Paradicsomi állapotok :)

Az úgy volt, hogy még március közepén elvetettem a kis koktélparadicsomokat a nappali ablakában, amik rekordidő alatt lelkiismeretesen ki is keltek. Amikor már nagyon szorosan álltak egymás mellett és Nyafika is megcsócsálta őket, széttűzdeltem és valamikor április közepén kipakoltam őket az udvar legnaposabb sarkába. Aztán jöttek az ilyenkor már sosem látott talaj menti fagyok... túlélték.

Nőttek-nődögéltek tovább a bokrocskák, erősödtek, szépültek, majd kinőtték a cserepüket, így átültettem őket június elején, hátha végre termőre tudom őket fordítani... Amikor még július elején sem láttam rajtuk egy árva szál bogyókezdeményt sem, elkezdtem azon merengeni, hogy vajon jó ötlet volt-e egyáltalán kiengedni őket a rideg valóságba, és nem kellett volna-e őket mégis a télikertben elszállásolni egész szezonra, mint ahogy az itteni épeszű helyiek csinálják... Mivel a télikert összes létező párkányát akkor már az új palánták hada foglalta el, ezért maradtak kint a paradicsomok az udvaron, és locsoltam-tápoztam őket tovább, rendületlenül. Hibátlan, dús lombsátor, termés nuku. Így jött el a spanyol utazás is, az uram még alaposan belocsolta a cserepeseimet indulás előtt, majd a fentikere bízva a szerencsének ajánlottam a teljes növénykészletemet.

Hazaérkeztünkkor a paradicsombokrok kissé kiszáradva, egy-egy levél elsárgulva várt, de ott díszlettek rajtuk a várva várt fürtöcskék, igaz, még zölden, de már kivehetően bogyóformában! Ennyit a távollétem növényekre gyakorolt hatásairól és az uram locsolási technikájáról... :D

Linkajánló

Fára települt építészet: http://dornob.com/design/architecture/tree-houses/

Színes lombok és egyéb hasznos cuccok: http://www.flickr.com/photos/karlgercens/collections/72157621937898348/

Szubtrópusi kert: http://www.hensteadexoticgarden.co.uk/pictures_of_the_garden.html

Az első képes összefoglaló az idei Tatton Parkról itt:
http://www.flickr.com/groups/rhstattonpark/pool/

http://www.bbc.co.uk/tattonpark/photos/

A franciáknál: http://www.bambouseraie.com/Virtual-Tour

Palántaszezon IV.

Az egynyáriak és a díszlen már odakint virágzik nagy cserepekben, s az újabb, júniusi adagból lassacskán a vetőtálcákból átkerülnek a kis palántázócserepekbe a kikelt és egyre cseperedő magonckák.

Egy Amsonia már kint van, most kel a második, és szinte hihetetlen nézni, amint egy elvágott kis gallyacska-szerű mag végéből előbukkan az életerős, hófehér gyökér... A Romneya égetésből a tucat magból három palánta lett, ami kezdésnek nem is olyan tragikus eredmény.

Dél-Franciaország

Miért szerettem bele már az első utunkon is ebbe a hegyes-völgyes kőházas falvakkal tarkított, hamisítatlan vidéki tájba? Legelőször, mert itt valódi hegyek vannak, valódi, nagyobb kiterjedésű erdőkkel. A föld vörös, mint Shropshire-ben, de közel sincsen kellemetlenül hideg, a nyár még az elviselhetően meleg, és egyetlenegyszer kaptunk kánikulát. De a simogató, jóleső meleg az mindennapos, Angliában még nyár közepén is van, hogy pulóvert kell húzni. Itt lehetne mezítláb is mászkálni, ott ez elképzelhetetlen. Hiányoznak a lenge nyári ruhák, itt azt is lehet viselni.

