Azon gondolkodtam reggeli közben, hogy tegnap az elállítódott oldalirány mellett az volt a gondom, hogy nagyon elfáradtam a végére. Most volt időm rendesen belőni az LGR-t, szél sem nagyon volt (tegnap ez is volt a baj, hogy a szél miatt nem vettem észre az oldalirányú hibát, csak a verseny után, az esti szélcsendben). Belőttem, tökéletesen oda vitt, ahová kellett. És ma meleg volt, 25 fok körül, erős napsütéssel, esőnek nyoma sem volt, pedig azt jósoltak és borult eget.
Reggel gondoltam egyet, odamentem Gerhardhoz és meséltem neki arról a magyar gyakorlatról, hogy az igazán nagy versenyeken, bajnokságokon a főbb konkurensek lőnek egy csapatban. Ami jó, mert nagyobb a harc, nincs esélye a szabálysértésnek, és hasonló időjárást kap mindenki. Meglepetésemre, elsőre elfogadta, és egyszerűen a tegnapi részeredmények alapján rakta csapatokba a népet. Így esett, hogy Ágiczával és Timóval kerültem egy csapatba, ismét az 1-es pályára. Felvetettem azt is, hogy ha csak 5-6 csapat lő, akkor miért egymás utáni pályákon torlódnak, miközben a másik fele meg üres. E téren annyit sikerült elérnem, hogy a délutáni versenyre 3 helyett 2 fős csapatokat osztott ki, persze szintén a sorrend szerint. Ennek nagyon örültem, mert egy kemény csapattárs, az - legalább is nekem - már egy fél győzelem.
Ezúttal hatalmas volt bennem a harci kedv, a tegnapi egy pontos hátrányomat az első pár pályán előnyre fordítottam, az erdei álló pályát (alább látható) hibátlanul meglőttem. Timo is leszedte a két állót, de utána volt egy elég nehéz ülő, na arra fogyott el a levegője. Nekem nagyon jól ment, az első 27 célt hiba nélkül lőttem meg. Olyan 25-26 körül járhattunk, mikor láttam, hogy Timo a telefonjával lefotózza a pontozólapomat és aztán egy SMS-t ír mellé, nyilván elküldte valakinek, hogy ámuljon. Nem is volt sok hibám utána sem, egy álló cél maradt fent, meg utána eggyel éppen a könnyebbik cél, aztán még két átlagos, de ezzel vége is volt. A térdelő pályát telibe lőttem, az álló-térdelőt szintén. Timo szép folyamatosan hibázgatott, egyet az utolsó előtti pályán is. Én mindet meglőttem, és már bajnokként keltem fel onnan: úgy álltunk, hogy ha a legutolsó pályát meg sem lövöm, akkor is megelőztem. De persze meglőttem mindet. Ilyen nyugodt lelkiállapotban ritkán lőhet az ember...
Úgyhogy megnyertem, Timo sportszerűen gratulált, aztán máris visszaszerelte 16 J-ra a puskáját és nekiállt gyakorolni a délutáni visszavágóra. Ő ugyanis az S&B távcsővel felszerelt Steyr puskájával lőtte a Klasse 3-at is, csak kicserélt benne egy alkatrészt, amitől más lett a felömlő furat mérete és így lett 7,5 J-os.
Ági más taktikát választott a mai napra. Azt tisztán látta, hogy sem engem, sem Timót nem tudja megelőzni, viszont őt sem igen tudja senki megelőzni, ezért jól lőtt, de nem törte össze magát, egyszer például begyűjtött sorozatban négy hibát is. Úgyis megvolt a harmadik helye, belefért még ez is.
Délután most azért volt fél óránk belőni, itt látható a délutáni 50 m-es belövés, amit egy ismeretlen, ám előrelátó tettes még idejében leszedett a céltábláról és a notebook-táskánkba csempészett. A 2-est valamelyik német lőtte, és a többiek is hasonlóakat produkáltak az időközben feltámadt szélben.
A csapatunk ugyanaz maradt, mert Timóval ketten lőttünk, Ági pedig jött velünk kísérőnek.
Az elején volt pár hibám, de Timónak még több, 1-2 pont előnyöm volt a mai eredményekben is, és akkor még ott volt a tegnapi egy pont is. A kinti átlós pályákon végig fej fej mellett haladtunk, csak az álló-térdelő pályán hibázta el a térdelőt (40 mm 40 m körül, a domboldalban), míg én meglőttem mindkettőt. Őszintén gratulált hozzá, és meg is értettem: együtt lőttük végig a versenyt, láttuk a másik találatait és hibázásait, és aki meg tudja lőni azt, amit a másik pár perccel előtte nem tudott, az akkor is elismerést érdemel, ha a végeredmény esetleg pont ettől fordul meg. Én legalább is - de szerintem Timo is - úgy voltam vele, hogy egy ilyen kemény harcban másodiknak lenni sem szégyen, egyszerűen nem a győzelem-vereség síkon mozogtak akkor a gondolataink, hanem a küzdelem és az erők összemérésének élménye volt a meghatározó. Magyarországon utoljára tavaly év végén volt ilyen kemény párharcunk László Tomival, csak annak még egy szétlövés is volt a végén, amit a térdelő pozícióig vittünk el. Egy verseny amúgy sem attól kemény, ha a célok durvák, hanem ha az ellenfelek kemények.
