2012. szeptember 22., szombat

To France (and back :))

Ez a link talán az év leghasznosabbja - számomra legalábbis. A fickó pontosan azt szereti, amit mi is: ódon francia templomok groteszk oszlopfői, faragásai és ő meg erre szervezi a körtúráit... Megnyugtató látni, hogy más is van ennyire háborodott, mint mi. :D Hogy a jövőre átcsúszó francia utunkhoz nem egy helyszínre tippet adott, az biztos, úgyhogy a szépen bővülő bal oldali linksorba a Via Lucis-t is felvettem, hátha más is kedvet kap hozzá. :D


Ez a Carennac-i templombejárat tavalyról (jajj, de nagyon mennék már vissza, lehetőleg azonnal, hátrahagyva az itteni esős-taknyos 12-14 fokokkal beköszöntött őszt...)

2012. szeptember 21., péntek

Ma és holnap

Jobb később, mint soha... Felfedezni, hogy legelső lakhelyünktől két kőhajításnyira micsoda kert-csoda rejtőzik: John's Garden Az Ashwood Nurseries természetesen nyílt napokat is tart, nyilván pont nem azon a hétvégén, amikor relatíve a közelben voltunk, hanem holnap az utolsót ebben az évben. Mások így látták: Grows on You

2012. szeptember 18., kedd

Három év Anglia

Bele sem merek gondolni, hogy már ennyi ideje tartózkodunk a szigetországban. Ha azt fontolgatom, az eltelt idő alatt mit is változtatnék, akkor legelőször is, kb. három évvel előbbre hoznám a kiköltözésünk idejét. Úgyhogy ha valaki tétovázik, legyen ez az intő példa...

Lássuk csak, miért is jó számunkra Angliában :)
Az épített környezet szemünknek és szívünknek az egyik legkedvesebb, a vidéki Anglia verhetetlen a szebbnél szebb építészeti alkotásokban, legyen az kulipintyó avagy kastély. A települések arculata is a rendezettség, a léptékhelyesség, az arányos és az aranyos épületek által kirajzolt kerek egész: kicsi, kompakt, emberléptékű, azaz jó ránézni. Nincsenek jelen lépten-nyomon a szembántóan túlzó méretek, az aránytalan, esetleges épületek, a pénztelenségből félbe-szerbe maradt dolgok, a málló vakolat, a rendezetlen, sitthalmos udvarok, a buhera és a lepukkantság, a nyomor és igénytelenség, ami a Kárpát-medencében bárhol felbukkan, sőt, van, ahol az az alap...

2012. szeptember 15., szombat

Akit a Peak szele megcsapott

Hazafelé, mit ad Isten, megint a Peak District belseje felé vettük az irányt, úgyis olyan régen nem láttuk már... Egy kis kitérőt jelent csak az észak felé vezető úton és Uttoxetert, majd Ashbourne-t (ez alkalommal azért maradt ki, mert vásár volt és egy árva parkolóhelyet sem találtunk :P) elhagyva máris csodákat lát az ember.


Parwich egy picike falu a zöld kellős közepén, tavasszal itt is láttam egy kiadó házat, de nem nagyon forszíroztam az ide költözést. Amint kiszálltunk a kocsiból, rögtön felfrissült az emlékeztem, miért: Stafford környékén még 19 fok volt, itt már csak 16, amit a kérlelhetetlen hegyvidéki szél kerget körbe-körbe a hegyoldalakon, az év egyik legmelegebb napján...

A táj leírhatatlanul szép, mint mindig, a zöld, harsogó hegyek-völgyek, és a kis kőházas falu is hozza a formáját: régen nem láttuk már ezt a vidéket, és még mindig elvarázsol...

David Austin rózsák - újra...

