Morskóval kezdődött minden. Az első dobogós helyem egy nemzetközi versenyen a 16 J-os kategóriában, valóban kemény nemzetközi mezőnyben. Akkor éreztem először úgy, hogy tényleg van értelme külföldi versenyekre járni, mert ott is helyt tudok állni.
Még két héttel ezelőtt olvastam a német CO2Air fórumon, hogy a Bajor OB idén nyílt bajnokság lesz, és lehet indulni több kategóriában is. Azon a hétvégén nálunk egy Vasnyúl Kupa forduló lenne. Rövid gondolkodás után azt mondtam, hogy itt az idő megvalósítani, amit korábban megfogadtam, és a hazai versenyek helyett a nemzetköziekre koncentrálni. Úgyhogy írtam Gerhardnak és Ágival együtt jelentkeztünk a versenyre. Ági Klasse 3-ban, én 1-ben és 3-ban. Már csak azért is hasznos lesz kimenni, mert egy hónappal a Nyílt Német Bajnokság előtt nem árt egy kis gyakorlás az eberni lőtéren.
Beszélgettünk Ágival a külföldi versenyekre utazásról, és mondott egy jó ötletet: ugye az a gond, hogy nagyobb távra egy nap kevés, mert este érünk oda és nincs idő belőni. Egy teljes nappal korábban érkezni viszont szintén felesleges. De az jó megoldás lehetne, hogy egy nappal korábban nem hajnalban, hanem kényelmesen kelve indulunk, nézelődünk út közben, megszállunk a céltól pár száz km-re, majd másnap reggel szintén kényelmesen kelve megyünk tovább, délre ott vagyunk, egész délután gyakorolhatunk és pihenhetünk, aztán jön a verseny. És esetleg ezt kellene csinálni hazafelé is, a verseny után elindulni és lenyomni 3-400 km-t, majd aludni valahol. Másnap akkor több idő van nézelődni és nem hullafáradtan érünk haza, mert 8-900 km plusz a sok nézelődés hajnali érkezést jelent, álmosságtól szédelegve. Ez így jónak tűnik, egy nappal több talán az út, de sokkal pihentetőbb, biztonságosabb és több időnk marad a dolog nyaralás részére is. Mert ha már egyszer ekkora távokra elutazunk, túl nagy luxus lenne csak végigrohanni az autópályán és nem nézni meg, amit csak lehet.
Délután nézegettem a német fórumot, és találtam még egy nyílt versenyt a közeljövőben: Dorstenben lesz 14-én RNW-LM, azaz Észak-Rajna-Vesztfáliai OB, és ez is nyílt. Itt Martin kollégánk a szervező, írtam is neki, hogy tényleg nyílt-e a verseny és mehetünk-e. Este érkezett meg a válasza, hogy persze, szívesen látnak. Ez egy héttel lesz a nyílt német bajnokság előtt! Aznap nálunk Turul Kupa lesz, másnap meg MDLSZ minősítő sziluett verseny Dabason, de inkább kihagyom őket, jobb lesz egy nemzetközi verseny. Ez csak egy napos lesz, és csak egy kategóriában lehet indulni, tehát ott csak a Klasse 1-ben lövök majd. És azt találtam ki, hogy a két verseny között haza sem kellene jönnünk, hanem vasárnap vége a versenynek, hétfőn Dortmundban személyesen találkozhatnék Maik Eckhardttal, és a puskát is megmutathatnám neki. Aztán szép lassan, nézelődve, napi 100 km-es sebességgel csorognánk le Ebernbe, és csak utána jönnénk haza. Ha megoldható, út közben is próbálnék mindig valami lőteret találni, ahol gyakorolhatunk, és ennek az útnak lenne a végállomása az eberni Német Országos Bajnokság. Annyival többe sem kerülne, mert a megspórolt második út árából legalább két éjszaka szállásköltsége kijön.
Jó volt belegondolni, hogy már ezek a német versenyek jelentik az igazi kihívást, és hogy ott is van esélyem nyerni - hiszen ne felejtsük el, Morskóban végigvertem az egész német mezőnyt, csak egy lengyel és egy orosz volt előttem. Persze, hazai pályán kicsit nehezebb lesz ezt újra megtenni velük, de legalább lesz miért küzdenem. Azt hiszem, most jutottam el oda, hogy nem izgulok sem jó, sem rossz értelemben a versenyeken. Tudom, hogy lesz egy verseny, nyugodt vagyok, bízom a puskában és a tudásomban is. Ám nem izgulok, nem rettegek, de nem vagyok kedvetlen vagy pesszimista sem, mint néha voltam az utóbbi időben. Csak egy feladat, amit meg kell csinálni, a lehető legjobban, és kész.
