2008. szeptember 22., hétfő

Rosenheim - Salzburg

Reggelinél megtudtuk a házigazda bácsikától, hogy az a sok kupa és zászló az ivóban az ő asztaltársaságuk gyűjteménye, fociztak ugyanis. Serleg '32-ből, egyesületi zászlók, fém és porcelán kupák, igazán impozáns gyűjtemény volt. Szegényeket, tegnap reggel az őrületbe kergettük, mert senki sem oda ült, ahol szombaton reggelizett, ezért aztán hiába készítette oda mindenkinek a megfelelő teát vagy kávét, át kellett pakolni az egészet.


Elindultunk hazafelé, végig ilyen takony idő volt, a hegyek felhők közé fúrták orrukat, sötét és vizes volt minden. Út közben megnéztük Rosenheim városát, igazából nem tudom, hogy miért, talán a rózsák miatt szúrta ki Ágicza, és valóban, találtunk is egy parkot, ahol voltak rózsák is.

Fotóalbum: Rosenheim


De a fő úticélunk az ausztriai Salzburg volt. Ott is vásári forgatag volt, de most már nem volt kedvem célba lőni, csak nézelődtünk. Láttunk például igazi mechanikus-pneumatikus orgonát, ami 1910-ben készült, kb. 200 síp van benne, és leporellóba hajtogatott lyukkártyáról olvassa be magának a zenét. A sípok egy kisebb zenekart utánoznak: fuvola, hegedű, trombita, bombardon stb.


A vidámparkban is volt egy-két műemlék jellegű ringlispíl és óriáskerék, és sok mesterség művelője nem csak árulta a portékáját, de készítette is. Faragták a követ, nyomtatták a rézmetszeteket, öntötték a gyertyát.


A hirtelen leszakadó eső elől bemenekültünk az egyik házba, aminek a lépcsőháza szokatlan módon nyitva volt, úgyhogy felosontunk a legfelső emeletig, közben csodálva az építészeti-belsőépítészeti megoldásokat. Ott fent szerencsénkre egy nyelviskola volt, úgyhogy bekéredzkedtünk egy fotó erejéig, mert ilyen középkori utcácskákat már sokat fotóztunk, de négy emelet magasból még sosem.


Itt a vége, fuss el véle! :-)

Fotóalbum: Salzburg

0 komment:

Megjegyzés küldése