2012. november 11., vasárnap

A kőművesek (rém)álma...

A vízszintesre, függőlegesre és a derékszögekre egyaránt fittyet hányva, a fizika törvényeit tökéletesen semmibe véve álldogál Little Moreton Hall immár ötszáz éve és köszöni, jól van. Falai vészesen dülöngélnek, egymást tartva állnak és dacolnak az évszázadok viharaival, egyik emelet kikönyököl a másikból, míg a long gallery, azaz a hosszú beltéri sétaterem (angliai időjárás, ugye...) a ház legfelső emeletén épp, hogy beugrik, mindenféle tekintet nélkül a tartószerkezet-nélküliségére. Építészeknek és statikusoknak komoly ínyencfalat ez a Cheshire-i házikó. Amikor a National Trust gondozásába került a 30-as évek elején, az állagfelméréskor a szakemberek bátran kijelenthették, hogy ez a ház az orruk előtt tulajdonképpen nem is állhatna a lábán...



Szerencsére nem is a fizika, hanem az elmúlt évszázadok nemtörődése következtében a történelem úgy vonult át rajta, hogy a Tudor-korabeli udvarházat teljesen érintetlenül, mintegy időkapszulaként hagyta az utókorra. Ezt teszi, ha egy tehetős család majd' nyolcvan év munkájával felhúz, majd bővít-szépít egy középkori udvarházat, ám a szerencse és a történelem fordultával (Cromwell-éra) életkörülményeik drasztikusan változnak és évszázadokig bérlők kezén, konkrétan sorsára hagyva tengeti életét tovább a hajdanvolt, nagy pompájú családi fészek.


Az ablakok és a gerendaváz árulkodik leginkább arról a jómódról, ami ezt az épületet az 1500-as években jellemezte. Akkoriban az üveg kincs volt, és itt komoly mennyiségű üvegtáblával, sőt, bay window-k sorával adták tudtára minden ide érkezőnek, milyen tehetős a ház és a birtok ura. A fachwerk-szerkezet minél sűrűbb osztású, annál gazdagabb a tulajdonos, ráadásul a ház külső homlokzatán kiugró helyiségek a klotyóval egybenyitott gardróbok (az ammónia megvéd a molyoktól. Büdösnek ugyan büdösek a ruhák, de egyben marad az anyag), ez jelzi, hogy itt valakiknek egész ruhatára van... Egy olyan korban, amikor a köznépnek egy váltás ruha sem igen jutott.


A hajdanvolt dicsőség aztán erősen megkopik, egy évszázad múlva már az akkori tulajdonosok nem tudnak a felújításra-modernizálásra költeni, így kiadják a gazdaságot és az udvarházat, bérlőiknek viszont nem érdekük a másét szebbíteni, így nyomtalanul, átépítés nélkül múlik el felette az idő. A már az építéskor sem igen létező alapjai a mocsaras talajnak köszönhetően (vizesárokkal körülvett házikó, a jobb védhetőség kedvéért) megsüllyednek itt-ott, de a házikó büszkén áll, mint a cövek az első komolyabb statikai beavatkozásig, a XX. század fordulójáig.


Igaz, a mentő kezek a 24. órában kapták el az épületet. Ilyentájt a házi kápolnában szenet és fát tartanak, az épületkomplexumot az imádságon kívül nem tudni, mi tartja össze, de a középkori építőmesterek kétségkívül időtálló munkát végeztek. Az utolsó egyenes ági Moreton leszármazott, egy apáca végül teljesen elbájolva a hely varázsától vaskezébe veszi a dolgokat és a viktoriánus kor legmodernebb megoldásaival acél megerősítést kapnak a long gallery koszorú nélküli falai, pálcás összehúzást a rogyadozó fedélszék, a kidőlő-bedőlő falakat megerősítik itt-ott, rendbe hozzák a beszakadt mennyezetű nagy étkező hallt és természetesen a házi kápolnát.


