Bad Ischl

A Monarchia egyik legfelkapottabb üdülő- és fürdővárosa nem véletlenül még ma is az egykori hírnevéből él: itt kézzel fogható a történelem, a századelő köszön vissza az utcákról, a paloták ablakaiból és az egész város építészetén örökre nyomott hagyott az a pompa és jólét, amit a boldog békeidők számára hoztak.

Gmunden

A Tóvidék legnagyobb települése a Traunsee partján fekszik, a belvárosa a szokásos századfordulós látvány, de a Tópart... Ezért jöttünk. :D A parton kis park évszázados faritkaságokkal, virágzó zöld virágú tulipánfa, matuzsálemi tölgyek, páfrányfenyő, és sok-sok sudárzsálya, és egy bányásztörpe a legnagyobb hegyikristállyal, amit a hegy gyomrában valaha is találtak:

A tópart csöppet sem Balaton-fíling, amiért nagyon is hálás vagyok az ittenieknek, valahogy nincsen benne semmi, ami arra emlékeztetne lépten-nyomon, hogy ez a hely a turistákra van szakosodva. Egy csónakkölcsönző azért akad itt is meg kávéház, az előbbire szavazunk kipróbálásilag, majd legfeljebb a hűs habok ébresztenek fel a capuccino helyett, ha vészhelyzet adódna...

Vöcklabruck

Felső-Ausztriában járva ez a kisváros volt barangolásaink kiindulópontja, és a címben említett híddal szembeni fogadó ablakából csekkoltuk minden reggel az aznapi időjárást. A folyó túloldalán fel lehetett tankolni isteni péksütikkel és ilyen indítás után már bírtuk az egész napos mászkálást.

Eperszezonban érkeztünk, így belepottyantunk a hétvégi eperfesztivál kellős közepébe is, ahol minden a bogyósról szólt, a tortáktól a palántákig, nyersen és szárítva, dísznek és nyomtatásban, mindenütt eper eper hátán... Nem volt ellenünkre a dolog. :D

Ausztria

Ha már mindenképpen egy vérprofi légpisztoly kellett a versenyzéshez, illő, hogy azt egyenesen a gyárból szerezze be az uram, ahol a legjobbak közül választhatja ki az igazán neki valót. Kaptuk hát magunkat, és egy szép nyári reggelen elindultunk Felső-Ausztriába.

A Wiener Wald után nem sokkal letértünk az autópályáról egy kicsit csavarogni a falvak közé, jó kis hegyes-völgyes vidék ez már. Még mindig meglep, mennyivel gondozottabbak itt a porták, mennyivel jobban karban van tartva minden, és hogy az általános igény- és az ezzel járó jóléti szint mennyire más utcaképet enged az itt lakóknak.

Heiligenkreuz például a pálya mellett nem sokkal fekvő kis kegyhely, akár a határ túloldalán is lehetne, annyira ismerős látvány:

Pierre

Azt hiszem, menthetetlenül beleszerettem Monsieur Ronsard-ba... Na, nem a névadóba, hanem a róla elnevezett, habkönnyű fehér-rózsaszín sziromgyűjteménybe, aminél én életemben szebbet még nem láttam. Franciául követ (is) jelent és ilyen környezetbe is került: kövek közé... A kemény, időtlen kő és a múló virágözön édes kettősét egyszerűen nem tudom megunni:

Ha ez némileg túlzásnak hangzana, csak rá kell nézni: finoman, mondhatni rafináltan keveredik benne a fehér, a zöld és a pink, és mindig csak pont annyi, hogy ne érezze az ember már-már giccsbe hajlónak ezt a csodát...

Árvácskák

Nem tudom miért, de a csokros, apró virágú árvácskák mint mellőzött, sanyarú sorsú mostohagyerekek bújnak meg a háttérben, míg a nagy fejű testvérei, a közterek és magánkertek tavaszi fő ágyásdíszei tündökölnek úton-útfélen.

Árnyjáték

A szomszédban mindig kora tavasszal az egyik hétvégén égetni szoktak, amikor a patakparti portán a hétvégi házikó tulajdonosa kijön rendet tenni. A tél elmúltát csalhatatlanul jelzi ez a felszálló füst: a kavargó fehér pamacsok és foszlányok mindig ilyen szürreális fényeket festenek a patakpart még csupasz fűzfái közé.

Mintha Csipkerózsika kastélyából egy gigantikus pókháló nyújtózna az ágak között, ami egy goth fantáziakép háttereként is bőven megállná a helyét...