Winchester

Csaptunk egy görbe napot és leugrottunk a déli partvidékre, melegedni... Illetve a melegből itt sem sok maradt, a beköszöntött hidegfront itt is éreztette a hatását, de itt messze nem olyan csontig hatoló, mint fent, északon.

A városka Anglia egykori fővárosa, ehhez mért mennyiségű ódon épülettel a belvárosban, bő egy órányi útra Londontól.

Itt messze nem maradt intakt a középkori utcakép, viszont nem is barmolták el, és ez mindenképpen piros pontot érdemel a helyi műemlékesektől. A déli építészetre jellemző, pattintott kövekből álló falburkolatot itt több épületen is egészen közelről szemügyre lehetett venni: a kettébe hasított követ ágyazzák bele a habarcsba, keretezésül pedig szinte mindenütt tégla szolgál.

A főutcán az egymásból kikönyöklő emeletek aljában, az egyik fachwerkes ház üzlethelyiségében cornish pasty shop illatozik már messziről: a túró rudival ellentétben a frissen sült péksütik illata tényleg hiányzik, ínycsiklandóan kontinentális érzés... :P A katedrális és a főutca közötti mellékutcában a ház előtt igen régi szőlő fut a falon, amit bizony nemigen látni errefelé:

Az impozáns méretű és cizelláltságú Winchester Cathedral kertjében már nyílnak a sáfrányok és a nárciszok is, de a róla elnevezett Austin rózsából egy árva grammnyit nem láttunk sehol... Őszintén szólva kissé el vagyunk már szokva az ilyen méretű épületektől: András legutóbbi négytemplom-túráján látott kis, emberléptékű templomaihoz képest ez a Szigetek egyik legnagyobb gótikus katedrálisa a Salisbury-i mellett, és mint történelmi és országos jellegű nevezetesség, belépti díjas mulatság. Isten házába viszont nem vagyok hajlandó belépőt fizetni, úgyhogy a belsejét meghagyom a turistáknak.

Külön jó lett volna pedig az időzítés is: évente egy estére is kinyitják a templomot, díszkivilágítással, gyertyafényes összejövetellel, de csak ezért nem maradunk, négy óra út a Peak-ig, hiába, ahol lakunk, az innen nézve már messze észak...

Fotók: Winchester