Francia rózsák

Most inkább csak a szimpla fajtákról szólok, úgyis mindenki a teltekért és a teákért rajong, pedig ezek a kis tünemények igen előkelő helyet is elfoglalhatnának a kertben - ha adnánk nekik egy kis esélyt a 'puccos dámák' mellett...

Zsömle

Az úgy volt, hogy nem is péksüteményért mentem Marosra, hanem gyümölcsökért és némi növényekért, de úgy adódott, hogy a kezembe nyomtak egy tenyérnyi Zsömlegombócot. Nem azt a félszáraz, vörös-barnára égetett fajtát, hanem olyan gusztusosan cirmos darabot, amelyik ott ül az ember tenyerén és pékárut meghazudtoló hangerővel dorombol és megpróbál úgy játszani, hogy egy tapodtat ne mozduljon az ember kezéből... Ellenállhatatlan darab. :D

Iskola

Fura dolog megint iskolapadba ülni, de szilárdan tartja magát az elhatározás, hogy tovább nem halogathatom: most van félév eleje, és nekem ha törik, ha szakad, kerttervezést kell tanulnom.

Bő egy hét utánajárás után kiválasztottam az egyetlen élhető opcióként a pesti intézményt, ahol államilag elismert képzés megy levelező tagozaton, még kibírható áron és időtartamban. Kaptam magamat és ellátogattam hozzájuk előzetes terepszemlére. A leendő tanárunk a beszélgetés alkalmával megnyugtatott, hogy ahhoz, amire nekem kell a jogosultság, ezzel az iskolatípussal és végzettséggel a kerttervezési szakmában el fogok tudni boldogulni, és nekem csupán ennyi kell: az állami, pecsétes papír ahhoz az ismerethalmazhoz, amit amúgy is össze fogok szedni magamtól, plusz az a gyakorlati tudás, ami az itteni oktatóknak a kisujjukban van. Ha a következő pár év alatt minden jól megy, akkor nyertem... Egy új szakmát is. :D

Mostantól a hétvégék előreláthatólag sűrűek lesznek, na de valamit valamiért... A versenynaptárral lesz némi átfedés, úgyhogy valamit erre is ki kell majd találni, mert egy fenékkel ugye csak egy lovon lehet rendesen nyargalászni... És akkor inkább az órák, mint a versenyek. Majd meglátjuk.

Az egyetlen

Ha csupán egyetlenegy fotót őrizhetnék meg a kertről a virtuális emlékkönyvemben, akkor azt hiszem, ez lenne az....

Eső után közvetlenül mentem ki, míg a tépázott, szürke felhők szüntelen kergették egymást. Egy, már majdnem napfényes pillanatra volt csak szükség. Számomra ennyi a nyár és a kert esszenciája.*


*Update: azóta sem változatnék rajta: ez a kép lett a kerttervezési oldalam nyitó fotója. Mert megérdemli.

Trainspotting :)

Igaz, hogy ez a fajta némileg helyhez kötött, de így se' füstje', se zaja, de még sínjei sincsenek... :P Igaz, századvégi hangulata sem, így nem is tudom, miért kapta a nevét. Legalább az ember kedvére találgathat, míg fotózza:

Fű, víz, évelők

Ha három szóban kellene jellemeznem a kertet, akkor ennyi jutna nagy hirtelen az eszembe. Tavaly ilyenkor még kis nyeszlett, térdig érő virágocskákban gázoltam, és azon lamentáltam, hogy a kert sosem nő meg, és megöregszem, mire ez bekövetkezik - ha egyáltalán.

Lehet egy koival kevesebb?

Úgy döntöttünk, hogy igen, ugyanis a kis tavat ez az egy is rettegésben tartotta. A növények megcsócsálva, szétcincálva, az iszap feltúrva, a víz zavaros, pedig mindent ugyanúgy raktam össze, mint a nagy tónál, az egyetlen különbség ez a 14 karát színű dúvad, amit sem lelőni, sem szigonyozni, sem merítőhálózni, sem kipecázni nem lehetett. Most viszont elfogyott a türelmem, így mennie kell. Hiába mondtam én anno a tavas szakboltban, hogy csak koit ne adjanak, egy mégis becsúszott a kicsik közé...

30 fokban eresztettük le a tavat, és egy enyhe napszúrással megúsztam az egészet és estére meglett a hal is, egy tócsagaz-erdő legmélyén elbújva. Éjfélre már a felét fel is töltöttük újra, hogy legalább a növények nagy kárát ne lássák a vízmegvonásnak. Szívesen csináltam volna a zsákmányból halászlét, de halat pucoljon, aki ért hozzá, állóvízi halat egyébként is egyen, aki szereti.