A végére kicsit olvadt az előnyöm, már csak a tegnapi egy pont előnyöm maradt. A két utolsó pályánál Timo végig hibátlanul lőtt előttem, de én is utánacsináltam. Ez durvább volt, mint délelőtt, most még a legutolsó pálya legutolsó céljánál (50 m körüli, szembe fújó széllel) is az volt a tét, hogy megnyerem vagy szétlövünk az első helyért. Azt hiszem, igazán szép lövést adtam le, mert lezúgott, és Timo már másodszor gratulálhatott, mert megnyertem az 1-es kategóriát is!
Úgy láttam egyébként, hogy a németek nem irigykedő típusok, meg aztán, a legtöbbjük már régi ismerősöm, levelezünk ill. találkozunk a versenyeken. Hát, hogy magukban mit gondoltak, azt nem tudhatom, de végig minden tekintetben sportszerűen viselkedtek. És inkább tanulni próbáltak, meg ellesni a fogásokat, meg fotóztak orrba-szájba, mikor lőttem. Mondjuk, Timo talán azért sem búslakodott annyira, mert a Bajor OB helyi eredményébe úgysem számított bele az eredményem, a Bajor Bajnok tehát mindenképpen ő lett, és nem is látszott nagyon bánatosnak.
Ezek pedig a végeredmények. 18-an indultak a Klasse 1-ben, Timót végül is egy ponttal előztem meg, Stefan ma hiába lőtt 45-öt, a tegnapi eredménye miatt maradt harmadik, Adam ma is öt ponttal maradt le. Gyakorlatilag, a lista első felében nem változott a tegnapi sorrend. Andreas viszont tölthetett valamit az akkuján, mert ma több, mint kétszer annyit, 7 pontot sikerült lőnie. Ennyit senki más nem javított tegnap óta.
A Klasse 3-ban fölényesen nyertem, Timo utánam szintén jól megelőzte Ágiczát, aki viszont 7 pontot vert az utána következőre, hát ezért nem erőlködött annyira minden vacak kis pontért! De legalább nem anyázott és üvöltözött, így én jó eredményt lőhettem. Friedrich megnyerte a Klasse 2-t, a 4-5-öt pedig összevonták, vagyis gyakorlatilag előállt a nálunk is szokásos PS (gyenge rugós) kategória.
Amíg az eredményekre vártunk, Martina kérdezett párat a P70-ről, és mellesleg megvette a régi elsütőbillentyűmet. Kicsit magyaráztam is hozzá a sütési technikáról, és mire felnéztem, már egy 6-8 fős társaság vett körül, az egyik a puskámon nézegette a billentyűt (volt is rajta mit, a hernyócsavaros verzió itt is újdonság volt), a másik a saját puskáját hozta valami kérdéssel, a többiekkel a helyes ujjtartásról polemizáltunk, szóval volt szakmai érdeklődés is rendesen.
Gerhard kitett magáért, kint volt a tavalyi 'Isten hozott' felirat, kirakta az egyesület zászlója mellé a magyar zászlót is. Nagyon kedves dolog, hogy itt nem 'eredményhirdetés' van, hanem 'Siegerehrung', ami szó szerinti fordításban a győztesek ünneplése ill. megtisztelése. Ennek része volt az is, hogy felolvasták az összes jelen lévő eredményét, amiről ők is oklevelet kaptak, és a dobogó mellett ők is felsorakoztak. Nagyon szép szokás. És, mellesleg praktikus is, mert a fotó és az eredménylista alapján végre mindenkit pontosan be tudtam azonosítani.
Gerhard, a vezérfarkas (mert hogy valami farkasos nevű egyesület a helyi FT-klub) a kupákkal.
A legtöbben megvárták a díjkiosztást, csak akinek nagyon sietős volt a dolga, az ment haza. Akik maradtak, azok sem tűntek úgy, hogy neheztelnének, itt nem láttam a Magyarországon olykor feltűnő fancsali arcokat. Frankot kértem meg, hogy kezelje a fényképezőgépünket, és igen művészies beállítású fotókat csinált, és igazán csak pár embernek maradt le a feje teteje.
Gerhard, akár csak tavaly, most is a legvigyoribb képű lánnyal adatta át a kupákat, ezért szerepelt Ági is szinte minden képen. Kivéve a saját kategóriáját, ahol egy másik lány volt a hostess, mivel Ági a dobogón állt. Győztesek, Klasse 3
Fene tudja, a verseny végén csak fáradt voltam és elégedett, igazán örülni csak most tudtam az első helynek, mikor ott álltam a dobogón és elnéztem a többiek feje felett. Méltó visszatérés volt ez Ebernbe a tavalyi fegyverhibás gyenge szereplés után. Győztesek, Klasse 1
Érdemes volt hát eljönnünk, a remek hangulatú és tanulságos verseny élménye mellett három kupát is hazahoztunk. Ennél tökéletesebb már csak az lehetett volna, ha Ági egy Diana 75-tel lőtt volna, és akkor lehetett volna esetleg három első kupánk is. De akkor viszont tényleg lehet, hogy nem hirdetnek több nyílt versenyt...
Ma már elindultunk hazafelé, 200 km-t tettünk meg még este. Az arcomon egyre szélesebb vigyor ült, ahogy egyre kezdtem megbarátkozni a győzelem tudatával. Este 9 felé értünk Regensburgba, pontosan a közelében lévő Bad Abbachba, ahol meg is szálltunk. Itt is külön kis apartmanunk volt, de ezúttal ki is használtuk a konyhát, Ági konzervet melegített és egy jó vacsora után elégedetten gömbölyödtünk be az ágyba.
0 komment:
Megjegyzés küldése