2011. szeptember 29., csütörtök

Prichsenstadt

A hármas úton Németországon át éppen elégszer volt alkalmunk a barna táblát látni: Romantische Prichsenstadt, majd felsóhajtani, hogy ezt is meg kellene már valamikor nézni... Az időpont éppen megfelelt most egy gyors városnézéshez, így hirtelen ötlettől vezérelve letértünk a megfelelő leágazásnál, és már a komótosan feltápászkodó nap is éppen besütött a városkapun, amikor megérkeztünk.

2011. szeptember 27., kedd

Őszül

Szezon vége van a kertben, az első talajmenti fagyok bármelyik pillanatban már várhatók.


Gyönyörű színekben pompázik most már a lombhullatók túlnyomó része, az elkövetkező pár hét valóban szivárványszíneket fog hozni...

2011. szeptember 26., hétfő

Végleg külföldre költözik

Na, hát ezt sem gondoltam volna... Mindig úgy képzeltem, hogy a magyar okmányaim leadása és a végleges külföldre településem hivatalos bejelentése majd egy jövőbeli esemény lesz, mikor már eladtuk a házat és az árát is biztonságos külföldi bankszámlára menekítettük, és attól fogva már tényleg csak turistaként látogatunk olykor haza - na majd akkor, mielőtt elkezdenénk a szokásos 1500 kilométeres utunkat a komphoz, majd szépen besétálok az okmányirodába és ünnepélyesen bejelentem, hogy végleg külföldre költöztünk. Majd akkor leadom a személyi igazolványomat és a lakcímkártyámat, az önkormányzati ügyintéző megszorítja a kezem és így szól: visszavárjuk, aztán könnyes szemmel még egyszer végigtekintek Zebegény főterén és aztán nagy levegőt véve, egymás kezét meghatottan szorongatva útnak indulunk Ágiczával.


Hát nem. Ezek az ostoba majmok olyan törvényt hoztak, miszerint ha bármiféle magyar lakcímem van, nem lehet a tulajdonomban külföldi rendszámú autó.

2011. szeptember 18., vasárnap

Két év

Napra pontosan két évvel ezelőtt érkeztünk Angliába az Európa-bajnokságra és pontosan ilyen csodálatosan enyhe, nagyrészt napsütéses idő volt akkor is, egy-egy éjszakai esővel tarkítva. András most is az EB-n van, idén is ezt a kiállításos-vásáros, nagy tömegeket vonzó hétvégét (Midland Game Fair) szemelték ki az eseményre a Weston Parkban (András fotói itt).


Én meg azon gondolkodtam, ideje lenne számvetést készítenem, de mivel épp a héten sikerült a kerttervezési weboldalamat is végre átültetni angolra, talán erre még nem érett meg az idő és vannak fontosabb dolgok is, mint a múlton elmélkedni... Mindegy, a dizájn már ismerős lesz, a tartalom szintén, a szöveges körítés meg ilyen: http://www.aggiemorogardendesign.co.uk/

Lényeg, hogy azt hiszem, sikerült beilleszkedni ide, az átköltözés és az átállás problémamentes, bár hosszabban elhúzódó volt, mint azt terveztük. Minden nap tudok örülni annak, hogy itt vagyunk: ha csak kinézek az ablakon, ha süt a nap, ha valószínűtlen, eddig csak fotón látott fényekben úszik az egész smaragdzöld Szőttesföld, ha a szívemnek kedves tájon át autózunk, ha ránézek a falvak édes kis házikóira... Zsigerből megy a balra tarts, a mérföld - km, az aprópénzt már a formájáról, tapintásról is felismerném, alapból nyelvemre jönnek az angol szófordulatok és egyre többet eszünk rántott halat - bár ecetes chips nélkül ;P, egyszóval integrálódunk.

És ha ezt az alapvetően hideg időjárást is végre képes lennék megszokni (vagy a délnyugati régiókba költöznénk végre), akkor szinte panaszom sem lenne. :P

Midlands Game Fair, Weston Park

Miután meglőttem a Europeans-t, körbejártam a vásár területén. Volt külön lövészeti szekció, légfegyverek minden mennyiségben, és plinkelő pályák, ahol a közönség kipróbálhatta a lőtudását.

2011. szeptember 17., szombat

Anglia, de nem London!

