Mivel a legrövidebb utat választottam, olyan durva földút is került az útvonalba, hogy alig bírtam rajta felmenni Cliókával. Sokszor megálltam fotózni, hol csak egy-egy birkával sűrűn telepettyegetett tájkép kedvéért, de egy domboldalban például találtam egy teljesen zöldre mohosodott kőkerítést. A kerítésen túl - természetesen - megint csak birkák voltak.
Bamford után kicsivel leparkoltam és körbesétáltam. Itt pihentem ki a verseny fáradalmait, csak könyököltem a híd korlátjánál és néztem a vizet.
Na, ez az a tájkép, amit annyira szeretek. Ha még napos idő lett volna és súrlófények rajzolják még plasztikusabbra a domboldalt, az lett volna a tökéletes, de birkapettyek itt is voltak és a szőttesföld-jelleg is rendben volt.
De a nap igazi attrakciója a Curbar falucska feletti domboldal volt. Már ahogy kapaszkodtam felfelé az úton, látható volt, hogy valami eszméletlen kilátás fog nyílni a magam mögött hagyott vidékre. Elképzeltem, milyen lehet ebben a kis hőházikóban lakni, és állandóan egy ilyen tájat nézegetni.
Egy meredek, vörös páfránnyal borított domboldal előtt parkoló volt kiépítve, nyilvános gyalogutak táblái látszottak, meg is álltam. Az utak szépen megkerülték a hegyet, de én egyenesen felfelé törekedtem, mert valami azt súgta, hogy ez a sok ember nem véletlenül mászkál körös-körül, és feltehetőleg valami eszméletlen panoráma lesz onnan fentről.
Nem volt könnyű felevickélni a sűrű aljnövényzetben, de megérte! A domb tetején egészen váratlanul egy kis gyepes fennsík következett, pár méter szélességben, majd a csupasz sziklák. Találtam egy kis, egy személyes barlangot is, onnan kitekintve ilyen volt a táj:
A szél tombolt fenn, de volt egy kis öböl a sziklák között, ahol alig lehetett érezni, nagyon különös hangulata volt ennek a pár négyzetméter helynek. Mintha hirtelen nem is azon a hegyen lettem volna, mint ahová felmásztam.
A kilátás pedig valóban gyönyörű volt, a távolban az elterülő szőttesföld, aztán a parkolóban halványan látszott a hűséges Clióka is, utána a vörös domboldal az általam taposott nyomokkal, majd a sziklák... És éppen kezdett cseperegni az eső is - eddig udvariasan kivárta, míg felmászom és körülnézek.
Egy darabig a gerincen mentem visszafelé és máshol ereszkedtem le a domboldalon. Csak aztán csapdába kerültem, mert ott nem volt kijárat a kerítésen, a domboldalban vergődtem át a gyalogösvényig. Mint a zergék, csak kevésbé kecsesen.
Fotóalbum: Bamford - Curbar
0 komment:
Megjegyzés küldése