A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szóráskép. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 21., szerda
Edzés a Woodhead Farmon
Ezúttal a farmház melletti mezőn lőttem. Valamennyire látszik így ránézésre is, hogy melyik területtől mi várható, de az igazi az, ha végiglövök ott pár száz lövést. Ez is a dombtetőn található, a sövényen túl lőttem legutóbb. Jó szeles idő volt, de szép napsütéssel.

2012. március 17., szombat
Fun Shoot edzőverseny a Castle-nál
27/30 pont
Találati arány: Álló 50% / Térdelő 100% / Ülő 95%
Ágicza is eljött velem a klubba, belőttük a puskáját és elindultunk végig a pályán. Egész jól ment, kivéve az álló célokat, de ezeken kívül az egyetlen hibán egy 46 méteren lévő cél 43-nak mérése - és így mélyen alá lövése - volt, máig sem értem, hogy mérhettem el ennyire. Volt viszont egy érdekes cél is, 35 méter körül igazán könnyű lett volna, ha a killzóna nincs durván kimozdulva a helyéből, csak egy másfél centis csík látszott belőle. Hogy őszinte legyek, elsőre meglőni sokkal könnyebb volt, mint utána lefényképezni. Nem elég, hogy a térdemre fektetett puskával kellett becélozni, de közben oda kellett tartani a fényképezőgépet is, amiben közben lemerült az elem, meg egyszer kikapcsolt energiamegtakarítás céljából is.

2012. március 16., péntek
Edzés a Woodhead Farmon
Délelőtt átmentünk Ágival a farmra, időközben kitöltötték az engedélyező nyilatkozatot és egy kinyomtatott légifotón bejelölték azokat a mezőket, ahol lőhetünk. Hát, ezt nevezem a bőség zavarának, gyakorlatilag a fél határ a miénk mostantól :-)))
Kattintásra bejön nagyobb méretben is, az általunk edzésre használható mezőket kékkel jelöltem. Összehasonlításul: a kis narancssárga folt az eddigi kert, ahol lődözgettem. A piros pöttyök a házunk ill. a farm, a zöld pötty pedig egy erdő, ami elkezdte birizgálni a fantáziámat... Nem tudom, kinek a tulajdonában van, mert eleve csak a rétekről beszéltünk, de talán érdemes lenne ennek is utánajárni. Egy erdei gyakorlópálya aztán végleg teljessé tenné az élményt!

2012. március 15., csütörtök
Edzés a Woodhead Farmon
Ma fel is kerekedtünk és kimentünk az egyik mezőre a farm mellett. Mivel majdnem a dombtetőn voltunk, körülöttünk csak a végtelen mező látszott, a közepén pedig ott ültem és lődözgettem, mint egykor a Hill Farmon. A szél fújt rendesen, Ági puskáját nem is nagyon tudtuk belőni, meg aztán fázott is a kis hercegnő, hamar visszamenekült az autóba.

2012. március 9., péntek
Magas távcső és dőlési hiba - egy régi tévhit alkonya
(Investigation of the myth about high scopes and canting error, in English language see here.)
Írta: Fekete-Móró András
BEVEZETŐ
Annyiszor hallottam már öreg lövőktől, hogy 'a magas távcső nem jó, mert sokkal érzékenyebb a puska oldalra döntésére...' – Ismerősen hangzik? Első pillantásra valóban logikusnak tűnik – de csak amíg egy kicsit alaposabban meg nem vizsgáljuk.
Még 2007-ben kezdtem el foglalkozni ezzel a témával, mikor még 7,5 J-os puskával lőttem és meglehetősen magasra szerelt távcsövet használtam (akkoriban 50 méterig lőttünk a gyenge puskákkal is). Többen mondták, hogy 'Ó, fiam, csak szopni fogsz ezzel a magas szerelékkel és elmegy a lövésed a legkisebb megdöntéstől is, mert a magas távcsövek jóval érzékenyebbek a dőlési hibákra, minden lövész azt tanácsolja, hogy szereld olyan alacsonyra, amennyire csak lehet.'

