Az egyik domboldalban egy öreg szovjet tankot láttam, ez gyermekkoromat idézte, mikor még szerte az országban voltak ilyen kiállított harci eszközök. Nagyon szerettem bennük játszani, bár határozottan emlékszem, hogy még kisgyerekként is meglehetősen szűknek éreztem őket, hogy fértek el abban a felnőtt katonák?
Az út mellett találtam egy Rémítő Lyukat (Scary Hole), ez egy hasadék volt a sziklafalban, ellenben utána valami eszméletlen gyönyörű panoráma nyílt egy kisvárosra (ld. a fotóalbumot). A képek nem tudják visszaadni azt az érzést, ahogy az egész elterült előttem a mélyben.
De mindez csak bemelegítés volt, az igazi élmény még csak ezután jött. Úgy döntöttem, hogy nem veszem még hazafelé az irányt, hanem végigmegyek a fennsíkon majdnem Manchesterig. Kábé ez volt az a látvány, amiért a hosszabb utat választottam:
Gyakorlatilag ezen mentem végig, és mintha nem is a Földön lettünk volna, hosszú mérföldeken át csak vörös domboldalak és dombhátak, hóval fedve. Errefelé nincsenek kereszt irányú utak, csak két-három párhuzamos út vág át kelet-nyugati irányban a fennsíkon. Hát, megvolt a maga hangulata.
Aztán egy gyönyörű völgyre nyílt kilátás, majd egy víztározó és ezzel visszatértünk a Földre, újra zöld növényeket láttam. Már sötét volt, mire a Fabrick-hez értem, Clay Cross csak távoli fénypöttyök sora volt, és valahol az egyik zugban ott volt Handley is, csak most az engem türelmetlenül váró asszonykám valamint az általam türelmetlenül várt jó meleg vacsora nélkül....
Fotóalbum: Peak District
0 komment:
Megjegyzés küldése