Amikor valaki meghallja, hogy Angliában élünk, az első kérdés, ami kiszakad belőle, hogy "és milyen Londonban lakni?" Ilyenkor megpróbálom nem a falat kaparni, mert valóban, a legtöbben a fővárosban és a környékén telepednek le, de az már messze nem Anglia, hanem egy világváros, illetve egy salátástál (salad bowl), ami sajnos már régen nem az az olvasztótégely (melting pot), aminek lennie kellene, és a különböző kultúrák a világ minden sarkáról úgy élnek benne, ahogyan azt a hazájukban megszokták. Van itt minden, indiai-pakisztáni negyed, Chinatown, zsidó negyed, meg amit csak el lehet képzelni. Croydonban pedig az egyik legnagyobb a magyarok száma. Ami valahol ezeknek a szivárványszínű-és kultúrájú etnikumoknak persze jó, de kétlem, hogy a tősgyökeres briteknek is ugyanannyira fenntartások nélkül tetszene, hogy a saját országuk fővárosában nem érezhetik magukat többé otthon: "Of the eight million people who currently live in Greater London, 2.7 million residents were born outside the UK, and more than 300 languages are spoken in the city." A minap olvastam John Cleese, ex- Monty Python nagyágyú véleményét a témáról, és csak egyet tudok vele érteni: ez volt az egyik legfőbb ok, mi miért nem Londonba és nem a dél-keleti végekre költöztünk. A Daily Mail cikke

2011. szeptember 9., péntek

Téltűrő hortenziák

Avagy: van-e élet a macrophyllákon túl?


Amint a következő összeállítás mutatja, igen, úgyhogy azoknak sem kell elkenődnie és hortenzia nélkül tengetnie sanyarú életét, akinek kertjében a nagy, gömbvirágú (mophead) és a kevésbé ismert tányéros (lacecap) virágzatú kerti hortenzia netán évről évre tőből hajt csak. Hogy miért baj ez? Akik tapasztalták már a jelenséget, tudják, hogy a macrophyllák az esetek 95%-ban az előző éves vesszőkön hozzák csak a virágaikat és elenyésző mennyiségben az azévi, friss hajtásokon. Így, ha a tél letarolja a bokrot, az ugyan lelkiismeretesen kihajt, csak éppen virágot nem látunk rajta, vagy csak alig. Ennek megelőzésére lehet őket csüdig takarni mulccsal, a még hajlítható ágakat e takaró alá vonni, majd egy kartondobozzal letakarni az egészet. Ha azonban nem akarunk a teleltetési előkészületekkel vesződni és egész télen azon idegeskedni, vajon túlélik-e a mínusz húsz fokokat, akkor válasszunk inkább mást.

2011. szeptember 5., hétfő

Az Alpokon át

Arsieroból indulva még egy ideig a minden négyzetcentiméteren megművelt, kisebb-nagyobb egybefüggő hegyoldali ültetvények között, gyümölcsösök és szőlősök sora mellett kaptattunk fel az egyre magasabb és persze egyre kopárabb hegyeken gondosan megépített, hajtűkanyarokkal bőven megtűzdelt szerpentineken. Egy idő után elmaradtak a megművelt parcellák és a fenyőerdők vették át a helyüket.

2011. szeptember 1., csütörtök

Arsiero

A három napos vb helyszínéül egy észak-olasz település, Arsiero melletti zárda és öregek otthona (!) szolgált: erdős terep, kanyargó lépcsők, hegyoldal, vízesésekkel, Mária-szobrokkal, kívánni sem lehetett volna szebbet. A versenyről András írt összefoglalót az otthon maradt angol kollégáknak, de messze nem úgy zajlott, mint amilyen tökéletesre a helyszín-választás sikerült...  A külhoni lövésztársak 20-30 percet utaztak naponta, míg szálláshelyükről beértek, nekünk viszont csak le kellett csorogni erről a hegyoldalról:


A két szomszédos hegyormon egy-egy hófehér kőkereszt díszlik, ám a napsütés irányának megfelelően napszakonként csak az egyik látszik igazán. Ezért aztán kétszer is meg kell nézni néha, hogy biztosra lássa az ember, hogy a bárányfelhők és az azúrkék ég nem tüntették-e el a méretes feszületeket...

A táj viszont a zord sziklák ellenére művelt: mindenütt gyümölcsösök, almások, szőlők és itt-ott kiviültetvények, amíg a szem ellát, és ha éppen nem 45°-nál erősebb lejtésű, netán teljesen északi tájolású, árnyékos a hely, akkor az biztosan tele van  mindenféle kordonra nevelt, sok helyen jég ellen lehálózott gyümölcsössel. Szorgosak lehetnek az itt élő népek és érkezésünkre a nyár is kedvünkre igyekezett tenni: a 30 fokot már éppen nem érte el, a helyiek szerint éppen kifogtuk a hidegfrontot... :D

Egy dolog viszont elhatározássá érett a spanyol és a mostani verseny után: mediterrán országba nem megyünk lőni, az nem nekünk való pálya, talán a jövő nyári norvég VB jobb lesz... Kár, hogy oda nem nyaralni megyünk, hanem újfent fázni. :S