Iskola

Fura dolog megint iskolapadba ülni, de szilárdan tartja magát az elhatározás, hogy tovább nem halogathatom: most van félév eleje, és nekem ha törik, ha szakad, kerttervezést kell tanulnom.

Bő egy hét utánajárás után kiválasztottam az egyetlen élhető opcióként a pesti intézményt, ahol államilag elismert képzés megy levelező tagozaton, még kibírható áron és időtartamban. Kaptam magamat és ellátogattam hozzájuk előzetes terepszemlére. A leendő tanárunk a beszélgetés alkalmával megnyugtatott, hogy ahhoz, amire nekem kell a jogosultság, ezzel az iskolatípussal és végzettséggel a kerttervezési szakmában el fogok tudni boldogulni, és nekem csupán ennyi kell: az állami, pecsétes papír ahhoz az ismerethalmazhoz, amit amúgy is össze fogok szedni magamtól, plusz az a gyakorlati tudás, ami az itteni oktatóknak a kisujjukban van. Ha a következő pár év alatt minden jól megy, akkor nyertem... Egy új szakmát is. :D

Mostantól a hétvégék előreláthatólag sűrűek lesznek, na de valamit valamiért... A versenynaptárral lesz némi átfedés, úgyhogy valamit erre is ki kell majd találni, mert egy fenékkel ugye csak egy lovon lehet rendesen nyargalászni... És akkor inkább az órák, mint a versenyek. Majd meglátjuk.

Az egyetlen

Ha csupán egyetlenegy fotót őrizhetnék meg a kertről a virtuális emlékkönyvemben, akkor azt hiszem, ez lenne az....

Eső után közvetlenül mentem ki, míg a tépázott, szürke felhők szüntelen kergették egymást. Egy, már majdnem napfényes pillanatra volt csak szükség. Számomra ennyi a nyár és a kert esszenciája.*


*Update: azóta sem változatnék rajta: ez a kép lett a kerttervezési oldalam nyitó fotója. Mert megérdemli.

Trainspotting :)

Igaz, hogy ez a fajta némileg helyhez kötött, de így se' füstje', se zaja, de még sínjei sincsenek... :P Igaz, századvégi hangulata sem, így nem is tudom, miért kapta a nevét. Legalább az ember kedvére találgathat, míg fotózza:

Fű, víz, évelők

Ha három szóban kellene jellemeznem a kertet, akkor ennyi jutna nagy hirtelen az eszembe. Tavaly ilyenkor még kis nyeszlett, térdig érő virágocskákban gázoltam, és azon lamentáltam, hogy a kert sosem nő meg, és megöregszem, mire ez bekövetkezik - ha egyáltalán.

Lehet egy koival kevesebb?

Úgy döntöttünk, hogy igen, ugyanis a kis tavat ez az egy is rettegésben tartotta. A növények megcsócsálva, szétcincálva, az iszap feltúrva, a víz zavaros, pedig mindent ugyanúgy raktam össze, mint a nagy tónál, az egyetlen különbség ez a 14 karát színű dúvad, amit sem lelőni, sem szigonyozni, sem merítőhálózni, sem kipecázni nem lehetett. Most viszont elfogyott a türelmem, így mennie kell. Hiába mondtam én anno a tavas szakboltban, hogy csak koit ne adjanak, egy mégis becsúszott a kicsik közé...

30 fokban eresztettük le a tavat, és egy enyhe napszúrással megúsztam az egészet és estére meglett a hal is, egy tócsagaz-erdő legmélyén elbújva. Éjfélre már a felét fel is töltöttük újra, hogy legalább a növények nagy kárát ne lássák a vízmegvonásnak. Szívesen csináltam volna a zsákmányból halászlét, de halat pucoljon, aki ért hozzá, állóvízi halat egyébként is egyen, aki szereti.

Csinka

Bementünk Vácra, a menhelyre, kutyát nézni. Aki még nem járt ilyen helyen, annak legalább egyszer javaslom, mert utána az életben többet nem akarna majd tenyésztőtől drága pénzen pedigrés ebet venni, ha ezeken a szerencsétleneken is lehet segíteni...

Ybbs

Plusz célpontként - mert sosem elég alapon, meg ha már itt vagyunk, ne hagyjuk ki ezt a közeli Dunakanyart sem, gondoltam én a térképre, majd az úton magasodó, látványosságot jelző barna táblára bökve. Majd jól pofára is estem, mert a kanyar az korrektül megvan, a kartográfusok nem tévedtek, csak éppen egy deka hegy, de még egy árva domb sem magasodik itt, és a folyó mintha csak heccből tenne itt egy huszáros kanyart...