High scope and canting - the end of an ancient myth
Written by
András Fekete-Móró
Architect, born in 1971, now living and shooting in the UK
FT Hungarian Champion 2008-2009, World's 6th in 2010 / 9th in 2012
SUMMARY
In spite of the ancient myth, the height of the rifle scope doesn't mean more sensitivity for canting errors. In most instances it's totally indifferent while with a particular aiming method it can be worse of even better than the low mounted scope. Detailed theoretical explanations and shooting test results.
INTRODUCTION
I've heard many times from old shooters that 'The high scope isn't good because it's much more sensitive to canting...' – does it sound familiar? It seems to be logical at first glance – but not anymore when one investigates it a bit more thoroughly.
I started to deal with this topic back in 2007 when I was shooting with a 6 ft-lb rifle and used a rather high scope (we used to shoot up to 50 metres even with the low-powered rifles). I was told then that 'Oh boy, you're gonna suck with this high mount and miss even with the slightest cant, because high scopes are more sensitive to canting errors, all riflemen advise to set the scope as low as you can.'

2010. október 30., szombat
Edzés a Castle-nál és Handley-ben
A klubban nem sokat tudtam lőni, mert kezdték építeni a pályát és a belövőpályát is lezárták. Helyette segítettem a pályaépítésben, Steve mint gyakorlott pályaépítő irányította a munkálatokat, mi a célokat vittük ki.
Úgyhogy, hazaérve még dolgozott bennem a tettvágy, tartottam egy kis pótedzést a kertben. Mindenekelőtt végiglőttem az inverz sziluetteket, 10-10 lövés mindegyiken. Sokszor rossz ránézni ezekre a platnikra, mert a maguk meztelen valóságában mutatja meg a hibákat, de többet lehet tanulni belőle, mint a rendes célokból, ahol csak annyit látok, hogy nem ment le.

2010. október 12., kedd
Edzés a Castle-nál
Újdonság a puskán: MK5 előagy + 10 mm magasítás
Azért ez nem csúnya: 5 lövéses szóráskép 55 yardon. Négy egy vonalban az enyhe szél miatt, egyet pedig fölé rántottam kicsit. (A balra látható klubkártya 32 mm magas.)

2010. szeptember 22., szerda
2010. április 23., péntek
Nemzetközi FT-verseny, Morsko, 1. nap
2. hely - 31/40 pont - 96,9% (max. 32)
Találati arány: Álló 50% / Térdelő cél nem volt / Ülő 81%
Túl vagyunk az első napon, rengeteg távoli cél, változó szélben, durva hegynek fel és lefelé lövések, kényelmetlen hepehupás lőállásokból, nem volt túl nagy élmény meglőni... Viszont az első nap végi részeredményekben minden kategóriában voltak dobogós magyarok, én egyetlen pont lemaradással a 2. helyen végeztem.

2010. április 22., csütörtök
Nemzetközi FT-verseny, Morsko, 0. nap
Megérkezés, kilátás a szállóból
2010. április 17., szombat
Edzés Tawd Vale-ben
A Millride-i klubverseny után rögtön mentünk tovább Tawd Vale-be. Itt már volt néhány lövész kolléga, akik szintén messzebbről érkeztek és itt töltik az éjszakát a közelben.
2010. április 7., szerda
Edzés Tawd Vale-ben
Elmentünk az északnyugati végekre, megnézni az első Grand Prix helyszínét.
2010. március 6., szombat
Edzés a Hill Farmon
A mai edzéssel valahogy nem voltam igazán elégedett, otthon is leültem hát még egy kis gyakorlásra, 45 méterre raktam ki egy tapsifülest (az a kis kék izé a kép közepén látható fa tövében).
2010. február 16., kedd
Lövedéktesztelés a JSB gyárban
Ma Bohuminban voltunk, a JSB gyárnál. Bohumin Csehország északkeleti csücskében van, arrafelé szoktunk menni Lengyelországba is, csak még északabbra kellett menni. Eddig is JSB lövedékeket használtam már egy ideje, de most közvetlenül a gyártól fogom megvenni, mégpedig tesztelés után, a puskámhoz legjobban passzoló szériát.
Rábíztak minket egy kollégára, és különféle lövedékekkel felszerelkezve elmentünk a tesztelő épülethez. Ez voltaképpen egy konténer, amiből kilóg egy kb. egy méter átmérőjű cső. Sajnos, a munkatárs nem igazán értett angolul, inkább csak mutogatással tudtunk kommunikálni.

