2012. június 6., szerda

Madárijesztők

A betervezett kertlátogatások után pont még annyi időm maradt a nagy zuhé előtt, hogy végigsétáljak a faluban és az utamba kerülő, nem megnyitott kerteket is lefotózzam, amik bátran szerepelhettek volna az idei repertoárban, sőt. Tulajdonosaik azonban vagy nem akarták elrontani a szabadságukat, vagy idén más okból maradt az előkertjük kivételével a többi rejtve a nagyközönség előtt, de a látvány volt, ahol igyekezett mindenkit kárpótolni:


A falucskában ugyanis madárijesztő-szépségversenyt rendeztek a Diamond Jubilee alkalmából, amin bármilyen történelmi- vagy mesehőssel lehetett indulni, de nem kímélték a királyi családot sem! Egy kis válogatást fotóztam ezekből is, van közötte középkori és igencsak mai témát is boncolgató:


Ilyenkor aztán sürgősen szoktam keríteni egy-két falubelit, akikkel szóba elegyedhetek, és nagyon készségesen szoktak a népek válaszolni, és eszükben sincsen foghegyről válaszolgatni vagy neadj' isten morózusan nézni.


A kis falu egyébként már a tipikus téglaházas, dimbes-dombos tájba ágyazott, midlandsi környezet csakúgy, mit a múlt héten meglátogatott Oxton, amitől tán 5-6 mérföld választja el légvonalban.


További fotók itt: Madárijesztők Halamben

4 komment:

murasake írta... [válasz erre]

Nem is gondoltam, hogy "szeretett" (volt) vezetőnket itt is ismerik már...
Nem akarok morbid lenni, de az a cserepes alak nem Gyurcsány? Mintha a cédula szövege (ha jól értettem)is ide vágna....
:)

Agicza írta... [válasz erre]

@murasake: Hihi, nem egészen! :D Itt más valaki eljövendő uralkodásáról (vagy az esőről) morfondíroznak az égre tekintve... ;)

murasake írta... [válasz erre]

Bocs, én reign-nek olvastam...:)
De azért valld be hasonlít rá...

Agicza írta... [válasz erre]

Szintúgy, de én ki is ejtettem! :P Ha morfológiailag nem is, hangtanilag tökéletes a hasonlóság... :))))

Megjegyzés küldése