Amint a következő összeállítás mutatja, igen, úgyhogy azoknak sem kell elkenődnie és hortenzia nélkül tengetnie sanyarú életét, akinek kertjében a nagy, gömbvirágú (mophead) és a kevésbé ismert tányéros (lacecap) virágzatú kerti hortenzia netán évről évre tőből hajt csak. Hogy miért baj ez? Akik tapasztalták már a jelenséget, tudják, hogy a macrophyllák az esetek 95%-ban az előző éves vesszőkön hozzák csak a virágaikat és elenyésző mennyiségben az azévi, friss hajtásokon. Így, ha a tél letarolja a bokrot, az ugyan lelkiismeretesen kihajt, csak éppen virágot nem látunk rajta, vagy csak alig. Ennek megelőzésére lehet őket csüdig takarni mulccsal, a még hajlítható ágakat e takaró alá vonni, majd egy kartondobozzal letakarni az egészet. Ha azonban nem akarunk a teleltetési előkészületekkel vesződni és egész télen azon idegeskedni, vajon túlélik-e a mínusz húsz fokokat, akkor válasszunk inkább mást.
Extrém téltűrésre szelektálták ki a tengerentúlon az
'Endless Summer' hortenziákat, amik az azévi vesszőkön is stabilan, sőt, egész nyáron virágoznak. Ebből jelenleg kapható rózsaszín, kék és fehér, utóbbi The Bride névre hallgat, és feltűnően különböző cserépben és hatalmas névcédulával árulják őket.
Ugyanebbe a szinte problémamentes vonulatba tartoznak a Távol-keletről származó Hydrangea serrata -k néhány nevesített fajtája is, pl. a Preziosa, de a macrophyllákból a Hanabi (aka Fireworks), valamint a You & Me széria (így szereztem be őket anno) kék-rózsaszín, csillag alakú felleveles tagjai is. *
*Update 2012 : a You&Me-k téltűrésre sajna nem váltak be oly' fényesen, és a nedves-tocsogós téli víz sem tesz nekik éppen jót. Viszont küzdőképesek, és valószínűleg egy év alatt helyre fognak jönni...
Ha a hortenziák kiterjedt családjába jobban belemélyedünk, akkor egész tárháza nyílik az ugyanolyan remekül díszítő és jóval kevésbé kényes, sőt, napra is ültethető fajoknak:
Hydrangea arborescens 'Annabelle', ennek gigantikus méretű virágfejeket hozó testvére, az 'IncerdiBall', a telt virágú verziója, a Hayes' Starburst, és a legújabb találmány, a rózsaszín 'InvinciBelle Spirit', ők a cserjés hortenziákat képviselik, és a nevük kissé megtévesztő. A legszebb virágzáshoz ugyanis nem árt őket tavasszal vagy még nyár végén, elvirágzás után térdig levágni, majd hagyni újra kihajtani. Így hatalmas, majd' három tenyérnyi virágbugákat növesztenek, ha kellően locsolva vannak, akkor még a kókadásra sem lesznek hajlamosak.
A másik csoport a bugás hortenziák, ők a Hydrangea paniculata névre hallgatnak. Míg az alapfaj nem annyira dekoratív, kis virágokkal örvendezteti meg az embert július vége-szeptember eleje között, addig az egyre örvendetesebben gyarapodó nevesített fajták mindegyike hatalmas bugákkal rukkolnak elő. Ezek, mint a többi hortenzia, természetesen színváltók, a nyers fehér árnyalatból rózsaszínre, egyesek zöldre, a többség viszont bordóvá érnek, ahogy múlnak a hetek és közeleg az ősz.
100-150 cm közötti magasságot lehet tőlük várni, és teljes napsütésben a legszebbek, árnyékban nem vagy csak nagyon gyéren virágzanak. Nagyszerűen használható fajtái: 'Limelight', 'Phantom', 'Pinky Winky', a csodás 'Vanille Fraise', vagy akár a 'Grandiflora', és a valóban különlegesség, a tányéros habitusú 'Le Vastérival' (aka 'Great Star') és a 'White Dome'.
Némi szerencsével olyan, itthon kevésbé ismert fajokhoz is hozzá lehet jutni, mint a nagy, szürkés-bársonyos levelű Hydrangea aspera, ami ideális esetben védett, meleg fal elé ültetve a három méretes magasságot is eléri, azonban ilyennel eddig csak Angliában találkoztam, a két méter kb. reális a Mo-i viszonyokra.
Megemlítésre, sőt, ültetésre érdemes a döbbenetes őszi színekben játszó, tölgyleveleket formázó lombú Hydrangea quercifolia, és telt virágú változata, a 'Snow Queen', és a már-már macrophyllás idomokkal rendelkező 'Harmony'. Lehet hajtóvadászatot indítani a 'Little Honey' után is, ami nevéhez méltóan sárgás új hajtásokkal rukkol elő. Ők is lassabban fejlődnek, mint az átlag hortenziák, de stabilan télállók és másfél-két méteres bokorrá cseperednek idővel. Érdemes minél több napfényt biztosítani nekik, hogy az őszi lombszínük minél inkább vörössé válhasson. szerencsés esetben, hosszú őszön a lomb decemberig kitart.
Ha már elhatalmasodott rajtunk a hortenzia-mánia és már a falra is azt akarunk futtatni, simán megtehetjük, mivel létezik futó verzió is belőle: Hydrangea anomala subsp. petiolaris a becsületes neve, és ha igazán szerencsések vagyunk, akkor kifogunk egy méteres, már virágzó példányt, és ezzel éveket nyerünk, mivel elég nehezen helyezkedik el új helyén és van, hogy a virágaira éveket kell várni. A virágzása kb. egy hónapig tart, de ha 'Mirranda' névre hallgató sárga-tarka verziót veszünk, az egész szezonban díszít. Szerencsére, ha a növény beindul, akkor szinte megállíthatatlanul fut, és akár északi falak takarására is jó, ami igencsak kiemelt használati értéket jelent. Ez a felvétel egy már jól beállt, sok éves futó hortenzia-fal előtt készült Chaddesley Corbett-ben, virága teljében:
Ha igazán malacunk van, akkor összefuthatunk egy Japánból származó, közeli rokonával, a szintén alapvetően fehér virágú Schizophragma hydrangeoides -szel, ám belőle a palettát színesítendő kapható fehér-ezüst lombú 'Moonlight' és rózsaszín virágú 'Roseum' is. Őket onnan lehet megkülönböztetni a sima kúszó hortenziától, hogy a fellevelei a virágtányérok szélén sokkal nagyobbak, lekerekített csúcsú háromszög formájúak, mint ahogy itt, Le Clos du Coudray-ban látható:
0 komment:
Megjegyzés küldése