Handley - Wolley Moor - Littlemoor

Még mindig térdig érő hó fedi az egész környéket, de ma gyönyörűen sütött a nap és kellemesen enyhe idő volt. A szomszédság is kint tett-vett, havat lapátoltak, egy öreg bácsika fényképezte a nénikét a behavazott teraszon, ilyen fotót sem csinálhatott az elmúlt fél évszázadban. A hó vastagsága még nem csökkent jelentősen, csak egy kicsit összeesett, viszont a házakon megjelentek a jégcsapok.

Először csak Handley-ben sétáltam egy kört (mondjuk, ezzel hamar megvoltam, 8-10 házból áll az egész falu. De aztán már terhemre volt ez a nagyvárosi nyüzsgés és a csendesebb, nyugalmasabb vidéki tájakra vágytam. Elindultam hát egy kis gyalogtúrára a környéken. A víztározó irányába indultam el, le a domboldalon.

Elnéztem ezt a domboldalt, nyáron is nagyon szerettem, de most a hóval lepett elszórt házikók és a hatalmas fehér mező az előtérben teljesen más képet mutatott. Találtam az út menti hóban egy megfagyott pókot is - rejtély, hogy került oda.

Wolley Moor felé vettem az irányt, ez egy újabb építésű településrész. Nem szoktam az angol helységnevek magyarra fordításával élcelődni, de az azért már mégis csak komolytalan, hogy Gyapjas Mocsár legyen egy falucska neve! A dombtetőről megint csak nagyon szép kilátás nyílt, és a nap éppen úgy sütött, hogy néhány fa is hatalmas, messze elnyúló árnyékot vetett a hómezőkre.

Gondolkodtam, ne menjek-e el Ashover (Hamufölé, hehe) felé is, de aztán inkább hazafelé fordultam, csak egy kis kerülővel, Littlemoor (Kismocsár :-) irányában. A hó az olvadás miatt kicsit összeállt, és már-már anyagszerűtlenül megült mindenféle tárgyak tetején, mintha egy rögtönzött nonfiguratív szoborparkban jártam volna. A legegyszerűbb kerítésből, virágládából vagy kint felejtett gyerekbicikliből is valami új, dizájnos formájú tárgy lett pár napra. Nyelvgyakorlásként ahol csak havat lapátoló emberekkel találkoztam, érdeklődtem náluk a Handley-be vezető út felől. Derűsen vigyorogva ballagtam végig a falucskán.

Aztán befordultam a Woodhead Lane-re (Fafej út), ami már hazafelé vezetett. Az út elején egy rakodógép dolgozott, embermagas hókupacot halmozott fel az úton, hogy be lehessen hajtani az egyik ház udvarába. Az utat durván befújta a hó, a két sövény között magasan állt és különös hullámokat vetett, néhol csak bokáig ért, máshol viszont derékig.

Valahogy átverekedtem magam rajta, de aztán ahol volt egy kis rés a sövényen, átmentem a dombtetőn elterülő mezőre. A szél láthatóan innen fújta az útra a havat, mert itt nem sok maradt, tíz centi sem volt, szépen haladtam. A kihalt mező közepén Handley-beli ismerősökkel találkoztam, Ann és a férje jöttek szembe, ők is túrázni indultak.

Este Áginak felrajzoltam egy légifotóra, merre is jártam. Érdekes, hogy ott helyben az Ashover-i elágazás és LittleMoor közti rész tűnt a leghosszabbnak, persze ott hegynek fel kellett menni, míg a másfélszer olyan hosszú Woodhead Lane-t fele annyinak sem éreztem. Persze, akkor már erősen vitt a lendület hazafelé, hogy a nap záróakkordjaként forró teát szürcsölgetve üldögéljek egy nagy kád forró vízben.

Fotóalbum: Handley - Wolley Moor - Littlemoor