Három évvel ezelőtt jártam itt először, és az évforduló tiszteletére újra elzarándokoltam a rózsakedvelők Mekkájába. :) Verőfényes napsütés, 19 fok meleg, vagyis pont olyan csodálatos idő kerekedett a szokásos Weston Park-os EB hétvégéjére, mint ami legelső angliai körutunkat végig jellemezte. Persze, akkor botor fővel azt hittem, hogy ha szeptemberben is még mindig ilyen jó melegek vannak errefelé, pont, mint egykoron Londonban, nyáron, akkor mire fel nyavalyognak itt annyit a népek a lehetetlen angol időjárásról, hisz ez nagyon finom! Azóta már tudom, hogy ez csak a beetetés, a gyanútlan külhoni látogatóknak kijáró kirakati kellék... :P


Na de a tárgyra térve: a hely mit sem változott, és ez előnyére legyen mondva, viszont a 2009-es, igen szűkre szabott vizithez képest most bőségesen jutott időm felmérni, mi minden maradt ki az első látogatás alkalmával....

2012. szeptember 13., csütörtök

Kerti linkajánló

Magdalena Wasiczek természetfotói a világ apró csodáiról, csak közel kell hajolni, hogy meglássuk... Aztán az ember csak ül és néz ki a fejéből. Élmény. :)))

Ebben a zegernyében egy kis mediterrán életérzés: Nizzától keletre, az olasz határhoz közel fekszik a tengerparton Menton városa, és helyből három megnézni való kerttel is büszkélkedhet a környéken turistáskodó növénykedvelők legnagyobb örömére: Jardins-Menton.fr

Ebből az egyik, Serre de la Madone ráadásul Lawrence Johnston keze munkája, aki Hidcote-ban egy csupasz domboldali birtokból varázsolt magának 40 év alatt édenkertet... Úgy tűnik, lassacskán a kert helyreállítása is a végére ér, jó lenne már a régi fényében látni ezt is. Ilyen volt 2009-ben: Hidcote Manor

2012. szeptember 10., hétfő

Batyuba szedte...

"...rongyait a nyár" Ez is eljött. Egy hete ősz van, hivatalosan vagy leginkább hivatlanul, de bekopogtatott, mint a nem várt ismerős vagy a besurranó tolvaj. Nem iskolakezdés formájában jött, 'csak' felébredve más lett a levegő illata, íze és a nap ereje, rövidülnek a nappalok és szemmel láthatóan nyúlnak az esték. A kertet szó szerint ellepték a pókok, hatalmas hálókba akadok lépten-nyomon. Az előkertben magányosan álldogáló Araucaria minden ágát felhasználták már, minden szóba jöhető helyen háló feszül a merev, tüskés ágak között úgy, hogy minden emeletre legalább fél tucat jut.


Csodaszámba ment ez az egy hetes folyamatos (!) napfény, némi kárpótlásért a semmilyen nyárért. Ez viszont már az őszi meleg, ami reggel még csípős hideg, ám déltől késő délutánig a nap rendületlenül süt: az a simogató, érlelő és éltető napfény... Ilyenkor kell feltöltődni, mert nagyon nagy szükség lesz rá: két délután is kint süttettem a hasamat a kavicsokon, mint a gyíkok (itt hírmondóban sem látni belőlük) és nem gondoltam volna, hogy egyszer, valaha is jól fog az ilyesmi esni.

2012. szeptember 9., vasárnap

Hortenziák II.

Szinte noszogattak ezek a szépségek, hogy külön csokorba szedjem őket, mert az elmúlt pár hét kirándulásain volt szerencsém kicsit közelebbről is szemügyre venni az itteni hortenzia-kínálatot, és... Nagyon örültem annak, amit láttam. :))





2012. szeptember 2., vasárnap

Sulgrave Manor

A szűkre szabott kertnézős nap kárpótlásaként hazafelé tartva útba ejtettük George Washington felmenőinek családi birtokát. A Tudor-korabeli udvarház -vagy legalábbis amennyi megmaradt belőle - egy kies kis mezőn álldogál, az évszázadok során mindenki toldott hozzá ezt-azt, a jelenkor egy komplett fogadószárnyat például, és szerencsére nem a főépülethez kapcsolódva. Mivel a hely félig amerikai, félig brit pénzből épül-szépül, ezért nem Trust-os, hanem független hely, de a túravezetés és a hely szelleme ugyanaz.


