Nem volt könnyű odajutni... Tudni kell azt, hogy Cliókán jófajta téli gumik vannak, ami errefelé szinte ismeretlen, ezért túlságosan nem voltam betojva egy kis hótól, sőt. Úgy gondoltam, levágom a kanyart a Stoney Lane-en, minek járjam be egy nagy háromszög másik két oldalát?
Amikor az utacska alsó, egyenes részén lendületet vettem, éreztem ugyan, hogy meglehetősen jeges, de abszolút nem aggódtam. Nyomtam a gázt és Clióka szép lassan mászott felfelé. Még akkor sem aggódtam túlságosan, mikor kezdett egyre veszíteni a sebességéből, pedig a motor dolgozott rendesen. Amikor megállt a domboldal legmeredekebb szakaszán, azért már árnyalatnyi aggodalom felhőzte homlokomat és nem bántam volna, ha mégis inkább a háromszög két másik oldalán megyek fel, mint minden normális ember. De igazán csak akkor kezdtem aggodalmat érezni, mikor ez előrefelé teperő kerekek dacára az autó lassan elkezdett visszafelé csúszni...
Elképzeltem, amint egy irányíthatatlan és fékezhetetlen kocsival lezúdulok a lejtőn, majd nagystílű orosz rulett módjára lendületből keresztezem az országutat. Még szerencse, hogy a fékek négy keréken vannak, míg hajtás csak az első kettőn, így azért nagy nehezen meg tudtam állni, alig egy méter csúszás után. De még hosszú út állt előttem. Amilyen gyorsan feljöttem ezen a lejtőn, olyan lassan araszoltam lefelé rajta. A sebváltó egyesbe volt téve, és a fék felengedésével egyidejűleg nyomtam a gázt is, aztán ahogy megmozdult a kocsi lefelé, fékeztem megint. Ekkor csúszott még fél-egy métert és megint megállt, majd kezdtem elölről az egész mókát. Hát, kicsit megizzadtam, mire így araszolva leértem a halálkanyar végébe, de az egyenes részen már nem volt akkora gond, elengedtem a kocsit és szépen lefékeztem, még az útkereszteződés előtt.
A kanyaron túl aztán megint havas rész jött, de itt legalább széles volt az út. Két angol kocsi ment előttem, természetesen nyári gumikkal. Az egyik valahogy átevickélt a kaptatón, és boldogan beállt a garázsba, de a másik nem bírt felmenni. Mikor kezdett visszacsúszni, én is visszagurultam, hogy legyen elég helye manőverezni. Nagy nehezen megfordult, majd erőt gyűjtött a visszaút megpróbáltatásaihoz. Mondanom sem kell, hogy ez a lejtő semmi sem volt ahhoz képest, amin az előbb időztem egy kicsit, így hát gázt adtam és szép tempósan elindultam felfelé. Téli gumi, pupákok! És akkor nincs semmi gond!
Utána már a gerincen vezetett az út és a forgalom sem volt túlságosan nagy, gond nélkül elértem a szűz hóban a 'Fabrick' nevű sziklához. A kereszteződésnél leparkoltam és gyalog indultam a sziklához. Előttem egy bácsika a kutyájával baktatott ugyanarra. Beszélgetésbe elegyedtünk, a külföldi rendszámú kocsi keltette fel az érdeklődését. Meséltem neki a tereplövészetről, meg hogy miért vagyunk itt. Ő pedig a szikláról mondott egy érdekes dolgot: szép időben innen öt megyére lehet rálátni: természetesen Derbyshire, valamint a szomszédos Nottinghamshire, Leicestershire, Staffordshire és Yorkshire. Egy derékmagasságú sziklába nagy fémlapot ágyaztak, melyen nyilak mutatták, hogy merrefelé milyen városok és tájak láthatóak.
Ami azt illeti, mentem volna még egy kicsit tovább is, de a kereszteződésnél a rendőrség már éppen állította fel az útakadályokat. Úgy látszik, eshetett egy kis hó arrafelé is.
Fotóalbum: Kilátás öt megyére Ashover-nél
0 komment:
Megjegyzés küldése