Back home - Hát otthon :)

Hazaértünk a spanyol bajnokságról, Baszkföldről, és helyből ránk szakadt az eső elmúlt bő hét minden elintézni valója. Hoztam megint hamuba sült, vagyis csak majdnem megsült hortenzia-ágakat Franciaország több pontjáról, csakúgy, mint tavaly. Idén a spanyol hortenziák megúszták, de csak amiatt, mert már érkezéskor tele voltunk ágakkal... :) Az energiaitalos és a kiürült ásványvizes flakonok ideális vázaként funkcionálnak, kb. negyedig kell őket tölteni vízzel, és ha a flakont kétharmad magasságában vágjuk csak el, akkor a nagyobb levelek is belesüllyednek ebbe a páradús környezetbe és jobban bírják a kocsiban az utat. Egyébként a Portmeirionból hozott ágacskák már gyökereznek, a palánták a fürdő hűvösében szintén túlélték, sőt, a kinti cserepek sem csontszárazon, félig elpusztult növényekkel vártak, angol klíma rulez!

A macskák a panzióból épen, testileg-lelkileg kicsattanó egészségben és jó kövéren tértek haza, ami azt jelenti, hogy ezentúl eggyel kevesebb aggódni való lesz, ha ismét utazunk. Mancsos Nyivák Marcit úgy elkényeztették, mint annak a rendje; azt hiszem, egy kevésbé kemény kezű 'kiszolgáló személyzetet' lazán terrorizálna és úgy ugráltatna, ahogyan a kedve tartja... Szóval, kb. képet kaphattam, milyen az, amikor a rosszcsont gyerekek hazakerülnek a nagyszülőknél töltött nyaralásból. ;P

Szerencsére azért mi is és ők is visszarázódnak lassan a megszokott kerékvágásba, de hogy az élményeinket mikorra sikerül végigírni, az rejtély... ~:D Mindenesetre, e bejegyzés alatt, időrendben fognak megjelenni.

Gerberoy

Picardiában mindössze két falu képviselteti magát a 100 legszebb... között, az idei francia körutunk utolsó állomása, Gerberoy mellett Parfondeval a másik.

Giverny

Monet kertje a kihagyhatatlan menüpontok közé tartozik azoknak, akik Párizs tágabb környékén töltik a nyaralásukat. Ezt minden bizonnyal így gondolhatta a mintegy félszáz japán és ugyanennyi amerikai turista is, akiknek arra a délutánra sikerült ütemezniük a kertlátogatást, mint nekem és még száz másik embernek. A kis falucska szinte hemzsegett a látogatóktól, úgyhogy az impresszionista múzeumot egy az egyben ki is hagytam, és csak a kertre koncentráltam.

L'Hameau de La Reine

Azaz Marie Antoinette farmja, Versailles egyik eldugott csücskében, ahova csak a hardcore turisták vagy a Trianon palotákra kíváncsiak kutyagolnak el, feltéve, hogy a Napkirály palotájának irányából indulnak felfedező útra és delet már kongattak, ugyanis előbb érkezve csak a zárt nagykaput találják.... Akik viszont az emberléptékű és nem a grandiózus, kirakati pompával kacérkodnak és a kevésbé járt utat választják inkább, azoknak javasolnám a főbejárat helyett a mintegy négy mérfölddel odébb levő Saint-Antoine kaput, ahonnan pár perc alatt a Királynő magánbirtokára érnek, ahol annak idejében ez egy működő farm volt, megfelelő állattartással és konyhakertekkel.

Mára csak egy kis, bemutató részen őrizték meg a lábasjószágot és a veteményest, de a tizenkét épület tündéri báján ez mit sem csorbít. Az egész olyan, mintha tervezőjük, Richard Mique a Grimm népmesékből csent volna ihletet megalkotásukhoz, és bármelyik pillanatban a házakból kilépne egy-két mesealak, de legalábbis sok szoknyás-főkötős fehérnép, esetleg bőr-bricseszes parasztlegény, kaszával és sajtárral ki-ki kezében....

Turenne

Este volt már és vészesen fogytak a fények, mikor Turenne-be értünk, persze ez a falu is a 100 legszebb egyike... Az úton már messze magasodott előttünk a vár és a meredek hegyre tapadó házacskák sora. A meglepetés akkor ért, amikor a településre beértünk: stílusilag homlokegyenest más várt, mint az eddigi kis falucskák bármelyikében.

