Kétféle bluebell jöhet velünk szembe itt, Angliában. A Hyacinthoides non-scripta, az őshonos, erdőkben tanyázó, mindent beborító kék és fehér színű, valamit a behurcolt Hyacinthoides hispanica. Előbbinek egyfelé bókolnak a csengettyűi, utóbbinak felváltva... A magyar tükörfordítás kékharang vagy spanyol kékcsengő néven illeti őket.
Ezt a csodás, nyári időt alaposan kihasználva gyomlálásra adtam a fejemet, illetve a már múltkor alaposan lekezelt gyomokat kapálgattam ki a földből kis kézi kapirccsal. Bár némelyik gyermekláncfűnek a torkát már előre látható, hogy glialkával újra le kell majd ecsetelni, szívós jószágok ezek... A kis ágyáskák így megtakarítva már készen állnak az évelők fogadására, és ha még néhány napig kitart ez a nagyszerű idő, akkor nagyot fog előrelendülni az elő- és az oldalkert látványilag.
Kékeknél maradva, idén először a táskavirágot is valódi kék virágszínében csodálhatom. Túlélt mindent, és csak nő, megállíthatatlanul... Ez a Ceanothus arboreus 'Trewithen Blue' és az örökzöld, fává növő dézsásnak bizony története van.
Cornwall-ban, a Trewithen Garden-ben fedezték fel a fajtát, és ha valaki Magyarországon táskavirágot akar tartani, akkor világos, de hideg, fagypont feletti telelőben tartsa, különben már januárban fakó, éppen nem fehér és apró virágokkal fogja meglepni a gazdáját. Kiültetésre a Ceanothus 'Henri Desfosse' vagy a Ceanothus pallidus 'Marie Bleu' -15 és -17 fokig van hitelesítve, a Ceanothus thyrsiflorus 'Repens' viszont hótakaró alatt sem szokta sokáig húzni, kúszónövényként a tél alatt az örökzöld lombbal szinte esélytelen a túlélése.
A Trewithen Blue -10 C°-ig bírja, ereje teljében, felnőve ilyen lesz: táskavirág a fal előtt A februári kemény mínuszok még itt is megtizedelték a már év végén kialakult virágbugákat, újakat kellett szegénynek nevelnie... Tehát kontinentális klímán meg végképp csak teleltetve érdemes tartani, így nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ez a példány egyáltalán átvészelte anno az első és utolsó kint töltött kontinentális telet.
Amikor 2004-ben, a legelső kertes szezon őszén a növényes szállítmánnyal megérkezett, azonnal a déli fal védelmébe ültettem, és még mit sem tudtam a hidegtűrési zónákról, a tél metszőfogáról vagy hogy mi fán teremnek az USDA zónák. Amit láttam, jó angolszász szokás szerint hasonlóan jártam el vele, és jött az első tél után a megdöbbenés, hogy hát mit ronthattam el...?
És közvetve talán innentől, a tőről csodával határos módon, főnixként megújult Ceanothustól lehet eredeztetni a növények tűrőképességét és igényeit firtató vizsgálódásaimat... Hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő.
1 komment:
megint tanultam, köszi Ági! ez a merrefelé néz a harang, ez most esett le..:)
Megjegyzés küldése