Egészségünkre!

Olyan gyönyörű, verőfényes napsütésre ébredtünk, hogy vétek lett volna itthon gubbasztani és várni a szentestét, amikor még valami karácsonyi örökzöld dekort is be akartam szerezni... Na, nem az üzletekből, hanem csak innen, a szomszédból. Alaposan felöltöztünk hát, kaptuk a fényképezőt és kimentünk egyet sétálni.Találkoztunk egy nagyon magányos lóval, ami majdhogynem beleolvadt a tájba, mert gondatlan kezek őt nem öltöztették fel a szokott téli vízhatlan gúnyába, és odajött hozzánk, némi kaja vagy simogatás reményében. Megörökítettük a szép sörényű, hófehér mént, a szőke herceggel szerencsére elkerültük a találkozást, majd kaptattunk felfelé, tovább az úton.

Az már csak a táj szépségén és a választott úton múlt, hogy a 'kicsit sétálni' két és fél órásra nyúlt, mert felfedeztünk útközben egy félig romos, használaton kívüli malmot a völgy legmélyén, az úttól nem messze, egy hasonló patakot, mint a Malom-völgyi, valamint ha már félúton voltunk, elballagtunk Ashoverbe is. Ashover egy olyan kis falu, ami egy elég aktív parókia is egyben, és csápjai az őt körülvevő jó néhány települést is behálózzák, az útjelző táblák tanulsága szerint legalábbis. A faluban élénk élet folyik, az elmúlt évek valamelyikének a legjobb pubja is itt található, de a falutábla az igazi kunszt: Welcome to Ashover parish - Community first. Khmm. Lenne mit tanulni belőle.

Visszafelé láttunk még pár kirakott, elszállításra váró szemetes zsákot egy-egy ház előtt, és hogy a kukások is érezzék át a karácsonyi ünnepeket, egy helyen kis kártyás üdvözlőlapot is akasztottak a szemeteszsákokra... :D Kerültünk egyet a dombokon át, mert András szerint 'nem sokkal hosszabb', és hogy gyönyörű arrafelé is... Ebből az egyik állítás kétségtelenül igaz volt, és még így is, az összébb töppedt hóban is el tudtam képzelni, hogyan festhetett ez frissen, térd felett érő verzióban. Azt viszont már kerek perec visszautasítottam, hogy a szemközti hegyoldalba is másszunk fel, mert onnan a lábunk előtt heverne a táj.

Érdekes módon abszolút nem lehetett érezni, hogy hideg lenne, és a szél is mintha megállt volna, ami pedig elég ritka esemény. A meleg zoknik és bakancsok, na meg a folyamatos mászkálás nagyon jóleső meleget teremtett belülről, pedig a félúton levő, mintegy háromszáz éves, rózsaszínre festett pubba, a Nettle-be be sem mentünk forralt borért...

Update: Amit mégsem ártott volna megtenni, mert karácsony szikrázóan vakító, havas reggelére András nem kicsit volt beteg, és persze ünnepnap van, orvos még hírből sincsen sem közel, sem távol. Telefonon, az ügyelet iránt érdeklődve nővérkék faggattak ki, hogy mégis, hogy érzi magát, mi fáj neki, és ha romlana az állapota, akkor szaladjunk az ügyeletre, de amíg a felsorolt pár gyógyszert beszerzem és pihen, addig nem kell aggódni. Hátizé.

A magyar egészségügyhöz szokott lelkem ettől nemigen nyugodott meg, de kaptam magam és beszaladtam Chesterfieldbe, a legközelebb nyitva tartó patikába. Azt hiszem, még gyúrnunk kell az angol bacikra ellenállóképességileg, mert karácsony elmúltával bizony kénytelenek voltunk az orvost is meglátogatni, immáron antibiotikumokért. Én még viszonylag enyhe cuccot kaptam, de Andrást megnyomták egy bivalyerős antibiotikummal, amikkel viszont két hét alatt sem nagyon sikerült teljesen kigyógyítani minket: akármilyen nyavalya is volt ez, eléggé ragaszkodó típusnak tűnt. :-/

Az eset margójára még annyi kívánkozik, hogy január végén volt még egy körünk immáron magyar orvosnál, ahol sürgősen ágynyugalmat (hehe) és kétféle gyógyszert írtak fel mindkettőnknek, hogy végre kikeveredjünk ebből a kikezeletlen influenza + szövődményeiből...

Az út képei: Ashover és Littlemoor