Ágicza kicsit morcos volt, mert hiába a közeli verseny, ma is 6 körül keltünk. Hétkor volt reggeli a szállóban, addigra már minden cucc a kocsiban volt bepakolva. Teljes csapatlétszámmal megreggeliztünk, svédasztal volt minden földi jóval. Józsiék kicsit feszültnek tűntek, Ágicza viszont az esélytelenek nyugalmával itta a kávéját.
Nem is volt olyan sok időnk a belövőpályán, rövid ellenőrző lövések és egy kis gyakorlás, aztán már menni is kellett a csapatbeosztásra. A kempingben volt egy újabb reggeli, ami jól is esett a lövöldözés után, és közben szép lassan megtudtuk a beosztást is. A hangsúly a 'lassan' szón van, órákig tartott, mire mehettünk lőni. Idén úgy oldották meg a versenyt, hogy két pályát építettek 50-50 céllal, holnap mindenki a másikat lövi, mint amit ma meglőtt. A Hunter FT-s versenyzőknek nem volt külön pálya, hanem egy-egy lőállásban sokszor három cél volt, és a feketére festett csak FT, a sárgára festett csak HFT, a félig fekete félig sárga pedig közös cél volt mindkét versenyszámnak.
Amíg a beosztással bíbelődtek a szervezők, megkérdeztük tőlük a puskaszállító doboz használatát. Az volt az álláspontjuk, hogy dobozt voltaképpen lehet használni, de csak a lőállás mellett a puska tárolására, csővel lőirányban. A pályák között viszont szigorúan csak tokban vagy csővel a föld felé kézben vagy vállszíjon. Ez nagyon komoly szabály, mondták, a puska csöve nem látszhat soha szemből. Végül is igazuk van, bár meséltem nekik a töltetlenségjelzőről és a nyitott töltőkapuról, meg a magyar gyakorlatról úgy általában. Mindegy, Gyulával maradtunk a dobozunknál, Ágicza viszont a párnáján tárolta a puskát és nem cipelte a dobozt. A két vadász kollégánk tokban szállította, nekik nem volt ilyen gondjuk.
Aztán végre befejeződött az adminisztráció, és kiosztották a csapatoknak a felszerelést. Általában négy, néha három fős csapatokat szerveztek, legtöbbször FT-HFT vegyesen. Kaptunk egy nyakba akasztható névkártyát, mappát a pontozólapoknak, tollat és sípot is. Három lengyellel kerültem egy csapatba, két PCP puskás hunter és egy rugós puskás FT-lövővel. Csak az egyik beszélt angolul, de amúgy sem volt valami bőbeszédű a társaság. Megállapodtunk, hogy a hunteresek lőnek először, mert nem akarják még véletlenül sem tudni, mit hány méternek mértünk. Mondtam neki, hogy az én puskámon a beállítandó MOA van felírva a parallaxkerékre, a távolságok csak 1 mm-es betűkkel vannak ott a szélén, úgyhogy aki abból lelesi a távolságot, az meg is érdemli. Gyula később látta a rugós puskás csapattársamat, amint hétrét görnyedt a puskám fölé amikor éppen elfordultam, de hiába próbálta leolvasni az utoljára mért távolságot. Ágicza csoportjában volt egy idősebb német, aki nagyon profi volt, 5 éve lő már és rendszeresen edz. Ő és egy másik lengyel is beszéltek angolul, úgyhogy Áginak be nem állt a szája, végig csacsogott nekik az egész verseny alatt.
Ahogy a lengyel és német kollégákkal beszélgettem, a közvélekedés szerint ez a verseny jóval nehezebb volt, mint a tavalyi. Elég érdekes célok voltak: a killzone gyakorlatilag csak 30 vagy 40 mm, de 30 m alatt csak elvétve volt cél - az is álló vagy térdelő! De volt térdelő 42 méteren is, az állók 25 és 27 méteren 3 centi körüliek voltak, és volt bőven mindegyik fajtából. 15 méter alatt nem volt egyetlen cél sem! Vízszintesen alig voltak célok, vagy meredeken felfelé, vagy lefelé kellett lőni szinte mindent. Nem volt ritka a 40-50 méteres cél 20 fok körüli lejtéssel vagy emelkedéssel (ez 15 m szintkülönbséget jelent!). Mint tavaly, most is a hegy körül mentek körben a lőállások, felváltva a két fajta - zöld és sárga - pályák. Nekünk szerencsénk volt, mert az első pályákon kezdtünk, de aki a vége felé volt, annak kétszer kellett felmászni a hegy túlsó felére. A feladatot még a terep nehezítette oly módon is, hogy nem mindig vízszintes talajon ültünk. Lejtős, emelkedős, fagyökerekkel szabdalt mindenféle terepen üldögéltünk, és úgy kellett lőni.
