Mozgalmas napok álltak mögöttem. Tegnap még Magyarországon tárgyaltam új munkákról, aztán késő estig autókáztam Ausztria hegyein keresztül, ahogy Szombathelytől tartottam toronyiránt Linz felé. Ezt a képet csak Ágicza sokkolására készítettem, a menőkén látható kanyargós úton csak száraz sóréteg volt, de ennek a havas buszmegállónak jobban megvolt az a hangulata, amit az ember egy januári hegyvidéki autósútról elképzel.
Már majdnem a német határnál voltam, mikor félreálltam aludni egyet. Szerencsére a házból elhozott holmik (még egy forduló, és minden holmink itt lesz Angliában!) közt volt egy nagy cserge-birka is, belefúrtam magam, mint Nyafika a kötött pulóverbe és már aludtam is - nem egészen fél órát, mikor az aggódó feleségem felhívott, hogy mi van velem. Elfelejtettem kikapcsolni a telefont! Mi lenne, B+, ha nem vagyok benne a hírekben, akkor semmi különös. Csak azért volt ez kínos, mert a kocsi egyre hűlt lefelé, így az alvásra fordítható óráim meg voltak számlálva. Hajnalban muszáj volt tovább mennem, Regensburg után álltam meg megint, mikor már újra felmelegedett az autó, és megint alhattam néhány órát. Ilyen hajnali fényeket láttam:
Útközben meg-megálltam nézelődni, ez volt egyben a pihenés is, fél óra városnézés után sokkal kevésbé vagyok álmos, jól esik az a kis mozgás, meg az újdonság. Részletesen ld. Lupburg - Parsberg és Stolberg (Rheinland). Közben be is esteledett, utána már csak mentem Dunkerque felé, a komphoz.
Sajnos, tévesen gondoltam, hogy a megállásra kijelölt, szalagkorláttal védett öbölben meg lehet állni és hátramenni papírzsepiért. Már éppen indultam volna tovább, mikor két mocskos anyaszomorító rendőr megállt mellettem és megvágtak 100 euróra, mert szerintük megálltam az autópályán. Belgául sajnos nem beszélek, ők cserébe nem tudtak németül, angolul pöntyögött valamit az egyik, de még vitatkozni sem lehetett velük. Ha tolmácsot kérek, lekésem a kompot és a 100 eurónál többet vesztek az új jegyen. Viszont lehetett bankkártyával fizetni, hiába no, ez már Európa. Költsétek gyógyszerre, köcsögök.
0 komment:
Megjegyzés küldése