A Trust-ra hagyott épületegyüttesben aztán a II. Világháború előtt stabilizálják az állapotokat, majd az évtizedek újabb műszaki fejlesztéseket hoznak, aláalalpoznak a teljes háznak, kikotorják a vizesárkot, kiigazítják és pótolják a fachwerk szerkezetet, ahol az idő vasfoga kikezdte a tölgy gerendákat és tovább zajlanak a feltárások. A kis szalonban a faborítás mögött felfedezik az ötszáz éves tapétát(!), ami Zsuzsánna és a vének történetét eleveníti fel, az ólomüveg ablakokat restaurálják, ötszáz éves szóvicceket üvegbe öntve úgysem sűrűn látni:


Némi etimológiai összefüggésekre is rávilágítottak a nagyteremben: a hosszú asztalnál a háznép padokon ült, a családfő pedig széken, a chairman szó ebből a korból datálódik. A nagy deszka asztal (board) pedig a lakoma végeztével átlényegült, miután a combos fa asztallapot néhány markos legény lapjával lefelé fordította és rögtön játszhatóak lettek a board game-ek. Ebből a kontextusból már nyilvánvalóak azon a szókapcsolatok eredete is, hogy chairman of the board, school board vagy a judge's bench...


Középkori kulináris szokásokat illetően is kaptunk némi eligazítást a hosszú asztalnál. Az étkezőből a terménytároló pince és a konyha is közvetlenül nyílik, utóbbi jelenleg étteremként és kávézóként funkcionál, de hajdan innen adták asztalra az egyben sült húsokat ünnepnapokon, hétköznapokra maradt a maradékból készült ragu a családnak, a szolgálóknak meg a kása, zöldségek és gyümölcsök, kivéve a szakács/nét és családját... :P Az angol időjárás ellen is, ahol lehet, a régiek felvették a harcot. Igaz, nem a római kor padlófűtési technikájával, de a házi kápolnában a hölgyeknek az emeleten jutott hely, ahol a tűz mellől egy nyíláson át lenézve hallgathatták a misét, és amikor a nagy kerekasztal körül ültek a szalonban, egy parázzsal töltött üst állt a padlón, amivel a lábukat melengethették.


A felső szinten berendeztek egy kis középkori építőművészeti gyorstalpalót, hogyan készül a vályogfal, a palatető. Itt nyomon követhetők a fachwerk-építészet alapjai, az ólomüveg-technika, és mindezt robbantott installációkban tálalják, az eredeti anyagok léptékhelyesen lekicsinyített modelljein. A ház vázának makettje is igen tanulságos látvány: hogy a szeszélyesen ki-beugró homlokzatok és az alaprajzi felmérése sem egy napos feladat lehetett, az biztos...


Mindent egybevetve tanulságos kis délutánt töltöttünk el itt, és a két és fél év várakozás (sosem esett útba) maximálisan megérte még úgy is, hogy hazafelé a Peak-en át majd' két órát autóztunk... A hely viszont nálam a midlandsi Top 3-ban szerepel még így, megnézve is. :D

További fotók itt: Little Moreton Hall

3 komment:

Névtelen írta... [válasz erre]

Olvaslak, nézelődöm - időnként ránézek az órára,és tudom, szalad a ház -, közben elképzelem, hogy most is épp úton lehettek, hogy aztán a beszámolód olvasva, a mellékelt felvételeket nézve egyen a sárga irígység. Szeretem ezt a vidéket, amit itt, a blogodban bemutatsz. Néha az volt az érzésem, hogy a korábbi életemben itt élhettem. Aztán jutott eszembe, hogy ugyanezt éreztem, amikor Toszkánában, Provence-ben jártam. Végül maradtam abban ( magammal), hogy valami világcsavargó lehettem. Akkor is a gótika lehetett a kedvencem, de a szép táj mellett elviseltem a barokkot, meg a még barokkabb barokkot, mondjuk spanyolföldön.
(Lavanda)

Agicza írta... [válasz erre]

@Lavanda:Akkor azt a minősíthetetlenül trutyi időt is léccilécci irgyeld, amit idén kaptunk, mert árukapcsolással jár mindehhez, amit itt látsz... ;)) Majd még írok erről, úgyis olyan régen volt már szó az időjárásról.

A hazaérkezős-érzés pedig minket is kísérteni szokott itt-ott az útjainkon, de sehol sem annyira, mint itt, Angliában. A legelső évünk azért is emlékezetes volt, mert minden alkalommal fizikailag fájt, amikor Dovert elhagytuk...

Agicza írta... [válasz erre]

Közleménynek meg, hátha valakinek feltűnt a hiánya: a bal sávban látható volt kommentboxot meg kell várni, míg meghegesztik, jelenleg a blogger szerint addig ne is akarjuk használni, de majd visszahelyezzük a sorba.

Megjegyzés küldése