Pirkadattól alkonyatig

Észak-Angliában ilyenek a hajnal első fényei, az óra fél kilencet mutat:

Miket rejt a sherwoodi erdő?

Hétágra sütött a nap, úgyhogy felkerekedtünk egy kicsit túrázni, a környéken szétnézni. A sherwoodi erdő tőszomszédságában lakunk már bő fél éve, hát illett végre a terepet egy kicsit jobban felderíteni.

Creswell Crags-nél kezdtünk, ez Anglia legrégebbi, ember lakta barlangjainak lelőhelye, a helyszínen látogatói központ és múzeum várja azokat, akik pattintott kövekre és egyéb apróságokra kíváncsiak. Mi viszont a tóra és a meredek sziklafal üregeire voltunk kíváncsiak, és eleve arra vettük az irányt. Sajna utóbbiak rács mögé kerültek a rossz magaviseletük miatt (régészeti terep, belépni tilos), úgyhogy csak nyakat nyújtogatva bámultunk be, hátha legalább kicsit látunk abból, mi rejt a sziklahasadék mélye. A harmadik ilyen barlang után az ember a többit már meg sem nézi, inkább a tájra és a két barlangsor közé ékelt tavacskára koncentrál.

A felemás élmények után valami biztosabbra vágytunk, és ezt leginkább kastély formátumban szoktuk megtalálni, így a szomszédban levő udvarházat kihagytuk, mert nyitva tartási időt nem találtam hozzá, viszont a nottinghami önkormányzat tulajdonában jó néhány helyi nevezetesség áll...

Linkajánló

Napi fotó, kicsit másképpen: http://saltairedailyphoto.blogspot.co.uk/

Fotós a nagy tócsa túloldaláról, jelenleg fantasztikus színekben pompázó őszi lombokkal nyomul: http://didyoubringyourcamera.blogspot.co.uk/

Treenspiration... Michael Jordan: The Beauty of Trees

Vadim Trunov fantasztikus makrofotói a kert végéből, akár készülhetett volna Angliában is, az idő megvolt hozzá: itt

Ez pedig a nyár kert-vonatkozású összefoglalója képekben - máshol sem a paradicsomok éve volt ez: gardening winners and losers

És nagy kedvencem, a szintén kertmániás Galloping Gardener listája az általa eddig meglátogatott kertekről A-tól Z-ig. Van mihez felzárkózni, úgy gondolom.

Akit a Peak szele megcsapott

Hazafelé, mit ad Isten, megint a Peak District belseje felé vettük az irányt, úgyis olyan régen nem láttuk már... Egy kis kitérőt jelent csak az észak felé vezető úton és Uttoxetert, majd Ashbourne-t (ez alkalommal azért maradt ki, mert vásár volt és egy árva parkolóhelyet sem találtunk :P) elhagyva máris csodákat lát az ember.

Parwich egy picike falu a zöld kellős közepén, tavasszal itt is láttam egy kiadó házat, de nem nagyon forszíroztam az ide költözést. Amint kiszálltunk a kocsiból, rögtön felfrissült az emlékeztem, miért: Stafford környékén még 19 fok volt, itt már csak 16, amit a kérlelhetetlen hegyvidéki szél kerget körbe-körbe a hegyoldalakon, az év egyik legmelegebb napján...

A táj leírhatatlanul szép, mint mindig, a zöld, harsogó hegyek-völgyek, és a kis kőházas falu is hozza a formáját: régen nem láttuk már ezt a vidéket, és még mindig elvarázsol...

Saarschleife

A luxemburgi fanyalgás után inkább kanyargást iktattunk be a napirendünkbe, és még mielőtt a nap lebukott volna a horizonton, rohamléptekkel elértük a Saar-kanyart, ahol a folyó egy egész hegyet kerül meg:

Manchester-Budapest repülőút

Eseménytelen út volt, ráadásul késéssel is indultunk. Csak a csempészett némi izgalmat a dologba, hogy három kiló acél sziluett célt is vittem magammal, amiket persze a múltkor is elvihettem volna kocsival, de ugye, így a kalandosabb... Néhány fotó az égből, a felhők alatt és felett:

Majdnem látja fentről a házikóját

Életem második repülése is kalandos volt, mivel a rendeléskor elgépeltem a nevemet, és komolyan aggódtam, nem lesz-e ebből gond a beszálláskor. Bár az egész csak fellépés kérdése, hiszen valamikor régen a velencei vaporettóra is simán felmentem egy névjegykártyával, a lényeg ugyanis a felmutatás magabiztossága. Meg aztán, a jegyem amúgy rendben volt, szóval feljutottam a gépre.

