2007. június 16., szombat

Gmunden

A Tóvidék legnagyobb települése a Traunsee partján fekszik, a belvárosa a szokásos századfordulós látvány, de a Tópart... Ezért jöttünk. :D A parton kis park évszázados faritkaságokkal, virágzó zöld virágú tulipánfa, matuzsálemi tölgyek, páfrányfenyő, és sok-sok sudárzsálya, és egy bányásztörpe a legnagyobb hegyikristállyal, amit a hegy gyomrában valaha is találtak:


A tópart csöppet sem Balaton-fíling, amiért nagyon is hálás vagyok az ittenieknek, valahogy nincsen benne semmi, ami arra emlékeztetne lépten-nyomon, hogy ez a hely a turistákra van szakosodva. Egy csónakkölcsönző azért akad itt is meg kávéház, az előbbire szavazunk kipróbálásilag, majd legfeljebb a hűs habok ébresztenek fel a capuccino helyett, ha vészhelyzet adódna...


Beszálltunk hát egy lélekvesztőbe mi is és bemerészkedtünk a szökőkút közeléig, ahonnan remekül szét lehetett nézni a parton kiépített sétálószakaszon, valamint a város szélén egy kis szigetkén elhelyezkedő kiskastélyt (Schloss Ort) is lehetett tanulmányozni. Arra már nem tudtam rávenni az uramat, hogy azt is megnézzük, mivel éppen az ellenkező irányban sikerült észrevennie a libegőt, ahogy majdnem a tó feletti kötélpályán egyensúlyozva viszi fel a népeket a szemközti hegycsúcsra, amit nekünk is feltétlenül ki kell próbálnunk...


Nos, a libegővel, mint olyannal alapból semmi bajom, de ez a példány olyan csigalassú tempót diktált és olyan kiegyensúlyozatlan volt a fülke, hogy himbálóztunk, mint a gólya csőrére kötött batyuban az újszülött... Odafentről viszont páratlan panoráma kárpótolt az élményért, amit kénytelenek voltunk megismételni, lévén időhiányban nem lett volna két óránk lefelé visszamászni a turistautakon a városba.


Levezető gyakorlatként kipróbáltuk az egyik hegyi patak medrében kiszélesített, kaviccsal felszórt mászkáló ösvényt, ami vérkeringés-élénkítő (és qrva hideg!) volt. :D Nyár a hegyek között... A vízterápia atyja, akiről még rózsát is elneveztek, Sebastian Kneipp egy kis táblát kapott a patakocska oldalában, így igen sűrűn lehet emlegetni a nevét, amíg valaki végigsétál (én végigiszkoltam) a két kapaszkodó között a tíz-tizenöt méteres jéghideg patakmedren - hosszában. Azon morfondíroztam, egy tűzön járásra valószínűleg inkább kapható lennék, mint hogy ezt a kört önszántamból még egyszer végiggyalogoljam. :P A nap viszont gyönyörűen süt, a levegő vízzel teli és kristálytiszta, úgyhogy mire a lábam helyett érezhető két jégtömb is újra kiolvad, immár kifejezetten melegnek is tűnik...


Kaptuk aztán magunkat és egy lendülettel körbeautóztuk a Traunsee-t, ami egyik oldaláról kiépítettségében vetekszik a Dunakanyarral, viszont csak az innenső partja járható teljes hosszában, ugyanis a túlpartot egy akkora bazi nagy és meredek hegy foglalja el, amibe kínszenvedés lett volna egy idő után a vízparton is utat vágni, úgyhogy Gmunden után el is fogy arrafelé a beépítettség és csak a kopár hegy tükröződik a kristálytiszta víztükörben.


Lefelé csorogva útba ejtettük Altmünstert, ahonnan ilyen hegyek magasodnak a túlparton, majd Traunkirchent, a tóba mélyen benyúló félsziget csúcsáról visszafelé pillantva gyönyörűen látszik a város, ahol a hátteret mintha egy igen giccses festményből emelték volna át... :D


Itt már egyre szaporodnak az alagutak is, ahogy a felszínen már nem tudták elvinni a forgalmat, sőt, itt-ott a magashegyi fakitermelés és feldolgozóipar létesítményei is fel-felbukkannak, ahogy haladunk dél felé és elhagyjuk a tavat és a kis folyót követve már előttünk is a következő látnivaló, egy történelmi városka személyében.....

Fotóalbum: Gmunden és Altmünster

0 komment:

Megjegyzés küldése