A válasz talán a település korában keresendő, ugyanis jóval későbbre datálódik, mint az eddigiek. A házak léptékben is nagyobbak, tágasabbak, a kőanyag szinte hideg, szürkésfehér, de az utcák ugyanolyan kanyargósak, keskenyek, de hajmeresztően meredekek, olyannyira, hogy helyenként csak gyalogos forgalomra vannak fenntartva.

Carennac

Egy újabb a 100 legszebb falu közül, és ezzel, gondolom, nem is okozok meglepetést. Loubressacból indultunk neki a jelzőtáblák hatására a mintegy tizenkét perces útnak, mert ragaszkodtam hozzá, hogy ezt mindenképpen látni kell, ha már úgyis útba esik, pedig még a programunkban sem szerepelt. Hogy hogyan sikerült a listából kihagyni, az rejtély, mert az idei középkori településnéző túra talán legszebbje maradt volna ki...

Loubressac

A Lot, a Dordogne és a Garrone folyók völgyeiben ugyanúgy, mint Aveyronban lépten-nyomon a 100 legszebb falu egyikékbe lehet botlani, de legalábbis történelmi falucskákba és kisvárosokba, amik lelkiismeretesen ki is vannak táblázva. Amikor az ember áll az útjelzőtábla előtt és négy irányba is mehetne, mert mind felé egy-egy látványosság várja, akkor a bőség zavara és a frusztráció elegye kavarog bennem, hogy ezekből most választani kell, mert mindre akkor sem lenne időnk, ha még egy napot ezen a környéken maradnánk...

Úgyhogy mentünk is tovább a kitűzött cél felé, és az orrom nem csalt meg most sem: amit a weben kinéztem az újabb 100 legszebb... közül, az a valóságban is bőven megérdemli a kitüntető címet.

Larroque

Amint a neve is jelzi, egy újabb, szikla alá települt falucska került az utunkba, igaz, ezúttal csak véletlenül. :D Tavaly La Roque-ot néztük meg, itt viszont újítottak a sziklás néven, talán mert egybeírva már kevesebben használják... :D Az útról olyan ígéretes látvány volt a kis falu, hogy megálltunk fotózni itt is: a hegyoldalba vezető utcácskáknak volt némi Zebegény-jellege, amire a lepukkant vagy még nem felújított porták rá is segítettek.

Saint-Cirq-Lapopie

Ha középkori városkának az etalon Conques, akkor Saint-Cirq-Lapopie igencsak közelíti a számomra felettébb kívánatosnak mondható elhelyezkedést és utcaképet. A már jó pár évszázada lakott település legmagasabb pontja mintegy 100 méterrel magasodik a Lot folyó fölé, és mivel megint ugyanabban a régióban találjuk magunkat, mint tavaly (hiába, csak nem bírok tőle elszakadni), nem csoda, hogy Rocamadour a szomszédban van. És persze, hogy ez a helység is a Compostelába vezető úton tartózkodik, úgyhogy jövőre már beterveztem szomszédjait, Cabrerets-t és Cahors-t, mint megnézendő helyeket...

Ha nem lennének a turisták kb 300%-kal többen, mint a kis falucska teljes befogadóképessége kávéházakkal és éttermekkel együtt, akkor lehet, hogy még élvezni is tudnám a látványt, mert az igencsak ütős. A falu egyike a 100 legszebbnek, bár szerintem bőven benne van az első 10-ben is. Hozzávetőleges terepadatok:  100 méter, teljes hossz kb. 1000 méter, átlagos utcaszélesség 1,5 méter, ereszmagasság két emelettel számolva max. 4,5 méter. A tömör gyönyör lentről, a vízimalomtól indul és legfelül, kanyargós, keskeny utcácskák és sikátorok szövétnekén át a sziklaormon végződik, ahol hajdan az erődítmény állt - ma turisták serege és kőhalom.

