Pub vagy Inn?

A brit kultúra alappillérei az évszázados hagyományokra visszatekintő, szomjas vándort étellel-itallal, néhol alvóhellyel kínáló, rendszerint több száz éves fogadók. A két név - pub és inn - ma már meglehetősen összemosódó fogalmakat takar: a klasszikus fogadó, ahol megszállni is lehet, az inn névre hallgat, míg a pub inkább a helyi kiskocsmát/vendéglőt jelzi. Jobb magyar szó híján inkább maradjunk a pub terminusnál, ugyanis egy ilyen helyet botorság lenne összehasonlítani a magyar vendéglátóipari egységekkel. A pub a második otthona jó sok átlagembernek, ez az a hely, ahol a munka után összejöhet a barátaival, ahol finom vacsorát főznek neki, ismerik a kedvenceit, ahol nézheti a focimeccset vacsora közben a kis sámliról, és ami a turistaként betérőknek alapinformáció, hogy kevés kivételtől eltekintve jellemzően este hattól kilencig tart viszonylag limitált repertoárral meleg kaját.

A pubok névválasztása rendszerint a történelem homályába vész, de az uralkodók feje és Nagy-Britanniában valósan vagy fiktíven előforduló egyéb állatfajták is sűrűn szerepelnek benne. A harang, a hajó és a hattyú, mint teljesen hétköznapi nevek mellett az út mentén a cégérek meglehetősen fantáziadús korcsmárosoknak és találékony címfestőknek és díszműkovácsoknak állítanak emléket amellett, hogy azonnal lehet tudni, mi a ház kedvenc sörmárkája...

A klasszikus pubok általában a helység vagy az egész környék legrégebbi épületei, ezért kellőképpen mozgalmasak, düledező oldalfalakkal, hullámos tetővel, ólomablakokkal, masszív tölgy bejárattal, fachwerk, kő, tégla vagy ezek szeszélyes kombinációjából összerakott, itt-ott egy-egy épületszárnnyal megtoldott épületek, amik mintha egy Grimm-meséből pattantak volna elő. Azonban akármelyikhez is van szerencsénk, ez a dal mindig eszembe juttatja a letűnt kort, amiben épültek és a feketére érett tölgygerendák alatt elsuhant évszázadokat: The Highwayman

Belsejük mindenütt ugyanazokra az alapokra épül: nyitott kandalló, lobogó szénnel vagy hasábokkal, bordó-vörös klasszikus mintás, süppedős szőnyeg, ezernyi apróság a múltból a falakra szögelve vagy a helyi vitrinben díszelegve a nyeregkápától a krokettütőig, ezer éves, szinte feketére érett-füstölődött tölgyfából a mennyezet és a derékig érő fapanelek, kőkávás vagy fa ablakok, nehéz drapériák az átfúvó szél féken tartására. Az ablakszemek és/vagy ablakmélyedések között klasszikus falikarokkal világítanak, ami az asztalon található gyertyák mellett általános fényként szolgál. Egyszóval: mindegyik, általunk célirányosan tesztelt pubnak békebeli, hamisítatlan angol stílusa van, amit csak a nagyon finom sörök múlnak felül és egy-egy nagyon rosszul megválasztott étel múl többszörösen alul.

Félreértés ne essék: az, hogy az angol konyha pocsék, egész egyszerűen marhaság és vagy a franciák vagy a skótok lelkén szárad ez a rosszindulatú vád. Minőségi alapanyagokból, szépen elkészített és rettentő ízletes kajákat lehet enni egy-egy pubban, például, ha steak-et kérünk, borsóval, chips-szel, szinte nem foghatunk mellé, csak tudjuk, hogy a very well done azt jelenti, hogy kicsit ki is szárítják a húst amellett, hogy alaposan átsütik és ettől az összemegy a felére. A gyerekadag meg valóban féladag, tehát a kis étkűek szépen ki tudják pucolni a tányért vele, csak sajnos szinte mindenhol pár fogásra korlátozódik a féladagos választék.

Ha másutt nem is, a jobb helyeken lehet kapni ürücombot vagy szimpla báránysültet, ami üdítő változatosság a marha-sertés-csirke-pulyka-hal kvintetten belül és egyáltalán nincsen faggyúíze. Egy-egy helyen meg lehet kérni a személyzetet, hogy némi felár fejében - ha megvan hozzá az alapanyaguk - a kedvenc kajánkat csinálják, az általunk választott körettel. A pie-ok, vagyis a hússal és zöldséges szósszal töltött hasék világa eléggé változó, és a nagyon ízletestől az ehetetlenig terjed, a szósztól függően. Halászfalvakban érdemes kipróbálni a helyben fogott, friss halból készített helyi specialitásokat - fényévekre van az átlag mirelittől...

Szinte mindegyik pub két főnek 10-15 fontba kerülő étkezéssel reklámozza magát, ami két főétel árát takarja, ital nélkül. Nos, ehhez szokott hozzáadódni az előétel és a desszert, no meg az innivaló, tehát helytől függően általában 18-28 font körül kihozható egy-egy két fős étkezés.

Kedvenc italunk a barna sör, mivel itt egy korsó sörrel még kormány elé engedik az autóst. 2-3 Ł között mérik pintjét (~0,45 l), ami brit mértékkel is olcsó. A boltban vett dobozos sör és minden egyéb alkohol iszonyú drága az összes élvezeti cikkel egyetemben. Desszertként alap a sajttorta, de van mindenféle tejszínes süti, fagyi, nyalánkság is. Az angolok édesszájúak, minél édesebb, annál jobb egy süti, tehát vigyázat: nem kevés kalóriát lehet betolni egy-egy ártalmatlannak látszó desszerttel.

Kávé. Elég kétélű, a helytől függő, zsákbamacskás vállalkozás. 2Ł kb. mindenütt, a sima espresso barna cukorral az egyetlen, szinte elronthatatlan opció. A capuccino a két decis, isteni habkölteménytől a szimpla decis, műhabos vagy tejjel felgőzölt espressoig bármi lehet, de a sima, reggelihez fél literes csuporban adott hosszú kávé viszont maga a pokol. Németországi és lengyel élményeim már mutattak valamit a kávé legrettenetesebb elkészítési módjából, de hogy itt is ugyanazt a rémes barna mosogatóvizet kelljen reggeli után inni, arról villámgyorsan leszoktam. A filteres fél literes üvegkütyü alsó szűrőjén átnyomott lötty minden, csak nem az iható kategória... Na de vissza a vacsoraasztalhoz.

Meghatározó élményünk pub-fronton pozitív irányban az Artúr király legendakörében méltán híres Tintagel helyi pubja volt, és a kevésbé ismert, de annál finomabb ételekkel szolgáló itteni Eagle & Serpent. Negatív rekordot is két hely állított fel: az egekig magasztalt helyi egység és Bourton-ban a helyi hotel kiskocsmája, az egyik íztelen, fehér sodóval és borzalmas zöldséglevessel, a másik pedig két fősre méretezett, de féladagosnak bizonyuló, ráadásul meleg ételek között szereplő és úgy is feltálalt szendvics-hozzávalókkal ütötte ki a biztosítékot. Tehát a csalódás elkerülése végett ajánlatos nem csak az étlap - még mindig sok helyen francia - ételneveit végigböngészni, de a pincért is igen alaposan ki kell faggatni, ha nem egy szimpla sztékről (rare-very well done között bármi) van szó, hogy mit is takar egy-egy fogás, még akkor is, hogy ha a feltálalt hozzávalók neve pontosan ki van írva... A sörnél szerencsére elég a helyi specialitást rendelni, azzal nem foghatunk mellé.