Wanderpokal, Ebern, 2. nap

Ma reggel is ugyanolyan borult, felhős idő volt, de most szemerkélt is az eső. Bíztunk benne, hogy majd eláll, de helyette hol alig, hol nagyon esett. A verseny nagy részét esőben lőttük meg. Ma a BDS (ez a német sportlövő szövetség) Vándorkupájáért folyt a harc. Nagy meglepetésünkre egyetlen kupa volt csak, ugyanis ezt a versenyt minden kategória együtt lövi! Kérdeztem a németeket, hogy hát mégis, ezt most akkor így hogy?!? Megnyugtattak, hogy az erős és a gyenge pályákat kompjúterrel tervezték meg úgy, hogy azonos legyen a célok számított nehézsége. Úgyhogy nyugodjunk meg, a PCP lőhet együtt az OPEN-nel, fele akkora erőhöz fele akkorák a távok, tiszta sor. A rugós kategóriák néhány plusz pontot kapnak, így jön össze a csapatok eredménye, és a legtöbb pontot lövő három fős csapat viszi el egy évre a kupát. Páran már hazamentek, akik csak az egyéni versenyre jöttek el. Fecóék és mi Ágiczával még maradtunk, várt ránk a csapatverseny. Klasse 3-ban indultunk, Fecó és Ági a szokásos puskájukkal, én az öreg Walther LGR-rel, rajta büszkén feketéllett az asszonytól nagy nehezen visszazsákmányolt Nikko Diamond távcsövem :-)

Én azt hiszem, ez a 'holnap természetesen átrendezzük a célokat' mondat is csak olyasmi, amivel a naiv külföldieket szédítik a német szervezők. Még annyi fáradságot sem vettek, mint Dorstenben, ahol legalább egy-két 'álló' és 'térdelő' táblát átrugdostak egy másik pályára. Egy az egyben a tegnapi pályát lőttük, bár nekem ez is új volt, hiszen tegnap az erős puskás változatában lőttem.

Pár fotó a pályákról: főként erdőben voltak, és feltűnően sok 30 mm-es célt raktak ki, meg sok 15 és 20 mm-est a gyenge puskásoknak. Ez az ára a 25 méterig lövésnek, hogy 20 mm felett nincs is cél, vagy csak mutatóba. Érdekes erőkímélő megoldás volt viszont, hogy a 4 célos pályákon csak az első 2 célt kellett álló/térdelő testhelyzetből meglőni, a második kettőt ülve. Így a gyenge puskásoknak csekély kárpótlás volt az is, hogy legalább másodjára jól seggbe lőhették az állva elhibázott madarat. Arra is gondosan ügyeltek, hogy a négy nehezített pálya nagyjából egyenletesen oszlott el a verseny területén.

A belövőpályán minden jól ment, 20 méteren egy lövedéknél alig nagyobb egyetlen lyukba is belement 3-4 lövés, ha jól belekapaszkodtam az elsütőbillentyűbe. Ágicza is lőtt vagy tizenötöt egy másfél centis körbe úgy, hogy egy sem ment ki belőle (ez utóbbi egyébként nagyobb teljesítmény, mert néhány jó lövése mindenkinek lehet, de sokat lőni hiba nélkül, na az az igazi tudomány). Érdekes módon, egy csapatba osztottak kettőnket, és még egy német volt velünk.

Amint a képen is látható, derűs hangulatban kezdtünk neki a versenynek. Ágicza fantasztikusan lőtt, a verseny több, mint felét meglőtte egyetlen hiba nélkül! Gerhard a háta mögött elképedve mutogatta a pontozólapját a többieknek... És aztán anyázott is rendesen, mikor másodszorra már nem ment le neki egy huszonpár méteres madár. Még utána is egészen sokáig kihúzta ezzel az egyetlen hibával, talán csak kettőt gyűjtött még be hozzá apránként. A krach az utolsó előtti pályán ütött be, nyílt és szeles terepen 20-25 méteres kis lyukú célok következtek. Én nagyon gondosan lőttem, és le is szedtem mindet. Ágicza viszont hiába lőtte be remekül a puskát, a széllel még nem tudott mit kezdeni, vagy talán csak fáradt volt már a 60 lövéses versenyhez, és három hibát begyűjtött egyetlen pályán. Még ez sem lett volna baj, de Ágicza tudvalevőleg nem fojtja magába az érzéseit, csak úgy repkedett hát a lófasz és a kurvanyja mindenkinek, a német csapattársunk csak hümmögött, eddig nem ilyennek ismerte meg Ágiczát, na hát most ízelítőt kapott a magyaros temperamentumból. Az utolsó pálya térdelő volt, a kedvünk a földön ülő vasbéka segge alatt, úgyhogy nem csak Ágicza hibázott újabb hármat, de én is kettőt. Fecót csak egyszer láttam a távolból, Dávid hozta-vitte köztünk a híreket, a verseny felénél járt 4 hibánál, de ő tartotta is ezt a színvonalat, így ma ő lőtt a legjobban hármunk közül. Aminek viszont örülök, hogy mindkét napon igen egyenletes teljesítményt nyújtottunk PCP-ben, tegnap és ma is 2 pont különbségen belül voltak a magyar PCP-s eredmények.

Végül is, Ági 51-et lőtt, én 52-t, és Magyarország csapata a 3. helyen végzett! Amikor kezdték hátulról visszafelé felolvasni a csapatok sorrendjét, meglepően sok német és lengyel csapat neve elhangzott a miénk előtt. De végül is két OPEN-es csapat előzött csak meg minket, ők is csak 3 ill. 4 ponttal. A PCP-sek nem nagyon lőttek 50 pont felett. A fene ebbe az összevont értékelésbe, most lehetne egy vándorkupánk is. Mindegy, kaptak egy év haladékot :-)

Amíg az eredményekre vártunk, beszédbe elegyedett velünk egy öreg bajor bácsika. Először Ferinek próbált magyarázni, aztán megérkeztünk segítségként mi is, de nem sokra mentünk vele. Az öregúrnak rövid ismeretségünk alatt alighanem meggyőződésévé vált az a téveszme, hogy mi nem németül ritkán beszélő és a tájszólású motyogást végképp nem értő magyarok vagyunk, hanem gyengeelméjű németek, akiknek legjobb mindent háromszor is ugyanazokkal a szavakkal elmotyogni, egyszer csak felfogják... E kommunikációs csőd után jött az eredményhirdetés, majd elbúcsúztunk az egyre szaporodó számú német ismerősünktől.