Castelnau de Montmiral

Jöttünk, láttunk, visszamennénk! Konkrétan és átvitt értelemben egyaránt, bár Montmirail hercegének középkori kastélyát a Beynac-i személyesítette meg, a név hasonlósága mégis azonnal erre a falucskára terelte a gyanút... Sebaj, jövőre az eredetit is megnézzük. :D

Kastélyt Montmiralban ugyan nem találtunk, de még ha a film nincs is, akkor is megnéztük volna ezt az édes kis bastide-ot, vagyis erődítmény-városkát, ami egy sziklaplató tetejére épült. Természetesen a mostani méreteiben csak a falu megnevezésre tarthat számot, de egyike a 100 legszebbnek, és ezért is vagyunk itt.

Andorra

A nagyhercegségre már majdnem leszállt az est, mikor megpillantottuk a határátkelőt, ránk meg az ideg, amikor megpillantottuk a legelső benzinkút árait... Mintha két évet zuhantunk volna vissza az időben, ilyen olcsón benzint Európában másutt tankolni nem lehet, úgyhogy aki a Pireneusokban errefelé jár, annak erősen javallott csontüres tankkal érkezni.

Át a Pireneusokon II.

A Pireneusok szinte csak kacskaringókból áll, legalábbis útilag. Ha egyetlen jelzővel kellene leírnom az úti élményeket, akkor a folyamatos kanyargás lenne rá a legmegfelelőbb. Szorosokat, gyors vizű hegyi patakokat kerülgetünk még nagyon sokáig, délidőben meg is állunk az egyik hídja alatt, ahol kemping és turisták is vannak, a ciánkék víz nagyon hívogató.

Át a Pireneusokon I.

Nem, nem keresztben, hanem hosszában, vagyis messze nem úgy, mint normálisék, de élvezzük nagyon! :D

Reggelre kelve egy hosszú, vadregényes, több száz méter mély szakadék mellett ébredünk, és nagyon örülök, hogy az éjszaka egy szemvillanás alatt eltelik ilyenkor, amikor úton vagyunk. Soha nem tudjuk kiszámítani, hol mennyi időt időzünk vagy a következő célpontot milyen úton közelítjük meg, úgyhogy számunkra ilyenkor a legideálisabb megoldás a félnomád életmód: szállást és vetett ágyat utoljára Baszkföldön láttunk...

Santa Cruz de la Serós

Már tavaly is eszembe juthatott volna Conques és Rocmadour kapcsán, hogy a megnézni valókat összekössem a Santiago de Compostela felé vezető zarándokút állomásaival, de most, ezután a tündéri, román kori templomokat felvonultató, mélyen a hegyekben rejtőző falucska után már tudom: ha az El Camino-t követem, netán erre is fűzöm fel a teljes programunkat, nagyon nem foghatok mellé. Az utat viszont nem lennék hajlandó végiggyalogolni, mint ahogy azt évente pár száz fiatal és kevésbé fiatal megteszi; ki teljesítménytúrából, ki meggyőződésből, ki lélek- és jellemfejlődési reményekkel vág bele a Franciaország több pontjáról is induló, de Spanyolországban összefutó, átlagosan 800 km hosszú hátizsákos, legfőképpen kemény hegyi terepen reggeltől estig tartó, mediterrán, perzselő nyári tájon való kutyagolásba. Valami céljuk biztosan van vele. És a legkevesebb az, hogy maguknak bizonyítsanak.

Berdun

Rögtön a verseny után neki is vágtunk a kaland következő felvonásának. Pamplona után már egyre kietlenebb a táj, az autópálya még tart, de egy idő után már csak az útépítéseket kerülgetjük, majd keskeny nyomtávra vált az út itt-ott, de haladni még lehet rajta. Nyilván, épeszű emberek nem ilyen irányban közlekednek rajta, de így olyan tájakat látunk, ami óriásposzterre kívánkozik.

Embalse de Yesa

Navarra és Aragónia határán a hegyek között áll ez a hatalmas, ciánkék víztározó, mint egy tengerszem, és úgy bukkan fel az úton, hogy az ember nem is számít rá. A Pireneusok Tengerének is nevezik a helyet, ami relatíve fiatal: 1960-ban, az Aragon folyó felduzzasztásával létesítették, hogy a környező területek vízellátását meg tudják oldani valahogy.

