York - újratöltve :)

Csak nem tudunk elszakadni a jó öreg Yorktól... :)) Biz' isten, ha nem lenne olyan hideg errefelé (áprilisban még itt-ott hó van) és a téli hónapokban a napsütéses órák száma nem lenne olyan botrányosan kevés (31), lehet, még szorgalmaznám is a költözést. Verseny után beirányoztuk New York névadóját - szegény Amsterdamot anno jól lemosta a porondról - bár az új szépsége poros nyomába sem érhet az óhaza ezen gyöngyszemének. Na de ne csapongjak itt, inkább vágjunk bele a város közepébe. :P)

Mivel kicsivel dél után már ideértünk, így teljes zsúfoltságában találtuk a belvárost, és a megfelelő parkolóház megtalálása is komoly feladatnak tűnt. Azt már tudtuk, hogy mint turisták által megszállt övezet, komolyan zsebbe markoló lesz ez a nap, ha tisztességesen végig akarjuk nézni legalább a felét annak, amit összeszedtem a város szépségei közül, de az egész délutánra szóló 10 fontos parkolójegy még így is enyhe túlzásnak tűnt elsőre.

York

A North Yorkshire Moors-on átvágva bőven sötét volt már, mikor Yorkba értünk. Nagyvárosokat nem szoktunk látogatni, de vele kivételt tettünk, több okból is. Elsősorban azért, mert annyira útba esett, másodsorban azért, mert egy teljesen érintetlen, középkori utcácska nyújtózik a belváros legbelsejében.

Vasárnap este lévén már ezerrel készültek a fiatalok halloween-re (ez is egyetemi város), ami két koporsó cipelőből, néhány taláros személyből és egy gyakran előtűnő, csontvázba öltözött egyénben nyilvánult meg, akik a belvárosban itt-ott keresztezték útjainkat...

Whitby

A kikötővároska az Esk folyó tölcsértorkolatánál fekszik és ha az apátság nem magasodna fölé, akkor is vonzó turisztikai célpont lehetne saját jogán. Megfejelve azzal, hogy Cook kapitány is itt tanulta ki a hajózást, ez elég is ahhoz, hogy már jó ideje látogatókat csalogassanak a városkába. Van minipiaca, a kusza kis utcácskákon sétálva szuvenír- és ékszerboltok egymás hegyén-hátán, míg a kikötő némileg tágasabb placcára kiérve egymás után sorjázó bódékban árulják a sült halat, amiknek persze a sirályok nem kevésbé örülnek. A parton be lehet fizetni némi hajókázásra; egy-két korabeli hajó utángyártott modellje ilyen közelről igencsak lélekvesztőnek tűnik: hajótípusok itt

A torkolat utolsó hídját sajnos nem sikerült elcsípni működés közben, pedig a mellé települt kütyük mind azt sejtették, hogy ez bizony egy elforgatható híd... Múzeumba nem járunk, ha csak valami extrát nem tudnak mutatni, így a Cook-múzeumot mi kihagytuk, végső célunk a dupla karéjos móló legkülső pontja volt, ami oly kecsesen nyúlik be a tengerbe.

Whitby Abbey

Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt amikor tengerpart közelébe jutunk, mindig van a zsebemben egy B-terv, másik útvonallal egy esetlegesen hirtelen fellépő rossz idő esetére. Mára azonban a vizes útvonalhoz asszisztált minden körülmény, hát neki is vágtunk a tengerhez vezető útnak. Staithes-ben kötelező parkolási díjat kellett volna leszurkolni az önkormányzati kijelölt parkolóban még a legrövidebb ott-tartózkodáshoz is, és hiába tudtam, hogy a falucska lehetetlen fekvése miatt (olyan, mint Polperro) a régi negyedbe csak a helyieket engedik le négy keréken, mégis inkább úgy döntöttünk, kihagyjuk Cook kapitány szülőfaluját, ami egyébként sem a déli halászfalvak báját hozza. Itt érdemesebb még a falu előtt lekanyarodni az útról, mert ha csak átnézeti kép kell, azt az előző sziklaoromról kapjuk meg a legjobban: Staithes

Mi viszont mentünk tovább két öböllel arrébb, Whitbybe, hogy legalább azt meg tudjuk rendesen nézni az ősz beköszöntével egyre rövidebbre szabott világosságban. Első pontként a még nyitva tartó Whitby Abbey-t vettük célba.

