Nyár...

Ma van a nyár első napja, úgyhogy illene néhány szót szólni erről a jeles évszakról. Előnye, hogy itt este 10 óráig bizony világos van, ami számunkra hatalmas áldás, és még mindig megkeveri az időérzetünket, ráadásul a hőguta sem kerülget minket még délidőben sem, kint lehet tartózkodni a napon égési sérülések nélkül is, sőt, nem kell az UV-szintet sem sasolni.

Ámde. A szó klasszikus, közép-európai értelmezésében vett default nyár, mint olyan itt egész egyszerűen nem létezik. Nincsen. Az átlaghőmérséklet a 16-19 C° között van, erős légmozgással súlyosbítva és naponta legalább egyszer esik. Esetleg többször. Esetleg folyamatosan. Meleg is csak elvétve van, amit leginkább a 25C°-os lokális maximummal lehet jellemezni és eleddig egy kezemen meg tudom számolni, hány napig volt szerencsém benne - májusban. Talán most már melegszik valamennyire, és lesz még pár szép napunk. Ilyenkor az átlag angol álompolgár (az uramat is beleértve) egy szál bikiniben és strandra való, lenge ruhában piheg és panaszkodik a dögletes kánikulára, én meg azon gondolkodom, érdemes-e a harisnyát zoknira, esetleg a hosszú ujjút arra a pár órára rövid ujjúra cserélni, mert a szél azért még most is, így is fúj, ami több fokkal csökkenti az általános hőérzetet.

Persze, az szintúgy lehetséges, hogy ez Középföldére, a hegyvidékre és úgy általában az északabbi régiókra jellemzőbb, valamint hogy a déli végeken azért nem ennyire durva a helyzet, mindenesetre én nem erre számítottam, amikor pár éves londoni tapasztalattal a hátam mögött ideköltöztünk, Anglia szívébe... Ígyjárás.

Az is könnyen előfordulhat, hogy a klímaváltozás (nem vagyok hajlandó globális felmelegedésnek nevezni!) a ludas ebben is, esetleg egy újabb mini-jégkorszak határán állunk (kb. XV.-XIX. sz. közepe-vége között már volt egy), esetleg a Golf áramlat krepált be kissé vagy urambocsá' végleg, mindenesetre egyik sem valami szívderítő jövőt fest már a következő pár évtizedre is... Pedig én szerettem volna Nyugat-Skócia lélegzetelállítóan enyhe teleit és nyarait is megtapasztalni, de ezután eléggé inamba szállt a bátorság.

Leginkább, ha most kellene lakhelyet választani, inkább megreszkíroznám Cornwallt a radonnal együtt, jóval inkább, mint bármi mást... De erről már puffogtam egyet alant. A másik verzió, hogy hagyni csapot-papot, és elköltözni alsó hangon is Scillyre, Normandiába vagy a Csatorna-szigetekre, vagy még inkább Baszkföldre, ahol az erkélyeken van a klíma mellett a cirkó is, és marhára nem törődni a téllel és a hideggel, de Tenerife és Málta, valamint Madeira is felmerült, mint opció... (Asszem, amúgy is valami kényszeres okból szigetekben tanultam meg gondolkodni, ld. Brit Szigetek...) Madeirával max. némi nyelvi nehézség lenne addig, amíg nem tanulok meg portugálul, de legalább a spanyol tudásom néhány esetben nem menne teljesen veszendőbe...

Miért szeretem?

Ha azt állítanám, mindig is fehér kertet akartam, az valószínűleg nem fedné a teljes igazságot. Sem Sissinghurst miatt, amit szégyen-gyalázat, de mind a mai napig nem néztem meg, sem pedig amiatt, mert kedvencem lenne a fehér, mint szín. Sokkal inkább a letisztultsága, a fehér virágok és a fehér-tarka lomb önmagában való szépsége vonz, a monokróm jellegéből adódó időtlen, trendektől mentes szépsége... És mert a formális kertekhez talán a legtalálóbb alapanyag, a nyírt örökzöldek méltó párja és ellenpontja a fehér. Így, ezekből a morzsákból összeáll, miért is szeretem:

Az egyik legszebb kertrészlet (fotó innen), amit bármikor elfogadnék sajátnak is úgy, hogy semmit nem változtatnék rajta... A kert pedig a Michaelham Priory Garden, ha valaki meg szeretné nézni élőben is.

Hasonló szépségeket még itt látni, az egyik legízlésesebb és legigényesebb, nemzetközileg is elismert és keresett sztártervezőnél: Arabella Lennox-Boyd

Természetes szelekció...