Maga a belövés egy méter magas beton tömbből történt. Ebbe bele van betonozva egy nagy acél U-szelvény és ebbe lehet beszorítani a puskát. Nekem nem igazán tetszik ez a satuból lövéses technológia, egyrészt mert nem lehet rendesen célozni a puskával, másrészt mert csúnyább szórások jöttek ki ebben a zárt térben, mint amit én FT-ülésből lövök kint a szabadban. Valahogy nem kerek ez az egész...

2010. január 31., vasárnap
MFTA Winter League 8, Dowry Hill
3-5. hely - 27/30 pont - 96,4% (max. 28)
Találati arány: Álló 50% / Térdelő 100% / Ülő 92%
Újdonság a puskán: felszereltem a hónaljkampót a válltámaszra
Végül is nem lepte be a hó Dowry Hillt, így megtartották a versenyt. Egy zártabb részen volt a belövőpálya, de nem lehetett kimenni saját célt állítani, mert állt egy-két cél a belövőpálya szélén, amiket srégen oldalról már a versenyzők lőttek.

A puskám immár stabilan kiegészült a hónaljkampóval és a vállszíjjal. Amíg a kezdésre várakoztam, meglőttem a sziluetteket is, 14-et szedtem le, enyhe javulás a legutóbbihoz képest.

2010. január 30., szombat
Edzés a Harriers-nél
Ma reggel jött meg Ágitól a csomag, elküldött pár alkatrészt a puskához, válogatott és válogatatlan lövedékeket, egyebeket. E-maileket írogatunk amúgy, és kiderült, hogy Skype-on át tudunk csetelni. A beszéd le van tiltva a mobilinterneten, de írni és fájlokat küldeni lehet.
Nagyszerű edzést nyomtam le ma a Harriersnél. Valami azt súgta, hogy inkább oda kell mennem, a sok nyitott tér többet segít a Dowry Hillre való felkészülésben, mint a Millride erdős terepe. Most a szokásos módon voltak kirakva a célok, a tavak túlsó partjáról lőttünk a belövőpálya felé. A múltkori elrendezés csak a WL miatt volt, hogy ne legyen helyzeti előnye a helyi lövőknek.

2010. január 29., péntek
Napsütés, szél, hózápor
Ma kimondottan a szél hatásait tanulmányoztam. Kitettem egy tapsifüles célt 40 méterre, mögé egy ócska talicskát golyófogónak, ne menjen ki a lövés a telekről, és próbáltam felmérni az összefüggést a széljelzőm kilengése és a rátartás között.

A bal felső lyuknál látszik, mennyire vitte el a szél a lövéseket, ha pontosan a közepébe céloztam. Durva... Aztán kiismertem, mekkora kilengés a széljelzőn kb. hány mildotnak felel meg. Ez a távolsággal persze nő, de valamennyit nő a mildot értéke is, szóval kezdetnek talán megteszi.

2010. január 27., szerda
Edzés a Greyhoundnál
29/40 pont - 96,7% (max. 30)
Találati arány: Álló 0% / Térdelő 50% / Ülő 78%
A mai napot a Greyhound lőterén töltöttem, ahová Chris invitált immár másodszor is az STB fórumon. Nem bántam meg, ugyan 100 km körüli az út, de 3 fontért egy héten át lehet menni, kemény pálya - és két hét múlva ott lesz a következő WL-forduló! Ez a kis klub nemrég nyílt meg Coventry mellett, az infrastruktúrát két konténer képviseli, de nagyon lelkesek. Chris helyi szervezőnek tűnik, és minden nap itt gyakorol. Vele és egy idősebb bácsikával beszélgettem kicsit, aztán mentem lőni.
A puska mostanában nem sokat változott, ez a felállás egész jól bevált. Az acél csősúly kicserélésén gondolkodom, de egyébként nem nagyon változtatnék rajta.

2010. január 12., kedd
Ahol a kertben is lehet lődözni
Ma itthon gyakoroltam, ha már egyszer egy szabad országban élek, akkor hadd lőhessek bármikor a kertben... A puskám Magyarországon engedélyköteles lőfegyver meg minden, míg itt Angliában szabadon tartható, és a tulajdonos engedélyével akár a kertben is lőhetek vele - hát lőttem is. Kicsit hideg volt ugyan, de ezt az élményt nem lehetett kihagyni.

Főleg térdelő lövéseket gyakoroltam 40 méteren, a 40-es killzónából alig ment ki lövés. Ágicza a hálószoba ablakából fotózott.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)