Az egész versenyt röviden úgy jellemezhetném, hogy ha jól ki akarnék cseszni a 7,5 J-os kategóriákkal, akkor ilyenre csinálnám... Ez a verseny abszolút az erős puskákra lett tervezve. Ágiczának nem is ment jól, a harmadánál szerintem fel is adta, nem sokat talált el és ideges is volt, kapkodott. Azt mondta, a legnagyobb tanulság számára az volt, hogy egy ilyen nehéz versenyen hülyeség gyenge puskával indulni úgy, hogy a legközelebb fekvő - hunteres kollégáknak szánt - célokat nem is lőheti...
A kis piros bombázó jól muzsikált, amiket hibáztam, abból egy része egyértelmű lövőhiba volt, a többit pedig hajlamos vagyok a szél rovására írni, mert magasságban mind jók voltak csak elmentek valamelyik oldalra. Az a feneség ebben a morskói versenyhelyszínben, hogy mire úgy-ahogy kitapasztalná az ember a széljárást, addigra már megint másik oldalán van a hegynek és ami eddig balról fújt, az már félig szemből jön stb. Az elején gyönyörű szép idő volt, csak enyhe széllel. A végére viszont beindult rendesen, komolyan elvitt egy-két lövést. Eső viszont nem esett!
Fegyverkontroll is volt, a pályák közt állítottak fel egy sátrat, ott kellett mindenkinek lőnie egyet. A sebességmérő egy kb. 1 méteres vályúba volt berakva, ahol posztóval bevont, V-alakú fészkeket csináltak a puskacsőnek, ami így garantáltan jó irányban lőtt át a mérőn. Kaptunk matricát is, amit fel kellett ragasztani a puskára, bár senki sem nézte később, hogy van-e ilyen vagy nincs.
Field target téren nem sokat tanultam, mindenki ugyanúgy mért és lőtt, mint ahogy nálunk is. Új technikai megoldásokat sem láttam, szerintem ilyen téren lassan már mi is ott vagyunk a nemzetközi szinten. A hunter lövőknél viszont láttam egy-két újdonságot. Először is, lőni igen gyorsan lőttek, de előtte perceken át obszerválták a pályát, keresték a jó lőpozíciót. Ha csak lehetett, fekve lőttek, térdelve és állva szinte csak az előírt helyeken lőttek, vagy ha nagyon nem látszott a cél máshogyan. A lőállásokban két karó jelezte az FT tüzelési helyét, és egy kis sárga karó volt a HFT tüzelési pontja. Az is furcsa volt, hogy a hunteresek nem törődtek az FT karóival, sokszor lőttek úgy, hogy a lőirányra merőlegesen, messze oldalra kinyúlva feküdtek el, lábujjheggyel a karón és úgy lőtték a célokat.
A végeredmények a mai napon: Ágicza 18-at lőtt, én 40-et. Ágicza németje 42 pontot lőtt, ehhez képest én nem is éreztem olyan rossznak a magam eredményét. Megnéztem a puskáját, ő is egyből a click értékeket írta fel a parallaxkerékre. Ezen kívül volt neki is Microlevel-féle elektronikus vízmszintezője, csak ő is a németeknél megszokott módon, a távcső alsó felére szerelte fel. Más trükköt nem láttam nála, csak Ági mesélte, hogy hihetetlenül gyorsan lő, egy perc alatt megvolt a legtöbb pályával.
Az ebédből inkább már vacsora lett, de nagyon finom volt. Különféle fegyverboltoknak voltak kihelyezett standjaik, vettem lövedéket és beszereztem egy red dot irányzékot is, amivel megpróbálok majd sziluettet lőni. Árultak Daystate puskát is, de vicces módon kb. kétszer annyiért, mint amennyiért az angoloktól meg lehetne rendelni. Úgyhogy Gyula nem itt vette meg, nem is tudom, miért.
Este még írtam egy gyors tudósítást az otthon maradt kollégáknak, majd húztunk el aludni. Most éreztük csak, mennyire fárasztó volt a mai nap.
0 komment:
Megjegyzés küldése