Ismét Angliában vagyunk! Nem tudom, hogy csináljuk, de mindig ugyanabban a parkolóban szoktunk aludni egyet így reggel tájban. Valószínűleg azért, mert a komp után még egy darabig elvisz a lendület, és amikor meglátom az első 'Services' táblát, akkor hajtok le, ez egy kis körforgalmak során át elérhető parkoló egy nagy üzletközpont előtt.
Ma már nem esett a hó, de minden be volt havazva, állítólag sok angol életében először lát ilyet.
A birkák ettől függetlenül kint legelésztek a mezőn, a behavazott kőkerítés mögött.
A napsütötte domboldalakon csak a sövények és a fák virítottak feketén.
Ez is igen szokatlan látvány errefelé, a hóval fedett út. Nekünk nem okozott nagy gondot a téli gumikkal, de a helyiek nem nagyon dugták ki az orrukat, csak a terepjárósok.
Nem siettünk túlságosan, ezért kis kerülőt tettünk a Cotswoldson át. Bourton on the Water is érdekes volt behavazva, arasznyi hó állt a kerti asztalokon. Bementünk egy gyapjúszaküzletbe, éppen leárazás volt, vettünk nekem egy posztó kabátot (úgyis kell majd mennünk tárgyalni mindenfelé, mégse a narancs dzsekimben menjek), valamint egy Bárányt, ld. később.
Chipping Campdenben lefotóztam Ági kedvenc házát behavazva.
Fotóalbum: Behavazott Cotswolds
Broadwayben hosszabban időztünk, végigsétáltunk a városka főutcáján. Azért vicces látvány volt a behavazott pálmafa...
Fotóalbum: Broadway is hó alatt
Délután megérkeztünk Chelmarshba, a lakrészünk már befűtve várt, egy üveg spanyol bor a konyhaasztalon. A házat gyorsan belaktuk, persze nem is kellett túl sok holmit kipakolnunk. Az első lépés az angliai élet felé: egy saját otthon!
Jó volt az is, amikor megmutattam a puskát a házigazdáink gyerekeinek (5 fiú!). Egy kollektív 'Úúúúú!' felkiáltás fejezte ki az elismerésüket. Amúgy, ők is lőnek, valami öreg rugós puskával irtják a fácánokat, lógott is egy az eresz alatt, amit a gyerekek lőttek.
És a nap fénypontja: a Lánybárány! A meglévő bárányunk (aki mostantól a Fiúbárány nevet viseli) párja, csak ő kislány és a hosszúfülű vigyorgó fajtából való. Nagyon aranyosak együtt, főleg amikor a bárányokkal szemléltetem Ágiczának, hogy fogad szót a jó asszonyka az ő urának.
0 komment:
Megjegyzés küldése