Én egyelőre maradtam a régi távcsőszerelékemnél, bár szerdán hozta meg a posta az új szereléksínemet. Kacérkodtam is a gondolattal, hogy felrakom és nagy király leszek. De aztán rögtön eszembe jutott a B-verzió is, miszerint felrakom, valamiért nem válik be, aztán a belövőpályán, szélben, kapkodva rakom vissza a távcsövet és lövöm be a régi szerelékkel találomra... Úgyhogy maradtam inkább a jól bevált régi összeállításnál, és majd a következő pár hétben állítgatok a puskán.
A német kollégákkal rögtönzött Schmidt&Bender szakmai fórumot tartottunk, majd tovább irtottam a 40-45 méteres célokat. Eléggé elvitte őket a szél, sokat csak találomra tartottam rá, 5-10 km/h közötti szél fújt végig. Ágicza most nem lőtt, mert tavaly már megtapasztalta, hogy az ő 7,5 J-os puskája ide kevés, csak kísérőnek jött. Próbáltunk neki is erős puskát szerezni kölcsönbe, de csak Bogdan ajánlotta fel a balkezes P70-ét, az viszont Áginak túl nehéz lett volna.
Idén valahogy jobban ment a szervezés, nem kellett órákat várni a beosztásra. A 2x40 pályának köszönhetően három fős csapatokban lehettünk, és most természetesen külön voltak az FT-sek és a HFT-sek. A pályák ugyanúgy a hegy körül voltak, mint tavaly, csak most más helyeken. Apropó, szervezés: megkérdeztem Katherinát, mit jelent a beceneve (Szpilleczka): 'magas tűsarok', ami erősen rá is fér, mert alig 150 centi ő is :-)
Idén valahogy jobban ment a szervezés, nem kellett órákat várni a beosztásra. A 2x40 pályának köszönhetően három fős csapatokban lehettünk, és most természetesen külön voltak az FT-sek és a HFT-sek. A pályák ugyanúgy a hegy körül voltak, mint tavaly, csak most más helyeken. Szerencsére viszonylag az elején kezdtük, a 4. pályán. A sárga köpenyeseket viszont szerintem ezért fizették, mert szinte végig szólt a sípszó, igen lassan haladt a verseny. Ráadásul, ha bárhol sípoltak, mind a 80 pályát, vagyis az egész versenyt leállították az egész hegy körül, nem volt szakaszolás vagy bármi hasonló. Úgyhogy időnk nagy részében pihengettünk és a környező természeti szépségeket szemléltük.
Mi abszolút nemzetközi csapatban voltunk, egy lengyel FT1-es és egy litván FT2-es sráccal lőttem együtt. A litván módfelett nagy tudora volt a rotációnak, mi Bartekkel meglettünk volna az állandó vagy az ötletszerű sorrend mellett is, de Paulius kapásból vágta, mikor ki kezd és ki folytatja, inkább ráhagytuk a békesség kedvéért. Úgysem múlt ezen semmi, mivel egyetlen cél volt a pályán, mindenki beült és addig vakarózott a távcsőbe nézés előtt, amíg kedvezőnek nem ítélte a széljárást. Nem ártott volna a szervezők részéről kikötni az 1 perces lőidő mellett az 1 perc felkészülési időt is, mert néhány orosz szinte már sportot űzött a szélre való várakozásból.
Pedig nem kellett arra várni, mert fújt rendesen az egész verseny alatt, csak a végén még egy kis eső is elkezdett szemerkélni. Az időjárás-jelentés esőt és borult eget mondott enyhe széllel, ehhez képest eső alig volt, viszont szél annál inkább. A többieket csak néha láttuk, Kürthy Zoli mögöttünk lőtte a huntert, Anti bácsival is összefutottunk néha, a többi magyar viszont sok pályával előttünk lőtt a távolban.
Pont a legnehezebb pályákkal kezdtük, egymás után volt egy halom 40-50 méteres cél. Kicsit el is voltam szontyolodva, hogy akkor ez most végig ilyen lesz? De aztán lazult a szigor, volt már cél 40 méter alatt is pár méterrel, sőt egyszer 25 körülre is kitettek egyet, bizonyára csak tévedésből. Később azért volt még más közelebbi cél is, meg 18 méteren volt egy centinél alig nagyobb lyukú is, de inkább a 3-4 cm killzone és 35-50 m kombinációk voltak a jellemzőek. Az álló és térdelő pályák a közepe és vége felé sűrűsödtek, ha jól számoltam, 4 álló és 3 térdelő cél volt kirakva, és egy kivételével mindegyiket masszívan hegynek fel vagy hegynek le kellett meglőni.
A 40-ik pálya után kis erdei túra következett, és utána rögtön egy álló, majd egy térdelő pálya következett. Kárpótlásul viszont egy potya céllal zárhattuk a versenyt. Hét órán át tartott a verseny, átlagban 10 percenként lőttünk egyet. Nagyon fárasztó volt 40 célt egyesével meglőni, ennyiszer beülni, kipakolni, felvenni a puskát, stb. Komolyan, ha már ott ült valaki, alig lett volna több idő még egy célt meglőni.
Ma 5 hibám volt, mégpedig egy 43 méteres távoli az elején, aztán egy viszonylag közeli a dombetőn, ahol nem vettem figyelembe, hogy mennyire elmentek a többiek találatai és a dombtetőn a szél elvitte az enyémet is. Hibáztam aztán újra egy nagyon távolit, majd egy dombtetős trükköset, és az utolsó előtti pályán egy messzi és magas térdelőt. De a többi álló és térdelő gond nélkül ment, csak a magasan levőnél rezgett kicsit a léc. Talán két hiba volt, amit el tudtam volna kerülni. A legjobb eredmény 38 pont volt, aztán Adam Benke 36-tal, utána vagy öten 35-tel - köztük én is, tehát a 3-7. helyen álltam a félidőben.
Gyula szélmérője nagyon népszerű fotótéma volt, sorra fényképezték. Tartok tőle, hogy inkább csak, mint érdekességet és nem mint követendő példát.
Olga Kimla megkapta a piros FWB-jét, amiről még Dorstenben beszéltünk. Természetesen, minden gyönyörű piros rajta, és a 700-as régi széria tusáját kapta, a könnyített alu szerkezettel és a fém előaggyal. És pirosak voltak még a távcső tekerői is, ahogy ez a németeknél divat, Martina puskája is ugyanilyen lányos kinézetű volt. És végre láttam olyan Feinwerkbaut is, amin ugyanúgy oldották meg a cső-távcső kapcsolatot, mint ahogy én csináltam. Egy az egyben, az eső rögzítő hátra tolva, távcső csak a csőre rögzítve, elöl csak a tartályt fogja valami. Mondjuk, nem lőtt valami jót vele, de az elv ugyanaz.
Este végre elárulták a recepción a WiFi-hálózat jelszavát és meg tudtam írni a hazai szurkolóknak is az eredményeket. A többiek nem tudom, mit csináltak este, mi eldőltünk és aludtunk.
0 komment:
Megjegyzés küldése