Néhány elhagyott, kísértet lakta település szegélyezi az északi oldalról, ahol a főút végig a parton fut, így mi is leálltunk kicsit szemlélni a nagy kékséget, amiből láthatóan sok százezer m3 víz hiányzott valamilyen okból, a part legalábbis több méternyi vízszint-süllyedést mutatott.

Baszkföld

Ismét itt vagyunk a spanyol OB kedvéért, de még mindig nem tudom megszokni a látványt, amint a dél-francia kis falvak sora hirtelen átvált tömött, zsúfolt tengerparti üdülőövezetté, jönnek a pálmafák és a leanderek. Majd újabb éles váltással San Sebastián-on átvezető főúton jönnek szembe a falanszter-jelenetbe illő dokkok hatalmas, színes és düledező, számomra rémületes(en lepusztult) és egymásra zsúfolt, a szűk völgyekbe és az égnek meredő ormok árnyékába kényszerített magasházak rengetege.

Az Alpokat kenterbe verő, égig érő, smaragdzöld hegyvonulatok, az épülőfélben levő, masszív, széles autóutak és a hülyén kinéző helységnévtáblák földjére értünk. A baszk ősi nyelv, de a sok elszigetelt közösség miatt rengeteg nyelvjárás alakult ki, és sem leírva, sem beszélve nem túl dallamos - a nyaktekerő, semmihez nem hasonlatos írás- és kiejtési mód (tx=ty) meg még egy lapáttal rátesz az idegenség érzésére.

Pontrieux

A mai napot ebben a kisvárosban zártuk, ami két minőségjelző táblával is büszkélkedhet: virágos város és karakteres kisváros, és egyikre sem cáfol rá. Összességében nagyon homogén, 18-19. századi a városmag, amit egy kisebb folyócska kanyarogva szel át, és ahol egy motoros sétahajó segítségével a vízről is lehet a látványosságokat szemlélni.

Kerdalo

A Cote d'Armor egyik gyöngyszeme ez a kert, méltán híres, kiemelt helyen emlegetett "jardin remarquable", amit 1965-70 között tervezett és ültetett be Peter Wolkonsky, és a II. Világháború utáni francia kertek egyik legmeghatározóbb darabja. A 18 hektáros kert sokkal-sokkal nagyobbnak tűnik, a háztól távolodva lesz a körültekintően kialakított, olasz stílusú, elvágólagos kialakításból egyre inkább egy nagyonis természetközeli, laza park-láncolat, ahol egy-egy ritka fajokból álló facsoport és színes lomb vonja magára a figyelmet, és határt csak a Jaudy folyó csobogó szalagja szab neki.

A kiskastély méretű, több szintes, tornyokkal ékesített, gyönyörű kőház egy elég lejtős hegyoldalba épült, előtte-mögötte teraszos kialakítású a kert.

Tréguier

Kerdalo felé ezen a kisvároson át vezet az út, és olyan hívogatóan könyököltek ki egymás fölé a faszerkezetes házikók emeletei, hogy úgy döntöttünk, próbát teszünk vele. A kert úgyis csak délután kettőtől van nyitva, idő van, szép napsütéses is, hát leálltunk a legközelebbi parkolóban és útnak indultunk gyalog.

Cotes d'Armor

A Plougrescant - Trégastel közötti partszakasz egyik legszebb és legvadregényesebb szakaszára érkeztünk, és egyből megtaláltuk a Házat a Sziklák Között. Azért nem bíztam a véletlenre a dolgot, komolyan túrni kellett a webet a koordinátákért, de íme, előttünk állt teljes életnagyságban, vagyis inkább kicsiségében, ugyanis ez sem valami monstrum, de cserébe a szűk helyért, elég terjedelmes és a maga nemében egyedülálló fekvésű telek is tartozik hozzá:

Plougrescant

Bretagne (vagy ahogy az angolok nevezik, Brittany) egyik legmarkánsabb partszakasza, a Côtes d'Armor egyik sarkában jártunk, és már kora reggel a tengerparton indítottunk:

A Sillon de Talbert -nek nevezett természeti képződmény egy tengerbe hosszan, félkörívben benyúló, természetvédelem alatt álló homokpad, ami az itt szokásos, sziklákkal tűzdelt partszakaszt öleli körbe, és egy világítótorony koronázza meg a legtávolabbi csücskében. Reggeli előtt ilyen helyen sétálva, az erős szél ellen még nyár közepe ide vagy oda, de kardigánnal és pulóverrel felfegyverkezve vágtunk neki, majd visszafelé lencsevégre került pár tonna hortenzia a szokásos hófehérre meszelt házak között, mintegy visszautalva Cornwall hasonló adottságú falucskáira...

