2011. március 20., vasárnap

Harvington Hall újra

Megint csak egyedül voltam lőni a Harriersnél, de most - a legutóbbi alkalommal ellentétben - végre nyitva tartási időben kaptam el a Harvington Hallt. Nevetségesen közel van a klubhoz, ahogy kiérek az útra, a következő sarkon már be is kell fordulni, egy girbe-gurba kis földút és a végén már ott is van.


Úgyhogy, most nyugodtan végignézhettem mindent belülről is. Ezt a képet a hatalmas kőlap padlóburkolatok miatt tettem be, ezek nagyon tetszenek. Komolyan mondom, simán beköltöznék egy több száz éves épületbe. Hoppá, de hiszen most is olyanban lakom :-)


Ezzel a különös szerkezettel a gyerekeket tanították járni. Szépen belerakták a keretbe, és az tartotta, ahogy a rudak mentén ment előre. Azt nem tudom, hogy utána megfordították benne vagy visszahúzták, de valahogy biztos működött ez a rendszer.


A birtoknak része volt egy saját malátakészítő üzem is.


Mindig úgy imponált nekem az az egyszerűség, amivel az angolok a vízelvezetést megoldják. A házakon simán a falon kívül fut a szennyvíz, és az esővizet is szépen összegyűjtötték innen-onnan a nagy közös lefolyóba. Nem problémáztam azon, hogy keresztben megy a cső a falon, hát valahol csak le kell vinni, nem?


Hivatalos weboldal: http://www.harvingtonhall.com/
Fotóalbum: Harvington Hall

0 komment:

Megjegyzés küldése