Durham

Kastély is, katedrális is, folyópart is, ez kell nekem! Míg a lövészek a pirkadat első fényeinél dermedt ujjaikat próbálták melengetni a felkelő nap párás fényeinél, én elkötöttem a járgányt és nekivágtam a szomszédos egyetemi városnak. Teljesen elszoktam már attól, hogy egy városban csak fizetős parkolókat lehet találni, így keringtem eleget, amíg közvetlenül az Antiochiai Szent Kézigránát Margithoz címzett templom mellett le nem tudtam tenni az autót. Balsejtelmem igazolódni látszott: a város tipikus turista-célpont, ám szerencsére még túl korán volt a csoportos bámészkodókhoz. Ez sajna abban is megnyilvánult, hogy sem a kinézett kert, sem a kastély nem volt nyitva, bár utóbbi a diákok miatt, akik az ódon várat kollégiumként használhatják, így lakhelyük prominens részei csak vezetővel látogathatók és csak akkor, amikor őket nem zavarják a turistahordák. Így itt csak a bejáratig jutottam:

Sebaj, ennyi még belefért, hiszen még mindig ott a katedrális, egy komplett, román-kori jegyeket viselő, irdatlan nagy és gyönyörűséges, felfedezni- és bejárni való épület, csak nem hiába kaptattam fel a folyópartról a hegytetőre...

Goring

Nem Lord Goring Wilde egyik legkedveltebb színdarabjából, hanem 'csak' Goring, a Temzén csücsülő kicsike falu, amit visszafelé jövet szúrtam ki, és mivel már nem egyedül nézem meg, talán a mai napi pech-széria is megtörik végre... A falucska ígéretesnek látszott: a folyó több ágra oszlik itt, kedves kis épületek, vízlépcsők, csobogás, klasszikus nyugalom és sok-sok virág.

Market Drayton

Nem egyszer megfordult már a fejemben, hogy lemehetnénk egy hétvégére Bridgnorth-ba nosztalgiázni, mert valóban hiányzik első angliai lakhelyünk közvetlen környéke, szerettünk mi ott lakni nagyon... Nem csak az újdonság varázsa volt az, hanem tényleg belenyúltunk a tutiba, Shropshire egyik legszebb kisvárosa, maga a vidéki Anglia megtestesítője számunkra. És Market Drayton pont ugyanilyen, csak kicsiben, úgyhogy nagyon örültem, hogy végre itt is megfordulhattam.

Hodnet

Két utcás kis falucska aranyos favázas házikókkal, tipikus shropshire-i idill: egy templom, egy temető, egy kocsma, sőt, még egy hintaló- restautátor bolt is belefér az utcaképbe. :P

A templom Hodnet Hall bejárata mellett közvetlenül található és két, teljesen egyforma hajóból áll, ami itt sem egy megszokott látvány. Vasárnap délután templomot nyitva találni amúgy is ritka dolog, sőt, a derengő félhomályban sikerült lencsevégre kapni két aranyos kis farkast is a szenteltvíz-tartón. :)

Fotók: Hodnet

Lohr am Main

A pályáról Würzburg felé tértünk le egy kis vidéki levegőt szívni és igen meglepődtem, amikor keresztülvágtunk a Majna-parti nagyvároson, mert kb. olyan, amilyennek Budapestet mindig is látni szerettem volna: nem túlzsúfolt, kellemesen hegyes-völgyes panorámájú, remekbe szabott folyóparttal, itt-ott beépítetlennek hagyva, teret engedve a természetnek... Az emberléptékű, századforduló tájékán felfuttatott város a még élhető kategória, gyorsan fel is vettem az alaposabban megnézendők listájára.

Nem álltunk meg, a mai napra egy másik Majna-parti település lett megcélozva, a nagyságrendekkel kisebb - és jóval korábbi századok hangulatát őrző - Lohr am Main.

Luxembourg

A nagyhercegség fővárosa egyetlen dologban különbözik a teljesen kommersz, mindenhol egy kaptafára készülő európai nagyvárostól: a közepén egy irdatlan méretű szakadék található, ami az elmúlt száz évben parkként funkcionál, a növények méretéből saccolva legalábbis. A kiábrándítóan egysíkú utcakép és a platánsoros, historizáló terecske és a számtalan, utcára települt étterem és kávézó forgatagából szinte felüdülés volt kilépni a viszonylagos zöldbe.

A szakadék két szélén egy-egy híd ível át, az egyik, a klasszikus volt a közelebbi, úgyhogy arra át is sétáltunk, jól megnéztük magunknak és iszkoltunk is kifelé a városból azzal a szilárd elhatározással, hogy még egyszer ekkora méretű településre az időt is kár pazarolnunk...

Képek: itt

Durbuy

Ez a kisváros minden szempontból telitalálat volt, igaz, a környék egyik legnagyobb turista-csalogatója is egyben. Bár a szabad téri elfoglaltságok miatt vannak itt a legtöbben, úgy is, mint élménypark és kajaktúrák, minket viszont szigorúan az épített környezet érdekelt, így a belvárosi parkolóban elcsípve az utolsó szabad helyet, nekivágtunk a teljesen kőből épült, középkori városmagnak.

8-10 girbegurba utcácskából áll össze ez a nagyon jó hangulatú, igazi középkori élményt adó kis városka, lépten-nyomon persze éttermek, kávézók minden talpalatnyi helyen, és ahol nem, ott zöld és macskakő, a falakon pedig kecske mászkál. :D

Nyö és Vipszilon

Ide tényleg csak poénból jöttünk el, mert milyen dolog már az, hogy egy településnek az a neve, hogy NYÖ? És még az is lehet, hogy a kiejtése nem is a magyaros 'nyö' vagy a valószínűbb 'nü', hanem a Gyalog-galoppból jól ismert 'ni'...

