2009. november 7., szombat

Magyar Kupa és Turul Kupa záró forduló, Tatabánya

Érdekes volt ennyi idő után újra Magyarországon lőni. Ági nem jött, egyedül utaztam a jól ismert tatabányai úton, és kb. egy órával a kezdet előtt már ott voltam.


Különösebb ováció persze nem fogadott, de azért sokan odajöttek és kérdezgettek, 'hát téged is lehet látni errefelé'-ztek, ahogy azt ilyenkor szokás. Próbáltam elfogulatlanul átgondolni, mi is az, amit nem szeretek a magyar versenyekben, de ez nem a társaság, legalább is nem az IRL megjelenése. A webes fórumokon viszont már kicsit durvább a hangulat. De élőben mindenki jó fej.


Béla megtartotta a szokásos eligazítást, és beosztotta a csapatokat. Egyből rájöttem, miért is nem szeretem a magyar versenyeket: hogy ritkán raknak egy csapatba igazán erős ellenfelekkel. Hiába kértem erre külön is Bélát, nem rakott erősebb lövők mellé. Na, ezt viszont utálom a magyarokban, fosnak egy jó lövővel egy csapatban versenyezni. Nekem bezzeg mindenhol az volt az első kérésem, lobbizásom és mesterkedéseim fő-fő tárgya, hogy minél jobb lövőkkel lőhessek együtt. De az ambíciózus német és lengyel lövők is ugyanígy lehetnek ezzel, mert feltűnően gyakran lőttem együtt Adammal vagy Radekkel is.


Rögtön az első pályán jó szarul indult a verseny. Az első két cél térdelő volt, az edzéseimhez képest igen könnyűek, le is lőttem mindkettőt. A harmadiknak viszont ki volt billenve a killzónája, és én amilyen hülye vagyok, nem lőttem fejbe (amitől ilyenkor mindig ledől), hanem szóltam és kimentek megnézni. A betöltött lövedéket viszont nem csak elcsattintottam nyitott töltőkapuval, hanem a földbe lőttem. És utána elfelejtettem újra betölteni: olyan hatalmas levegővel lőttem meg a célt, hogy csak úgy zengett a környék! Ez jól meg is adta az alaphangot az egész további versenyre, ment a kurvaanyázás rendesen. Ráadásul, a következő pályán elhibáztam egy 50 m körülit, egész picivel fölé ment a lövés, és ugyanezen a pályán egy 15 mm-es 20 m körüli sem ment le.


A többit persze lelőttem utána a romlőtéren kivétel nélkül, de sajnos túl szép is volt az idő, meg sem rezzent a levegő, vagyis mások is feltehetőleg lelőtték mindet. A pisztolylőtéren most nem voltak pályák, csak a benti hosszú részen. Itt is leszedtem minden ülőt, de a három célos térdelő pályán az utolsó cél (mondanom sem kell, hogy egy medve, azokkal mindig gondjaim voltak) fenn maradt. Utána már hiába lőttem meg mindhárom állót, a végeredmény csak 46 pont lett.


Persze, ez sem rossz eredmény, de csak a második helyhez volt elég. Kb. 48-49 lett volna reális ezen a pályán, ilyen szélcsendes időben. Amíg az eredményhirdetésre vártunk, a lövészet nagy sorskérdéseit vitattuk meg a bejárat előtti kis téren. A magyar szövetségi témákkal nekem már nincs sok dolgom, viszont Kzozee mesélt a Ripley-manufaktúrában tett látogatásáról. Érdekes, ő elsősorban gyűjtőként rendelt két Ripley puskát is, mert hamarosan megszűnik a gyártás.


Aztán jött az ünnepélyes díjkiosztás, ahol egy-két kupa azért engem is várt. Mert bár mindkét kupasorozatot gyakorlatilag félbehagytam a nyáron a botrányos bodajki verseny után, de azért így is megnyertem őket.


A Turul Kupában a maival együtt is éppen csak megvolt az értékeléshez szükséges számú versenyem, az egyetlen szépséghiba csak az, hogy nem 30, hanem 29 ponttal nyertem meg. Tavaly minden kupát maximális pontszámmal vittem el, persze akkor több versenyen is vettem részt.


A Magyar Kupában is csak 39 ponttal lettem első, de ez az eredményem már a nyár közepén megvolt. Ha itthon maradok és végiglövöm, bizonyára javíthattam volna rajta - de azt hiszem, nem sajnálom a kihagyott versenyeket, sokkal fontosabb és jobb volt elmenni arra a nagy halom külföldi versenyre. Valaki meg is jegyezte később, mikor már a fél méteres kupát szorongatva vigyorogtam, hogy a lengyelek adtak-e ekkora kupát? Szó, ami szó, ekkorát nem adtak - viszont elég sok tapasztalatot begyűjtöttem náluk, és nagyon jól éreztem magam közöttük.


Még egy közös fotó a magyar csapattal, aztán elindultam hazafelé.

0 komment:

Megjegyzés küldése