Le Clos du Coudray

Éppen, hogy csak kipuffogtam magamat a Varengeville-sur-Mer-i hortenziakertnek délidei zárva tartásából fakadó, mélységes frusztrációm miatt, amikor odaértünk ehhez a 'franciaországi angolkerthez'. Az uramat a kocsiban hagytam egy adag szendviccsel és némi szunyókálás lehetőségével, én pedig előkaptam a fényképezőgépet és belevetettem magam a kert sűrűjébe.

A többit majd nyomtatásban... :D

A kert hivatalos weboldala: http://www.leclosducoudray.com/
Saját fotóink

Mt. Saint Michel

Igen, ő a St Michael's Mount ikertestvére francia földön, Normandia partjainál. A fekvés körülbelül ugyanaz, a látvány kísértetiesen emlékeztet tavaly karácsony előtti cornwalli utazásunkkor Marazionban látottakra.

Beuvron-en-Auge

Alsó-Normandiában, Calvados-ban egyetlen 100 legszebb... van, és ez Beuvron-en-Auge, de a falucska éppen ezért alaposan kitesz magárt. Egy utcás település, mint annyi társa, és gyönyörű kis ékszerdoboz, mint a többiek. A hátsó kertek felől az egyik oldalon szélesebb patak is folyik, ehhez az átszelő úton le is lehet menni, de az igazi attrakció természetesen itt is maga a falu.

Cica-hajj!

Többször megrágtuk a dolgot és úgy döntöttünk, hogy a spanyol OB-re rászánt bő egy hetes utazásunk idejére inkább beadjuk egy macska-megőrzőbe a szürke bandát, mint hogy itt, a ház körül történjen velük valami komoly, amíg odavagyunk. Hogy magyarázod meg egy macskának, hogy ez egy ideiglenes állapot, visszajövünk hozzá és nem kell azon morfondíroznia, hogy a kis, biztonságos, gazdik által lakott világa egyik pillanatról a másikra összeomlik?

Azért attól igencsak tartok, hogy nem szokták meg a bezártságot és balhézni fognak miatta, esetleg Tappancson kitör a mélydepresszió, mert nem elég, hogy minket nem lát, de még idegen helyre is kerül, idegen emberek (és macskák) közvetlen társaságába... Igaz, majd leveri Nyafikán: remélem, az azért számít, hogy nem egyedül kerül oda, hanem a kis bugyis Nyivák Mancival....

Szóval, legalább amiatt nem kell aggódnunk, hogy valami baleset történik velük, vagy a Kandúrka összeverekszik a szemközt lakó cirmos kandúrral, és mint a múltkor, púp nő a hátára és kezeltethetjük ki egy fél vagyonért, plusz az ideg, hogy mire is érkezünk haza... Jó lenne, ha működne a dolog, mert viszonylag jutányos áron találtunk macskapanziót itt, a következő faluban, tiszta a hely, jól meg van csinálva, első osztályú kaját kapnak, a tulaj macskaszeretőnek tűnik, és a cicáknak egyenként van kis kijárójuk is a szabad levegőre, de hát mégiscsak pár m2 az egész területük, és a mieink ráadásul nem kevés időt (7/24) igényelnek törődésileg...

Saffron Walden

Hazafelé menet megálltunk ebben a fura nevű kisvárosban, ahol már egy évvel ezelőtt, estébe hajlóan egyszer átutaztunk, és akkor megjegyeztem magamnak, milyen bájos kis főtere van, és hogy elég régiek lehetnek a főutca házai is, mert a szokásos kidőlt-bedőlt, fa-tégla együttes, erősen tagolt homlokzatokkal, mindenfelé ugró és lejtő tetőkkel, ólomüveg ablakokkal elég ígéretesnek tűnt.

