas, ferde üveggel fedett kis védett palántázóhely. Jelen esetben a télikertre éa a fürdőszobaablakra osztottam ezt a nemes szerepet, így már javában virágzanak a paradicsomjaim is - bár a termésnek még halvány nyomát sem láttam, de maguk a tövek gyönyörű, zömök, robosztus, életerős darabok. Némi aggodalomra az ad okot, hogy mások teljes szezon alatt az üvegház védelmében nevelik a palántákat, és onnan is szüretelnek róluk - meglátjuk, okkal teszik-e.


Ez az év igazándiból a kísérletezés éve is egyben, egyrészt, hogy mit mikorra érdemes időzíteni itt, a hegyvidéken, másrészt, hogy mi bizonyul itt cserepekben is télállónak. Emellett szeretném végre a vett és hazulról hozott növények mellett a virágoskerti szekciót is erősíteni. Ezek pl. a februárban vetett császárfák, és vagy még melegebb, vagy ennél is kevesebb víz kellene nekik, de nagyon le vannak maradva:


Pár ellenség felütötte a fejét, amikkel itt komolyabban meg kell küzdeni, veszedelmességi sorrendben a következők:

Meztelencsigák. Pár nap leforgása alatt, miután kiköltöztettem a friss, zsenge palátákat a télikertből a kavicsos udvar rideg valóságába, a nyálkás dögök szinte tarra rágtak ezt-azt, így kénytelen voltam egy másik adag virágmagot berendelni, míg nem lesz visszavonhatalanul késő. Felfalták nem csak az Orlaya -t, amivel idén szerettem volna közelebbről is megismerkedni, de a pillangóvirág és a mezei, legegyszerűbb kúszó hajnalka sincsen biztonságban tőlük. Hatalmas, narancs, barna és majdnem fekete példányok tartják rettegésben a palántáimat, és a hajtóvadászatból amikor egy-egy átsiklik a rostán, az másnap reggelre már meglátszik az újonnan rágott, fél tenyérnyi hiányzó darabokon.


Víz. Nevetségesen hangzik, de bizony nagyon oda kell figyelni a locsolásnál: könnyebb a palántákat kirohasztani, mint kiszárítani! Ha esik, akkor csőstül jön az égi áldás, és így nem nehéz a függőkosarakat állandóan növényeknek megfelelő nedvességtartalmú élettérként megtartani és egy-egy burjánzó oázist varázsolni beléjük, ami szezon végéig megőrzi dekorációs értékét. Ám a szűnni nem akaró, hűs szelek és az egy-egy napos száraz idő a kis palántázócserepekben igenis kárt tud tenni, tehát egy nap alatt vidáman kiszárítja őket.

Tápanyag-utánpótlás. Igazán visszasírom a jó öreg Wuxalt, mert az itteniek vagy nem érnek semmit, vagy olyan erős koncentrátumok (granulátmot vettem), hogy szó szerint égetnek, és ezt egy-egy növényen sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy nem szeretik, ha a rendeltetésszerű, két hetenkénti adagolás helyett sűrűbb a tápozási program. A rózsákat viszont szinte meglódította, mind virágzási kedvben, mind növekedésben, meglátjuk, a szezon hátralevő részében mit mutatnak.

Rózsák. Ez az a hely, ahol nem lehet kémia nélkül rózsát tartani. Egy-két hét elég, hogy ne permetezzem őket, máris lisztharmatos minden új hajtás, és a levéltetvek is kedvükre lakmároznak a friss falatokon. Ha napon vannak és rendszeres kezelésben részesülnek, akkor viszonylag kordában tartható a kór, de nagyon résen kell lenni, mert pár nap alatt képesek leromlani... És minél több az árnyék, annál inkább veszélyeztetettek a tövek.

Elgondolkodtam azon, hogy ha még mindig Bridgnorth mellett laknánk, akkor akár ki is vihetném a szám feletti palántákat a szombati piacnapokra, mint ahogy minden 'rendes' néni teszi a felesleges túlszaporulattal... Most Nicotianaból van ipari mennyiség, mivel nem akartam megkockáztatni, hogy idén se legyen, így tonnányit vetettem, most legalább lesz mit elajándékozni.

2011. június 5., vasárnap

Wirksworth - Bonsall - Peak

A mai lövészetnek hamarabb vége lett, a marcona angol hadfiak szombatra kapnak csak kimenőt az asszonytól, de a vasárnapi ebédre nincs mese, otthon kell lenniük. Kicsit kanyargósabb úton indultam hazafelé, próbáltam olyan utakon menni végig, amerre még nem jártam (ez egyre nehezebb a környéken). Az első jelentős felfedezésem az a dombtető, ahonnan Wirksworth-re nyílik nagyszerű kilátás, fel is vettem a kedvenc pontjaim közé a menőkébe.

2011. június 4., szombat

The Herb Garden

Itt, a szomszédban, az M1 túloldalán, Bolsover mellett található ez a viszonylag apró kert, ami gyaníthatóan néhány magánház hátsó kertjének összevonásával született. A kertet teljes egészében a fűszernövények uralják, a központi rózsa-buxus alapú reneszánsz nagykert kivételével, ahol csak a szélső ágyásokban, kiegészítőként szerepelnek az illatos és néhol ehető, illetve gyógyító erővel bíró példányok.


2011. június 1., szerda

Radon

Az uránium bomlásából keletkező színtelen, szagtalan, íztelen, radioaktív nemesgáz, a periódusos rendszer 86. eleme, jele Rn., ami a hosszabb távon vele való tartós érintkezést tüdőrákkal 'hálálja meg'. További infók kémikusoknak és érdeklődőknek itt, ebből még érdekes lehet Stanley Watras esetét elolvasni, tanulságos: wiki.



Eddig ez alapkémia, ált. isk. 7. osztály. Na de hogy kerül ez ide, a blogra? Úgy, hogy nem csak kémia, de keményen geológia is, annak függvényében, hogy ez a drágalátos nemesgáz hol is üti fel a fejét Nagy-Britanniában...