Csavargás II. - a Black Brooktól Hartingtonig

A Highlands-szerű tájban az Andokot idéző alpakkák legelésztek ízlésesen elszórva az egyik hegyoldalban, ami az itteni klímán és zord hegyvidéki levegőn éppen helyén levő alpakka-farmhoz tartozik. Igen irigyeltem tőlük a gúnyájukat, hogy őszinte legyek, mert itt is a szél épp, hogy a fényképezőgépet nem akarta kitépni a kezemből...

Csavargás I. - Longnor és Hollinsclough

Verseny helyett ez a ritkaságszámba menő vasárnap a csavargás jegyében telt el: Staffordshire és Derbyshire határán mászkáltunk egy kicsit, jártunk kietlen fennsíkokon, Anglia legmagasabban fekvő falujában, ahol mintha ötven évvel ezelőtt megállt volna az idő, és megint tájak, kis falvak, hegyek-völgyek és zöld következik, két posztban.

Ashovertől indultunk, bemelegítésnek felmásztunk a Fabrick tetejére, szelet és zöldet szokni. Úgy tűnik, a tavasz első fuvallata itt már erősen érződik, de a kabát és a sok réteg ruha azért igencsak elkél még, de a napnak - ablak mögül szemlélve - már ereje van. :D

Midlands - Peak District

Viszonylag sokat autóztunk ma, Kidderminster környékéről fel egészen Derbyshire-ig. Az út első felén a legrövidebb utat programoztam be a menőkébe, hogy minél több mellékúton menjünk végig. Aztán tettünk egy kis kanyart, a Peak District alsó felében, ahol nem járunk olyan sűrűn. Sok szép tájat láttunk út közben, de egészen extra dolgokat is.

Akkutöltő túra Ashover körül

Amilyen remek akkumulátor van Cliókában, hogy még fél év állás után is beindult, olyan vacak a Laguna akkumulátora. Ági két-három hete használta utoljára, és ma ahogy mentem volna a postára, már csak kattogott a műszerfal. Mindegy, a postára elmentem inkább Cliókával, aztán bebikáztuk és így csak beindult. Azt elég fantáziátlannak tartottam, hogy csak úgy járassam a motort az udvaron negyed órát, amíg töltődik valamennyit, ezért rövid túrára indultam a környéken, hogy lássam, tényleg vége van a télnek.

Upper Hambleton

Éreztem azért, hogy lassan már ideje lenne hazaérni, ma már harmadik napja vagyok úton. De ahogy a menőkében terveztem a hazautat (kis kerülőkkel, hogy mégse csak a pályán döngessek végig), egyszerűen nem lehetett kihagyni egy olyan falucskát, ami egy nagy víztározó közepébe benyúló szigeten van, csak egy keskeny földnyelv köti össze a parttal. Ezeket a borostyánnal befuttatott fákat elnézve már tudtam, honnan jött a Gyűrűk Urában az entek ötlete.

Burghley Park

Hatalmas birtok közepén található a Burghley House, Anglia legnagyobb Erzsébet-korabeli kastélya. Az épület majd csak tavasszal nyit ki, de a park és a kert most is megtekinthető, tájékoztattak a táblák. A birtok térképén rögtön felfigyeltem egy kis 'szobákra' osztott kertre, ami a Meglepetések Kertje nevet viselte.

Egy kurva belga rendőr lenyúlja 100 euróját

Mozgalmas napok álltak mögöttem. Tegnap még Magyarországon tárgyaltam új munkákról, aztán késő estig autókáztam Ausztria hegyein keresztül, ahogy Szombathelytől tartottam toronyiránt Linz felé. Ezt a képet csak Ágicza sokkolására készítettem, a menőkén látható kanyargós úton csak száraz sóréteg volt, de ennek a havas buszmegállónak jobban megvolt az a hangulata, amit az ember egy januári hegyvidéki autósútról elképzel.

