Vicces dolog, hogy egészen idáig nagyon is otthon ülő fajta voltam, hiszen olyan helyen lakunk, ahonnan nincs értelme nyaralni menni. Aztán a nyár végétől kezdve egyre gyakrabban kezdtünk utazgatni szerte az országban...
Sportlövészeti karrierem szinte véletlenül kezdődött. Korábban soha nem lőttem, nem is értettem a fegyverekhez. Az erdő szélén lakva azonban beszereztünk néhány gázpisztolyt, és a fegyverboltban megláttam egy orosz rugós légpisztolyt, amivel elkezdtem próbálkozni. Először 5 méteres távon tenyérnyi szórást lőttem vele, de két hét szorgos gyakorlás után már 10 méteren egy 6 centis körben lőttem vele, az új légsűrítős pisztolyommal pedig már 3 centi körülire szorítottam le a szórásképet. A tetőtérben berendeztem egy szabványos 10 méteres légfegyver-lőteret és ott gyakoroltam.
A nyár végén mentem először rendes lőtérre, Verőcén próbáltam ki különféle lőfegyvereket, és a kiskaliberű sportpisztoly feküdt a legjobban, ezzel egy hónap gyakorlás után már stabilan meglőttem a II. osztályú minősítési szintet (mások éveket küzdenek, mire ezt elérik). Akkor kezdett látszani, hogy határozottan van érzékem a lövészethez, és talán az sem volt baj, hogy felnőtt fejjel tanultam meg mindent, nem rögzültek be rossz szokások.
Érdekes, hogy mennyire a pisztolyos vonalon indultam el, de aztán kipróbáltam magam a légpuskás lövészetben is, annak is a tereplövészet (Field Target) ágában, ami viszonylag új sport Magyarországon és egy lelkes kis csapathoz csatlakoztam. Légpuskával ugyan még annyi gyakorlatom sem volt, mint a légpisztollyal, de próbálkoztam, gyakoroltam és az év vége felé már látszottak az első eredmények.
Természetesen nagyon zöldfülű voltam az egészhez, de azért kisebb sikereket már elértem: Versenyeredmények, Maestro, 2006.
Nagy lelkesedéssel néztem a következő év elébe: jövőre már lehet saját tulajdonú sportpisztolyom is, jobb távcsövem az FT-versenyekhez, talán egy igazán profi légpisztolyt is vehetek majd egyszer...
0 komment:
Megjegyzés küldése