Az autót a főtér melletti nagyobb parkolóban hagytuk, a vasárnap estére való tekintettel még parkolási díjat sem kellett fizetni, de csak kerülőúton tudtunk a főtérre visszajutni, mert a fő csapás iránya le volt zárva.

Colchester

Verseny után a közeli nagyváros, Colchester felé vettük az utunkat, ami Anglia egyik legrégebben lakott települése. Már a római korban erődítmények és telepek álltak itt, és a hódítók visszavonultával a hátramaradt helyőrség épített tovább a várost (akkori nevén Camulodunum -ot), amíg összetűzésbe nem keveredtek az őslakosokkal. Boadicea történetéről és az Iceni törzsről itt lehet bővebben olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Boudica

Mivel elég fárasztó volt ez a nap, inkább csak a város központjában, a várban található interaktív kiállítást néztük meg, ami messze nem emlékeztet a szokásos üvegtárlós, unalmas, történelemkönyv-ízű múlt agyagcserepekben való tálalásához.

Beth Chatto Gardens

Nagyon sok helyről és nagyon sokan írták már, hogy ez Anglia egyik, ha nem a legszebb kertje, az emberléptékű dizájn netovábbja, a sokféle élőhely békés egymás mellett való felvonultatásának legékesebb példája, az etalon a természetközeli kiültetésre, ésatöbbi, ésatöbbi. Általában az ilyen tömény ömlengéseket némi fenntartással szoktam fogadni és leginkább azért, hogy ne essek túlságosan is pofára, amikor egy ilyen kertet végre élőben is megnézhetek. Most, hogy saját szememmel győződhettem meg ezen állítások helytállóságáról, bátran kijelenthetem, hogy ez a kert tényleg egyedülálló a maga nemében, és hogy valóban maximálisan rászolgál az azt körülvevő dicsfényre és méltatásra, és hogy most is valami ilyesmi következik... :P

Gibberd Garden

A kert megalkotója Sir Frenderic Gibberd szobrászművész, és mint minden művésznek, neki is igen sajátos felfogása van az őt tágabban körülvevő térről. A kert gyakorlatilag egy szabadtéri kiállítóterem, a szobrász az évtizedek alatt összegyűlt, különféle témájú és stílusú alkotásai köré építette-körítette a növényzetet is. A kert markánsan férfias, nem az a tipikus habos-virágos, túlcsorduló rózsás, ami pedig a déli tájegységnél a megszokott, hanem szinte kizárólag a zöld lombbal operál.

A nyolc hektáros birtok egy völgy aljában fekszik, természetes vízmosással, amit dzsungellé vadult bambuszerdő tesz zegzugossá, és ha a térkép nem lenne az ember kezében, igencsak könnyű lenne észrevétlenül túlsétálni egy-egy döbbenetesen jól tájba komponált alkotás mellett.

RHS Hyde Hall

A Royal Horticultural Society (RHS) kertjei mindig is egyfajta garanciát jelentettek a minőségre, az igényességre és a látnivalók masszív, lehengerlő voltára, így ezt a kertet is vártam már, mikor keríthetem sorra. Tavaly, a déli végekre látogatásunkkor nem sok értelmét láttam, hogy a téli, lecsupaszított kertet nézzem meg, inkább vártam a kedvező alkalomra, ami most érkezett el...

Garázs

Illetve, itt garage, vagyis, autószerelő-műhely. Megérett az idő a vezérműszíj-cserére, így reggel bevittük a kocsit a következő falu műhelyébe, ahol a múltkor is jártunk MOT-teszten.

Akkor valamit nagyon túlpörgethettek a már nem vadonatúj rendszerben, mert fura hangok hallatszanak bizonyos fordulatszámon, úgyhogy ennek is utána kell majd nézniük. Pár nap, míg mindent megcsinálnak, és szerencsénkre elég normális árakon dolgoznak, sőt, a kis távolság még azt is lehetővé teszi, hogy az egyik segéd bepattan hozzánk az autóba, hazajövünk, majd ő viszi vissza a műhelybe a kocsit, vissza ugyanez, fordítva...

