Egy ennyire enyhe klímájú országban és túlnyomó többségében savanyú kémhatású talajon szinte lehetetlen nem látványos téli kertet készíteni. Először is, itt tartható szabadföldben a kamélia, ami februári virágzásával mindig a tavasz hírnöke. Vannak Hebe-k, amik nagy hányada szintén téltűrő, és ott a Skimmia, a tél közepén is virágzó Viburnum tinus, és a sor tetszőlegesen folytatható.
Ha a lombhullató, ám téli-tél végi virágzású növényeket nézem, akkor Sarcococca-nak az illata tör egyből elő, a Garrya fürtjei és a Chimonanthus illatos kis virágai lebegnek a szemem előtt. A hangával nem kell megküzdeni a túlélésért, mert a Peak-ben, három heggyel arrébb már vadon nő a fennsíkokon, és ha december táján valaki Cornwallban jár, akkor azt biztosan az Ulex europaeus élénksárga fürtjei fogják fogadni mindenütt.
A Rhododendronok itt erdei aljnövényzetnek számítanak, három méteres monstrumokat nyírnak az utak szélén, hedge-nek, mintha csak valami töltelék-növény lenne, és bizony, a borostyánból még a kanári-szigeteki is megmarad, ha nem jön rá olyan tél, mint a mostani...
Azonban a szívósabb fajtákból ezerféle színű és levélformájút kapni, amivel fel lehet dobni bármilyen düledező kőfalat, kiszáradt fát, esetleg aljnövényzet helyett is alkalmazható. Ha már kúszónövény, kapaszkodónak még megemlíteném a Clematis armandii-t, ami mindig színt és virágot varázsol a télvégébe. A rozmaring és a kefevirág bár már kései virágzók, de a lombjuk igencsak jól jön a téli zöldek erősítésében.
Valami miatt itt a tűlevelűek nem futottak be akkora sikert, mint Európa szigorúbb telű helyein, és érthető az ok; itt van hatszáz másik növény, amivel helyettesíthetők. A valóban terjedelmes fává növő tiszafa és a magyal, a magyaltölgy és az eukaliptusz lombbal tudják ugyanazt, mint a tűlevelűek, és a Trachycarpus-tól a Fatsia-ig minden, amit egy-egy kisebb vagy nagyobb, szubtrópusi ihletésű kert elbír, itt megtalálható.
A legfantasztikusabb mégis az, amikor a hagymások garmada végre előbújik és a magnóliák is elkezdenek virágozni. Itt a kertekben évszázados példányok bújnak meg, és csak akkor csodálkozik rá az ember, amikor a kis fa valami teljesen valószínűtlen módon porcelánrózsaszínbe, hófehérbe vagy ciklámenszínbe öltözik. Azonban itt a virágzási periódus több, mint egy hónap, így mindenkinek elég ideje van, hogy megcsodálja őket, és sem a hirtelen jött hőség, sem a hirtelen jött kemény fagyok nem tesznek kárt bennük.... Ugyanis egyik sem jellemző errefelé.
2 komment:
Egyszerűen csak gyönyörűek.
Ha Árpád apánk ment volna még egy "kicsit" tovább, de, nem, Neki ez kellett.
Árpád apánk jó eséllyel nem a rhodikhoz igazította a preferenciáit, hanem a szélben ringó búzamezőkhöz, a művelhető/megművelt tájhoz meg a meleg nyarakhoz... :P Aztán meg a fene se' tudja ennyi idő távlatából: lehet, hogy itt intettek be a többiek, hogy elég legyen má' a folyamatos cuccolásból, jó lesz ez itt nekik, innen kevesebb embert kell elzavarniuk, mint nyugatabbról. :P Vagy egszerűen csak idáig szólt a vízumuk. :))
Megjegyzés küldése