Az úgy volt, hogy nem is péksüteményért mentem Marosra, hanem gyümölcsökért és némi növényekért, de úgy adódott, hogy a kezembe nyomtak egy tenyérnyi Zsömlegombócot. Nem azt a félszáraz, vörös-barnára égetett fajtát, hanem olyan gusztusosan cirmos darabot, amelyik ott ül az ember tenyerén és pékárut meghazudtoló hangerővel dorombol és megpróbál úgy játszani, hogy egy tapodtat ne mozduljon az ember kezéből... Ellenállhatatlan darab. :D
A Főnökasszony szerint nálam lenne a legjobb helyen, mert az is csoda, hogy eddig megúszta élve a kis lókötő: kint lófrál egész nap, jön át hozzájuk legalább naponta ötször átkelve a forgalmas főúton, némi simiért cserébe. Ők nem tarthatják maguknál, záróra után itt is unatkozna, és otthon már van macskájuk, sajnos nem lehet több. Nálunk meg talán elférne még egy és a völgyben biztonságban is lenne, na meg állandó társaságban. Otthon András kezébe nyomtam a szerencsecsomagot, mire két perc gondolkodás után megígértette velem, hogy ezennel a házi állatkert utolsó tagja szuszog most a nyakában...
Később a totálisan monokróm, mindenütt zsömleszínű szőrű-talpú-orrú-szemű ször(ny)gombócot odapróbáltuk a fürdőszoba falához: tökéletesen megy hozzá a színe. A Csinka rőt színezéséhez is. Sőt: a Kajlával is szép kontrasztot alkot a két bunda együtt. :D
5 komment:
Zsemle = "szögediesen" Zsömle...
Tán nem véletlenül... :D
Nekem viszont Maestro első névjavaslata (Tappancs után szabadon) jobban tetszett...
Hová tűnt a többi bejegyzés?
Nem véletlenül azokra a Zsömle-vonatkozásúakra gondolsz, amik a Hohohohóóóó...! alatt vannak?
Megjegyzés küldése