Rózsás helyzet

Éppen rózsás linkeket keresgéltem, ez az oldal elég jól összeszedi, Mo-ról honnan érdemes rendeléssel próbálkozni, ha valakinek speciális, netán történelmi rózsákra lenne igénye: www.rareroses.de/

Bár az első, fő virágzási hullám már lefutott, az udvaron sosem látott méreteket kezdenek ölteni a rózsabokrok. A megmaradt dugványaimból egyik egy Crown Princess Margareta, ami várható volt, ugyanis azt elrontani sem lehet, a másik viszont egy Belle Epoque, ami teljesen meglepett, és nagyon-nagyon örülök neki.... Egy harmadikra még várok, mi lesz belőle, egyelőre örülök, hogy él.

Ősszel megint neki fogok futni a dugványozási projektnek, feltéve, ha nem fogom inkább a könnyebbik utat választani és a Lottumtól személyesen elhozni, amire szükségem van. Vagy még a nyár folyamán beszerzem virágzó formában innen: www.belle-epoque.nl Az igazat megvallva nem sóherségből, de valahol luxusnak érzem, hogy ha már egyszer van valahol egy virágzó, megmaradt bokrom, akkor azt újra meg kelljen vennem, még akkor is, ha 4€/db az igen-igen baráti ár egy rózsáért. Így viszont meg az időt fizetem meg vele, amíg a dugvány esetleges megmaradásától a virágzó, nagy bokorig eltelik - 2 év, alsó hangon. Hmmm....

Aardwark Award (Balfácán Díj)

Az idei angol Grand Prix szezon újdonsága az Aardvark Award, ami esélyt ad azoknak is, akiknek nem sikerült éppen a legjobban az illető verseny. A névadó 'aardvark' az afrikai földimalac (Orycteropus afer), de a szó kiejtve az angol 'awkward', azaz 'szörnyűséges, rémes'-re emlékeztet, magyarul talán Balfácán Díj lehetne a neve.

Időzítés

Mindegyik, általunk kiszemelt megnézni való kulcsa a helyes időzítés, és azt hiszem, még nem puffogtam eleget erről a létfontosságú kérdéskörről. Ugyanis megint programot szervezek, és természetesen kerteset is. Ennek alapja a gardenvisit oldala, ahol minden valamirevaló kert térképpel, elérhetőséggel rajta van, plusz adott hely külön weboldalára is mutat link, hogy a legfrissebb információkat le lehessen ellenőrizni.

Ideális esetben minden oké, emberi nyitva tartás szerint üzemelő helyeknél 10-17h között, áprilistól októberig minden nap fogadják a kedves látogatókat, akikből élnek, ahol meg a kert kiegészítőként funkcionál és nem a fő attrakció, ott jó eséllyel karácsonyt és újévet kivéve egész évben látogatható a hely. Sőt, külön időpontokban nyit-zár a kastély, a kertje, a hozzá szervesen kapcsolódó teaház és a szuvenírbolt, esetleg a kertészetük, tehát az sem mindegy egy-egy necces helyzetben, hogy mivel kezdünk, a kinti vagy a benti látnivalókkal.... És még ez a jobbik eset.

Dunkerque-Dover átkelés

Már nagyon rutinosan megyek végig Európán, és most új időbeosztást próbáltam ki. Eleinte ugye csak dél körül indultunk, és repesztettünk végig 1600 km-t a hajnali kompig. Aztán reggel 7 felé indultunk és felváltva vezettünk, hosszabb megállás nélkül, de üzemanyagtakarékosságból csak 80-nal, a hajnali kompot így is elértük. Aztán találtunk olcsó délelőtti kompot és így már alhattunk is pár órát út közben. Most is így mentem, korán reggel indultam útnak és éjjelre már a belga határon voltam. Ott aludtam pár órát, majd hajnalban mentem tovább Dunkerque-ig. Nem mondom, hogy nem voltam kissé csíkszemű a végére, de nem aludtam be vezetés közben és épségben elértem a kompot.