Már jócskán delet kongattak, amikor éhesen és kifáradva Enns-be értünk. A nyár itt tombolt ezerrel, nem úgy, mint a Tóvidéken, és a magas hegyek és a hűsítő tavak hiánya miatt még én is szenvedtem a hőségtől. Megpróbálkoztunk először egy nagyobb adag fagylalttal, amivel a város árnyékban levő utcáit sikerült is hellyel-közzel végigjárni, de a főtér egy az egyben kifogott rajtunk a hatalmas tornyával.
A tekintélyes méretű, az utolsó cm2-ig díszburkolt placcon egyetlen árnyat adó fát sem ültettek, mert hogy klasszikus városmag, meg az autentikus utcakép, meg persze a piactér, meg minden.
Meg a hőgutában megpusztuló turisták, akikre nem gondoltak és akik inkább bemenekülnek egy jó étterembe, pedig nagyon nem szokásuk... Viszont így fedeztünk fel egy olyan helyet, ahova, ha még egyszer errefelé járunk, egészen biztosan újra be fogunk térni, mert istenien főznek (sütnek) és értenek a halakhoz is!
Feltöltődve és némileg megpihenve nekiláttunk a második felvonásnak, a főtér túloldalára eső városrész feltérképezésének, ahol ilyen táblát láttunk, és szőnyegbombázás esetén valószínűleg a négy nyelven beszélő harci légi járművek pilótái is ugyanígy sasszemmel fogják kiszúrni, melyik házat kell megkímélni...:
Az ember azt várná, hogy a település a folyóra épült rá, de itt nem ez a helyzet, a part csak a későbbi korokban népesült be. A 'túl az óperencián'-t kivételesen sikerült nekünk is az elmúlt napokban abszolválni, amikor is 'ober Enns', vagyis a folyón túli területekre jutottunk kalandozásaink során... :D
Fotók: Enns
0 komment:
Megjegyzés küldése