2010. november 13., szombat

Wightwick Manor

Ez a manor főként azért különleges, mert fél évig laktunk ott a szomszédságában, hetente autóztunk el előtte az edzésekre menet, de valahogy sosem néztük meg. Mint ahogy zebegényi templomot sem: ott van mindig, akármikor megnézhetjük, majd legközelebb :-) De most egy versenyre utazva megint Wolverhampton felé vezetett az utam és csak azért is meglátogattam.


A manor egy porcelángyártással és -festéssel foglalkozó család birtokában volt. Ennek fényében nem meglepő, hogy a tulajdonos testvérpár által feleségül vett hölgyek - szintén testvérek - családneve Paint.


Ezt, és egyéb érdekességeket az egyik teremőrtől tudtam meg, aki hosszan és alaposan mesélt mindenről. Ez is a kései látogatás előnye, a személyre szóló idegenvezetés. Csúcsidőben csak a sablon szövegeket mondják el, ami amúgy is ki van írva a szobáknál.


Nagyon undok szokás viszont, hogy egyes helyeken nem engednek bent fotózni, ezért csak az épületről van néhány fotóm. A belső terek Arts & Crafts stílusban vannak berendezve, és a neten azért fellelhető róluk néhány fotó. Én pedig egyszer már beszerzek egy gomblyukba rejthető kémkamerát és akkor végre fotózhatok az ilyen helyeken is.

Hivatalos weboldal
Fotóalbum: Wightwick Manor

0 komment:

Megjegyzés küldése