Spontin

Kastélyok terén talán jobban jártunk volna, ha mégis Chateau de Celles-Vêves-et célozzuk meg a köré épült 100 legszebb... faluval, ugyanis a Spontin-i kastély, mint helyben kiderült, nem látogatható. A városka, bár semmi extrát nem 'tud', mégis hivogatóan kellemes látvány; kőházak mindenütt, sok-sok zöldterülettel fűszerezve.

Crupet

Két 'apróság' miatt vitt utunk Vallóniának ebbe a világtól szinte elzárt csücskébe: az egyik 'A száz legszebb...'-tábla, a másik a Carondelet-kastély. Aztán persze, ahogyan az lenni szokott, találtunk ott még mást is, de kezdjük az elején... :D

Vallónia Belgium franciaajkú, déli régiója, gazdaságilag ugyan elmaradottabb, mint a tehetősebb flamand rész, viszont hegyes-völgyes, kőházas, kis falukkal tarkított, kastélyokkal sűrűn teleszórt régió ez és minden francia itt, a paté-választéktól kezdve a kavicsos temetőkig... Nem mellékesen a francia mintát követő 100 legszebb belga falu (amiből jelenleg huszonnégy van) kétharmada szintén itt található. Ezek egyike Crupet, ami nem sokban különbözik a Peak bármelyik kis kőházas településétől - na jó, annyiban igen, hogy itt nem fújja le az ember haját a szél és nem két pulóverben kell mászkálni nyáron, hanem kellemes, élhető vidéknek tűnik... :)

Dinant

A Meuse folyó két oldalába ékelődött kisvárosban kezdtük a napot, és kissé fejbe kólintott a szaxofonokkal szegélyezett híd, ami Adolphe Sax, a hangszer feltatálója, és a város szülötte előtt tiszteleg. A 'műalkotások' Európa nagyvárosainak nevét (és vélhetően eredetük helyét) is jelölték, de ettől nem lett kívánatosabb a polgárpukkasztásnak vagy popartnak is beillő, egyedileg dekorált szobor-sor...

Madárijesztők

A betervezett kertlátogatások után pont még annyi időm maradt a nagy zuhé előtt, hogy végigsétáljak a faluban és az utamba kerülő, nem megnyitott kerteket is lefotózzam, amik bátran szerepelhettek volna az idei repertoárban, sőt. Tulajdonosaik azonban vagy nem akarták elrontani a szabadságukat, vagy idén más okból maradt az előkertjük kivételével a többi rejtve a nagyközönség előtt, de a látvány volt, ahol igyekezett mindenkit kárpótolni:

Turistaként jár-kel Zebegényben

Most, hogy már annyi felé jártunk Európában, és hogy már jó ideje csak látogatóba ugrottunk haza, érdekes volt olyan szemmel bejárni Zebegényt, mintha csak turista lennék. Voltaképpen az is voltam, egy másfél hetes mininyaraláson. Örömmel mondhatom, hogy még így is szépnek és érdekesnek találtam, élmény volt végignézni és állta a versenyt sok szép angol, francia faluval. Azt hiszem, jól választottunk kilenc évvel ezelőtt, életünknek egy nagyon szép és izgalmas szakasza volt Zebegény.

Kasejovice - Lnáře

Plzen után jó 50 km-rel megálltam kicsit pihenni Kasejovicében, egészségi állapotom már egyre romlott, a fogam kimondottan fájt és járni is csak nagyon óvatosan tudtam. Azért a templomot megnéztem nagy óvatosan. És nem is mondtam még, milyen élményem volt a közelben: bementem egy boltba bevásárolni, aztán amíg még a parkolóban üldögéltem, egy bácsika odajött hozzám és érdeklődött (magyarul!), hogy tényleg Magyarországról jövök-e. Mert hogy ő is magyar, itt élnek a feleségével Nyugat-Csehországban és nem túl gyakran hallanak magyar szót.

Plzeň

Amíg parkolóhelyet kerestem, kétszer körbejártam a belvárost, de végül csak a folyó túlpartján tudtam leállni, egy poros kis mellékutcában, és úgy sétáltam vissza a főtérre. (A 'sétáltam' költői túlzás, testsúlyomat igyekeztem a lábujjaimra helyezni és óvakodva tipegtem végig a városon, mivel az új cipőbetét teljesen feltörte a sarkamat.)

Az egyik vendéglő előtt vasemberek voltak kirakva, és készítésükhöz gátlástalanul felhasznált mindent az alkotójuk, az előtérben lévő figura övére például egy vasúti kocsi hamutartója volt felhegesztve, mint övtáska.

Klášter Teplá

Teplá egy kis falu, valahol Karlovy Vary és Plzeň között, és tőle kicsit távolabb található a kolostor épületegyüttese. Nem volt könnyű megtalálni, mert csak egy kis táblácska utalt a létezésére, de a hollétét nem tartották olyan fontosnak végig jelezni.