Az udvarház főépületéből a központi szárny maradt az utókorra, valaha a ház tengelyéből indulva mindkét oldalon sorakoztak a helyiségek, mára a bejárat melletti két közvetlen helyiség, ebből az egyik a nagyterem - ami nem is olyan nagy - maradt meg. Érdemes az ablakban lógó családi címert komolyabban szemügyre venni - a vörös vérpatakot és a katonai elkötelezettséget szimbolizáló csillagokat és csíkokat (stars and stripes)... Éééérdekes, ugye? :P

Mottisfont Abbey

Miután kitettem az uramat a versenypályán, zuhogó esőben vágtam neki a délre vezető útnak erősen remélve, hogy legalább 4 óra rendelkezésemre áll majd mindenféle szépséget nézni, lévén, hogy az egyik betervezett kert csak délután kettőkor nyit ki.


2012. szeptember 1., szombat

BFTA Masters, Newbury

3. hely - 39/40 pont - 100% (max. 39)
Találati arány: Álló 100% / Térdelő 100% / Ülő 97%

Újabb trófea ékesíti a polcomat, ezúttal a BFTA Masters nyílt bajnokságon voltam egyike annak a négy embernek, akik az aznapi legjobb eredményt lőtték, 39 pontot a 40-ből. Mit mondjak, nagyon sajnálom azt az egyetlen pontot...

Goring

Nem Lord Goring Wilde egyik legkedveltebb színdarabjából, hanem 'csak' Goring, a Temzén csücsülő kicsike falu, amit visszafelé jövet szúrtam ki, és mivel már nem egyedül nézem meg, talán a mai napi pech-széria is megtörik végre... A falucska ígéretesnek látszott: a folyó több ágra oszlik itt, kedves kis épületek, vízlépcsők, csobogás, klasszikus nyugalom és sok-sok virág.


Taplow Court

A Szivatós Szombat következő felvonásaként akadt utamba Taplow Court, és mert a hibáimból nem és nem tanulok, hát impulzusból menten le is kanyarodtam, amint bepillantottam a kavicsos udvarába. Ezt legalább már névről ismertem (ilyen nevet nem felejt el az ember egykönnyen ;P), gondoltam, hát tényleg nem néztem ennek sem utána, de az egyik legszebb, legpompásabb késő-viktoriánus kis palotácska csak nem okoz majd csalódást...

Cliveden

Cliveden az elmúlt három év legelső National Trust-os helye, amit nem csekkoltam le megnézés előtt. És a legelső, ahonnan úgy fordultam ki, hogy ide nagyon nem kellett volna eljönni... Először is, a belépti díjat mintha a kastélyra és a parkjára méretezték volna, de nem, privát hotelt üzemeltetnek a kastélyban, bemenni csak ebédelni lehet, igen borsos áron. Ma viszont még azt sem, mert valami szerencsétlen flótás ide tervezte az esküvői bankettjét...


Prelűd (illetve pre-lúd...)

Vannak napok, amikor az ember jobb, ha fel sem kel, mert kábé minden elbarmolódik valahogy, csináljon bármit is. Ilyenkor tényleg az a legcélravezetőbb, ha semmihez nem nyúl, nem tervez semmit és legfőképpen: nem akar sehová sem eljutni, hanem csendben meghúzódik a sarokban és megvárja, hogy másnap reggel legyen, mert biztosan kalamajka származik belőle, ha egy fél ujjpercét is megmozdítja... És ha mégis menni kell, mert/vagy muszáj elintézni, akkor jön a tipikus 'Kislány, ez nem a te napod...'


Lássuk csak részletesen, milyen is egy ilyen nap kezdete. :P