Miket rejt a sherwoodi erdő?

Hétágra sütött a nap, úgyhogy felkerekedtünk egy kicsit túrázni, a környéken szétnézni. A sherwoodi erdő tőszomszédságában lakunk már bő fél éve, hát illett végre a terepet egy kicsit jobban felderíteni.

Creswell Crags-nél kezdtünk, ez Anglia legrégebbi, ember lakta barlangjainak lelőhelye, a helyszínen látogatói központ és múzeum várja azokat, akik pattintott kövekre és egyéb apróságokra kíváncsiak. Mi viszont a tóra és a meredek sziklafal üregeire voltunk kíváncsiak, és eleve arra vettük az irányt. Sajna utóbbiak rács mögé kerültek a rossz magaviseletük miatt (régészeti terep, belépni tilos), úgyhogy csak nyakat nyújtogatva bámultunk be, hátha legalább kicsit látunk abból, mi rejt a sziklahasadék mélye. A harmadik ilyen barlang után az ember a többit már meg sem nézi, inkább a tájra és a két barlangsor közé ékelt tavacskára koncentrál.

A felemás élmények után valami biztosabbra vágytunk, és ezt leginkább kastély formátumban szoktuk megtalálni, így a szomszédban levő udvarházat kihagytuk, mert nyitva tartási időt nem találtam hozzá, viszont a nottinghami önkormányzat tulajdonában jó néhány helyi nevezetesség áll...

A húsz percnyire fekvő Rufford Abbey csak az egyik nevezetesség, amit már régebben kinéztem, és szerencsére a fenyegetően gyülekező, ólomszürke fellegek is megkegyelmeztek nekünk. A sherwoodi erdőn át autózva közelítettük meg az objektumot, és egészen hazai tájakon érezhettük magunkat. Angliában feltűnő a nagy, egybefüggő erdőségek hiánya, itt kaptunk végre egy keveset a már őszbe forduló lombok tömegéből. :) A környéken egyébként meglepő módon nem ez az egyetlen hely, amit klerikális épületegyüttesből alakítottak át nagy szabású főúri lakká, talán ez volt az egyik legnagyszerűbb hozadéka VIII. Henrik egyházoszlató tevékenységének... :P Byron otthona, az épségben megmaradt és két éve már kipipált, szintén a Nottingham Council gondozásában álló Newstead Abbey is ilyen...

Rufford Abbey alapításakor ciszterci kolostorként üzemelt, majd évszázadokon át virágzó, gyönyörűséges kastély, mára már csak a fő homlokzat sziluettje és az egyik szárnya maradt meg. Dióhéjban a történetéről itt, az English Heritage oldalán lehet olvasni. A hajdanvolt pompa a 20. század hanyagságának köszönhetően darabjaira hullott, ami mozdítható volt, azt tételenként kiárusították, ami nem, azt évtizedekig meghagyták az enyészetnek. A maradék konzerválására egészen '56-ig várni kellett, akkor vette kezelésbe a helyi önkormányzat a romos kastélyt és konzerválták a még megmenthető részeket. Az embernek a szíve facsarodik el, amikor kopott fotókon viszontlátja, milyen lehetett ez a hely hajdanán:

Viszont megmaradt néhány a gerendázatot tartó oszlopfőkből, ezeknek másolataival kell beérni az embernek a long gallery-n, amivel egy-egy villanásra a hajdanvolt kolostor árnyai is felderengenek:

Az egyetlen, lakhatóként megmaradt szárnyban alakították ki az uradalom kezeléséhez szükséges iroda székhelyét, de az nem látogatható, így csak az istálló és a gazdasági épületek együttesében a kávézó az, ami itt még megnézésre érdemes. Az orangerie a másik, látogatóknak érdekes célpont, de a tóparti, igen hosszúra nyúlt séta után azt már sajnos zárva találtuk, egyébként ilyen: Rufford Abbey Orangery

A hatalmas birtokon elterülő tekintélyes tórendszer viszont egy komplett délutáni gyalogtúrára éppen ideális, a túlvégén, másfél mérföldnyire a kastélytól vízimalom és kis vízesés várja az embert. Igaz, ez fele annyira sem látványos, mint számunkra sztenderdként funkcionáló Osmastoni vízimalom...