2009. október 30., péntek

Brook Cottage Garden

Az utolsó nyitva tartási napot sikerült éppen elkapnom ebben a kertben, a kertész már éppen a téliesítést készítette elő, vágta le az elszáradt évelőket és pucolta ki a terepet. Kétségkívül érződik már a télre való készülődés és nem csak a csüdig harmatos fű, hanem a száradó és halódó növényzet is mutatja a jó idők elmúltát.


A kert nyáron lehet a legütősebb, bár még most is nagyon mutatós benne sok részlet - a tókörnyék, a házak közötti kavicsos rész és a kőfalon túli első ágyás még így is, múló pompájában el tudja bűvölni a látogatókat.

Pár növényre itt-ott rákérdeztem, és nagyon örültem, hogy végre valakivel ilyenekről is lehet beszélgetni. A még mindig virágzók többsége természetesen a kontinentális klímán mind dézsás lenne, de azok a növények is, amikre rákérdeztem, mert még élőben nem volt hozzájuk szerencsém. A Buddleia crispa különösen megfogott a szép hamvasszürke színű lombjával, ami egy védett fal előtt több, mint négy méteres magasságokat ostromolt, de szomorúan méláztam azon, hogy esélye sem lenne a hazai klímán - legalábbis egy fagyzugban bizonyosan nem.


A kertész elmesélte továbbá, hogyan kell téliesíteni egy-egy kényesebb növényt még itt, a nagyon enyhe éghajlaton is, hiszen ők is próbálkoznak minél kevésbé fagytűrő különlegességekkel, és próbálnak olyan helyet találni nekik, ahol a legjobb esélyekkel indul a téli túlélésért.


Jó sokat őgyelegtem a kertben, mert nem csak a cipőm ázott át teljesen, de a harisnyám és a ruhám szegélye is, és mire észbe kaptam, délután lett, és igencsak küzdeni kellett, hogy a teljesen érzéketlenné vált, vértelen lábamban újra induljon a vérkeringés. Még este, a pubban, vacsora alatt is éreztem, hogy itt nem szabad félvállról venni a nedvességet és a hideget, és megfogadtam, hogy ilyet még egyszer nem szabad csinálni, ha hosszabb távon is meg akarom tartani a lábaimat...


A kert hivatalos weboldala: www.brookcottagegarden.co.uk/
Saját fotóink: Brook Cottage Garden

0 komment:

Megjegyzés küldése