2012. július 8., vasárnap

Welsh Open + BFTA Grand Prix 6, Tondu

1. hely - 47/50 pont - 100%
Találati arány: Álló 100% / Térdelő 100% / Ülő 93%

Úgy látszik, Tondu nagyon fekszik nekem, két éve is dobogós helyet lőttem itt. Talán a változatos terep, ami a lengyel pályákra emlékeztet, és az errefelé szokatlan, 25 fokos 'kánikula' is segített. Ági szokás szerint az időjáráson nyafogott, esőt mondtak a hétvégére is, nem sikerült szállást találnunk, úgyhogy a szombati edzést lemondtam és átkértem magam a délutáni csoportba, hogy aznap reggel elég legyen leutazni. Ez bölcs előrelátás volt részemről, ugyanis a kocsi csak szombat dél felé lett készen, nem is lett volna értelme szombaton leutazni. Ma reggel nem éreztem túl jól magam, Derby magasságában fontolgattam a visszafordulást is, de az alábbi képen látható, milyen kár lett volna.


A puskán nem, hogy nem változtattam semmit az elmúlt két hónapban, de konkrétan nem is lőttem vele azóta, hogy a két héttel ezelőtti GP végén elcsomagoltam. Mostanában a technikai edzés helyett jobb híján a spirituális felkészülésre helyezem a hangsúlyt, végül is a NEFTA Classicon is működött.


Szokás szerint izgalmas pályákat építettek ki, az első felük a völgyben volt, kemény szélben lőttünk végig. A nehézségre jellemző, hogy az összes hibámat ezen a részen szereztem. Kettőt az eleje felé, de mivel a 3. pályán kezdtük a versenyt, a legvégén még egyszer fel kellett mászni ide a két utolsó pályáért, na de ne szaladjunk az események elébe. Az idő egész jó volt, eső egy csepp sem esett, sokszor sütött a nap is, az angolok alig bírták ezt a meleget. Mondtam nekik, hogy a 35-40 fok, na az a meleg.


Az erdőbe érve nagy megkönnyebbülés volt úgy lőni, hogy nem 10-15 centit tartok mellé, hanem nagyjából biztosan tudom, hova kellene lőni. Szél azért itt is volt, igyekeztem nagyon szépen lőni és reméltem, hogy sikerül jól eltalálnom a rátartást. Volt pár gyanús eset, amolyan tingli-tangli széllel, ahol inkább vártam kicsit, míg alább hagy és beledurrantottam a közepébe, nagyon precízen célozva. Így le is ment, és az utánam lövő kolléga, aki rátartott a szélre, igazolta is ezt, ugyanis pont oda ment a lövése, ahová célzott, a killzónán kívülre.


Volt egy pálya, ahol a szokásos automata időzítős fényképezőgép a fent látható szögből fotózta a lövőket. Éppen ott fújtak tűzszünetet valamiért, így egész sereg vigyorgós, komoly, harcias és elmélyült fotó készült rólam.


A verseny harmadik része a nagy tó körüli pályákon volt, az egyiket olasz mintára csinálták meg, két 15 mm-es cél, az egyik meredeken lent 7 méteren, a másik 20 méter körül. De mivel ezúttal szabályosan tették ki őket, nem okozott gondot leszednem őket. E pályát látva kérdezte meg újra az egyik csapattársam (úgy látszik, ez az infó terjed szép lassan), hogy tényleg azt mondtam az olasz szervezőknek a szabálytalan pályára, hogy basszák meg? Nem tudom, miért olyan nagy dolog ez, de végül is igen, tényleg így szóltam, megérdemelték az anyaszomorítók (nem pontos tükörfordítás). Ez láthatóan imponált nekik, az angolok nem az a konfrontálódós fajta ugyanis.


Hiba nélkül mentem végig az erdei és a tó körüli pályákon is. Az utolsó előtti pálya álló volt, aztán körbe kellett sétálni a tavat és rögtön egy térdelő jött, de boldogultam ezekkel is. Éreztem azt is, hogy jó lesz a mai eredményem, de hogy minden előírt testhelyzetű pályát hibátlanul meglőttem, az már komoly siker volt.


Már csak két pályánk maradt, vissza kellett caplatni a domboldalba és onnan lőttünk át megint a völgy felett. Az első pályán két potya cél, azt le is szedtem gond nélkül. Az utolsó pályán viszont két jó nehéz cél volt a távolban, és a szél még erősebben fújt. Már ott üldögélt a körmét rágva az a kolléga, aki a délelőtti csoportban 4 hibával végzett. Ez nagyon jó volt, mert a 3-as célt elhibáztam ugyan, de jelenléte ösztönzőleg hatott rám, és az 50 méter körüli 4-es célt, két tenyérnyi rátartással, de sikeresen leszedtem! Íme, a pontozólapom. Az 5-ös céllal kezdtük, S és K az álló és térdelő célokat jelöli.


Így esett, hogy a GP-ken szokásos üvegkocka mellé egy marha nagy kupát is kaptam, az oldalára felvésik majd az én nevemet is. A kupa vándorkupa jellegű, a tányér a maradós trófea. Akkor még csak a fáradtságot éreztem leginkább, a vigyor csak a hazafelé úton alakult ki az orcámon a maga teljességében.

1 komment:

SchB írta... [válasz erre]

Gratulálok nagyon jó voltál!

Megjegyzés küldése