Át a Pireneusokon II.

A Pireneusok szinte csak kacskaringókból áll, legalábbis útilag. Ha egyetlen jelzővel kellene leírnom az úti élményeket, akkor a folyamatos kanyargás lenne rá a legmegfelelőbb. Szorosokat, gyors vizű hegyi patakokat kerülgetünk még nagyon sokáig, délidőben meg is állunk az egyik hídja alatt, ahol kemping és turisták is vannak, a ciánkék víz nagyon hívogató.

Át a Pireneusokon I.

Nem, nem keresztben, hanem hosszában, vagyis messze nem úgy, mint normálisék, de élvezzük nagyon! :D

Reggelre kelve egy hosszú, vadregényes, több száz méter mély szakadék mellett ébredünk, és nagyon örülök, hogy az éjszaka egy szemvillanás alatt eltelik ilyenkor, amikor úton vagyunk. Soha nem tudjuk kiszámítani, hol mennyi időt időzünk vagy a következő célpontot milyen úton közelítjük meg, úgyhogy számunkra ilyenkor a legideálisabb megoldás a félnomád életmód: szállást és vetett ágyat utoljára Baszkföldön láttunk...

Santa Cruz de la Serós

Már tavaly is eszembe juthatott volna Conques és Rocmadour kapcsán, hogy a megnézni valókat összekössem a Santiago de Compostela felé vezető zarándokút állomásaival, de most, ezután a tündéri, román kori templomokat felvonultató, mélyen a hegyekben rejtőző falucska után már tudom: ha az El Camino-t követem, netán erre is fűzöm fel a teljes programunkat, nagyon nem foghatok mellé. Az utat viszont nem lennék hajlandó végiggyalogolni, mint ahogy azt évente pár száz fiatal és kevésbé fiatal megteszi; ki teljesítménytúrából, ki meggyőződésből, ki lélek- és jellemfejlődési reményekkel vág bele a Franciaország több pontjáról is induló, de Spanyolországban összefutó, átlagosan 800 km hosszú hátizsákos, legfőképpen kemény hegyi terepen reggeltől estig tartó, mediterrán, perzselő nyári tájon való kutyagolásba. Valami céljuk biztosan van vele. És a legkevesebb az, hogy maguknak bizonyítsanak.

Berdun

Rögtön a verseny után neki is vágtunk a kaland következő felvonásának. Pamplona után már egyre kietlenebb a táj, az autópálya még tart, de egy idő után már csak az útépítéseket kerülgetjük, majd keskeny nyomtávra vált az út itt-ott, de haladni még lehet rajta. Nyilván, épeszű emberek nem ilyen irányban közlekednek rajta, de így olyan tájakat látunk, ami óriásposzterre kívánkozik.

Embalse de Yesa

Navarra és Aragónia határán a hegyek között áll ez a hatalmas, ciánkék víztározó, mint egy tengerszem, és úgy bukkan fel az úton, hogy az ember nem is számít rá. A Pireneusok Tengerének is nevezik a helyet, ami relatíve fiatal: 1960-ban, az Aragon folyó felduzzasztásával létesítették, hogy a környező területek vízellátását meg tudják oldani valahogy.

Néhány elhagyott, kísértet lakta település szegélyezi az északi oldalról, ahol a főút végig a parton fut, így mi is leálltunk kicsit szemlélni a nagy kékséget, amiből láthatóan sok százezer m3 víz hiányzott valamilyen okból, a part legalábbis több méternyi vízszint-süllyedést mutatott.

Baszkföld

Ismét itt vagyunk a spanyol OB kedvéért, de még mindig nem tudom megszokni a látványt, amint a dél-francia kis falvak sora hirtelen átvált tömött, zsúfolt tengerparti üdülőövezetté, jönnek a pálmafák és a leanderek. Majd újabb éles váltással San Sebastián-on átvezető főúton jönnek szembe a falanszter-jelenetbe illő dokkok hatalmas, színes és düledező, számomra rémületes(en lepusztult) és egymásra zsúfolt, a szűk völgyekbe és az égnek meredő ormok árnyékába kényszerített magasházak rengetege.

Az Alpokat kenterbe verő, égig érő, smaragdzöld hegyvonulatok, az épülőfélben levő, masszív, széles autóutak és a hülyén kinéző helységnévtáblák földjére értünk. A baszk ősi nyelv, de a sok elszigetelt közösség miatt rengeteg nyelvjárás alakult ki, és sem leírva, sem beszélve nem túl dallamos - a nyaktekerő, semmihez nem hasonlatos írás- és kiejtési mód (tx=ty) meg még egy lapáttal rátesz az idegenség érzésére.

Spanyol OB, Baszkföld

Urruñában léptük át a határt, és ennek alkalmából jól körbe is fotóztuk a városba vezető körforgalomba helyezett zöld szigetet.

A Pireneusok itt a legzöldebb arcát mutatja, dús legelők, hajmeresztő magasságokat elérő bércek között kanyarog az út, majd beér San Sebastiánba, ahol őszintén szólva nem laknék, annyira romos és lepukkant nagyváros képzetét kelti - mint Soroksár a rendszerváltás előtt, legalábbis ennél rosszabb hasonlatra most nem futja emlékileg...