Az égből tekint le Szőttesföldre

Érdekes, hogy bár az elmúlt években körbeutaztuk Európát, repülőgépen még soha nem ültem. Nem csak mostanában, de egész életemben nem. Ágicza bezzeg ide-oda repdesett, de én szigorúan maradtam a földön. Nem valamiféle félelemből, soha nem voltak ilyen paráim, de a puska biztonságos szállítása miatt eleve elvetettem a légiközlekedést. Ahogy ott dobálják a csomagokat, annak nem tenném ki az én drágaszágomat... Most viszont úgy alakult, hogy haza kellett utaznom és visszafelé magammal hozni Cliókát, így adott volt a repülés.

Már napok óta pakolgattam a szükséges holmikat, gondosan ügyelve, hogy 10 kiló alatt maradjon a poggyász, vettem egy olyan kistáskát, ami megfelel minden légitársaság előírásainak és nem túl nehéz. Reggel Ágicza kivitt a nottinghami pályaudvarra, ahonnan gyorsbusszal mentem tovább a Luton repülőtérre, a kora délutáni géphez. Hát mit mondjak, félelmetes élmény volt! A gyorsulás az ülésbe préselt, és amikor a kerekek elszakadtak a földtől, bizony elfehéredő ujjakkal kapaszkodtam az ülés szélébe, körülöttem remegett és zörgött minden, komolyan már halálfélelmem volt...

Stoke Golding

Stoke Golding közelében láttam, hogy áll néhány autó az út szélén, rutinosan én is megálltam megnézni, mit néznek. Egy csatorna kanyargott a közelben és lakóhajók horgonyoztak hosszú sorban. A parkolóhoz legközelebbi részen pedig a turisták által elkapatott vízimadarak koldultak arcátlan módon élelmet.

Curbar view

A meredek sziklapárkány a falu határában húzódik, és ami közelebbről úgy néz ki, mintha a föld egyszerűen leszakadt volna egy miniatűr törésvonal mentén, és az egyik fele a plató, a másik meg a hegyoldal, ami húsz-ötven méterrel alább folytatódik. Angliában nem egyedülálló a jelenség, a Peak-ben meg pláne nem, de ez nem zavar bennünket a környező ezerszínű szőttes szemlélésében.

Alton - Littlemoor

Kirándultunk egyet a környéken Alton felé. Az alábbi fotó rendkívül különleges, többszörösen bárányvonatkozású: az előterében látható a barikád, míg kicsit hátrébb lompos farkáról felismerhető a báránybőrbe bújt farkas is :-)

Az Alpokon át

Arsieroból indulva még egy ideig a minden négyzetcentiméteren megművelt, kisebb-nagyobb egybefüggő hegyoldali ültetvények között, gyümölcsösök és szőlősök sora mellett kaptattunk fel az egyre magasabb és persze egyre kopárabb hegyeken gondosan megépített, hajtűkanyarokkal bőven megtűzdelt szerpentineken. Egy idő után elmaradtak a megművelt parcellák és a fenyőerdők vették át a helyüket.

Malcesine

Malcesine-ig meg sem álltunk, ott is csak azért tudtam rávenni az elég morcos uramat némi olasz levegő megtapasztalására, mert itt visz fel a libegő a párába vesző hegycsúcsokra, és ezt vétek lenne kihagyni. Leraktuk a kocsit a teremgarázsban, és mentünk volna fel a libegővel. Kártyát a pénztárnál sajnos nem fogadnak el, így le a partra, bank-automatát keresni, szerencsére 5 perc alatt a főutcán találtunk is egyet, de ezzel a húzásukkal sikeresen le is késtük a fél óránként közlekedő járathoz a csatlakozást, így várhattunk az előtéri üvegkalickában, amiből szerencsére remek kilátás nyílt a tájra. A tóban még javában fürdőztek a népek, bár jócskán délután volt, a meleg bizony elérte a 30 C°-ot, és vele együtt mindkettőnk tűrőképességének a határát. Én még csak-csak bírom valahogy, de ezt a meleget nem az uramnak találták ki, úgyhogy megváltás volt a libegőbe beszállni és elindulni felfelé.