...avagy: gyűjtünk! A héten érkezett meg az új, önkormányzat által kézbesített házi áldás a kukások jóvoltából: egy burgundivörös kuka, szelektív 'gyümölcsmosóval' a felső hatodában, ami arra hivatott nevelni a népeket, hogy mostantól nem csak a szelektív gyűjtőket használja, amiket az élelmiszer-áruházak parkolójában találni (itt még ruhát, cipőt és könyveket is lehet külön gyűjteni), hanem otthon is legyen legalább még egy kuka, immáron háromra hizlalva a mennyiségüket: egy a zöld hulladéknak, egy a háztartási szemétnek, valamint a burgundi az egyéb szelektívnek.

A fura a dologban az, hogy az ismertetőben közlik, miket lehet beledobni, és egyben megy bele a fém, az üveg, a pet-palack és a felső szegletbe a papírnemű: lehet, hogy ezzel próbálják a lakosságot az alapvető hulladékgazdálkodásra ránevelni, aztán később orvul meghatványozzák a házi kukák számát is... ;P Ami azt illeti, itt mindent csomagolnak, tehát annyi felesleges szemét keletkezik már csak ebből is, ami tényleg durva méreteket tud ölteni. Az egy dolog, hogy itt a megunt bútort is simán elviszik egy lerakóba, vagy van, aki ingyen elszállítja, és rögtön veszik az újat, nem kímélve sem a pénztárcát, sem a környezetüket. Mi meg a régi, már megszokott rendszer szerint a zöldet a komposztba, a papírt a kandallóba, a reciklálhatókat meg most már a saját szemetesünkbe tesszük: aki már próbálta, tudja, milyen döbbenetesen esik vissza a tényleg kidobni való, hasznosíthatatlan hulladék mennyisége. Sok kicsi meg... Szóval, érdemes kipróbálni, ha nem akarunk Wall-E -féle lerakót csinálni a Földből a következő évszázadra.

Más. Tegnap feltérképeztük a hulladék-lerakókat a környéken, mert a digitális átállásra való tekintettel fél Anglia most hajítja ki a megunt televízióit, mi meg már egy ideje őrizgetjük azt, amit a házzal együtt kaptunk, de most pár lerobbant számítógép-alkatrésztől is meg akartunk szabadulni. Felhívtam hát pár helyet, és volt, ahol még nekünk kellett volna fizetni, hogy otthagyhassuk az elektronikai cuccokat, úgyhogy sürgősen megkerestük a Council (önkormi) hivatalos lerakóját, ami barátságos nyitva tartású, ráadásul mezei lakosoknak ingyen igénybe vehető, így nem lesz szeméttelep az út menti cserjés sem...

Palántaszezon III.

Egyszerűen imádom a választékot, ami egy-egy kertcentrumban található. Nem csak a növények minősége kimagasló, de az eleddig csak a nyálcsorgatás kategóriájába tartozó, savanyú talajt igénylő növények mellett most már szabad az út a z7-z8-as szépségek előtt is. Utóbbival ugyan még mindig vannak fenntartásaim, a cserepes lét következményeként azért ezek között a nyalánkságok között úgy döntöttem, csak módjával fogok csemegézni, emlékezve a kipurcant háromszínű Hebe-re és az Alstroemeriákra...

Csatornázva

Nem egészen a szó hétköznapi értelmében, hanem úgy, hogy Angliát keresztül-kasul egy hajózható csatornarendszer hálózza be, ami még a Peak-ben is folytatódik, mert rafináltan odáig is fel lehet kapaszkodni, ha valaki ismeri a zsiliprendszer fortélyait...

Warwick Castle

Warwickshire központja, névadója és a város neve is a kastélynak köszönhető, ami napjainkban az egyik legjobban kiépített, interaktív, szórakoztató középkori vár, aminek ezer éves történelmét remekül mutatja be az egy-egy szárnyban, várbörtönben, és a hatalmas, zárt udvart alkotó várkomplexum egyéb kapcsolódó részein található, a hely szellemében kialakított kiállítás-sorozatok láncolata.

Az előretolt helyőrségnek tűnő ki-és bejáratnál igazi mediterrán hangulat uralkodik a zárt kőudvarnak köszönhetően, na meg az ott üzemelő kávéház terasza is jótékonyan erősíti ezt az érzést. Tovább lépve a zárt udvarból a kicsiket fa játszóház-dühöngő-mini vár, a nagyokat pedig a komoly árokkal körbesáncolt igazi, középkori, hamisítatlan vár várja a néhány perces séta után.

Mary Arden's Farm ismét

Wilmcote-ba, a Stratfordtól két nagyobb kőhajításnyira fekvő kis faluba a múltkor már túl későn érkeztünk, most viszont teljes szépségében láthattuk a farmot, és amilyen mákunk van, egy kis csapatnyi parasztgyereknek beöltözött kisiskolás is éppen akkor érkezett, akiket később mint mezőgazdasági kisegítő alkalmazottakat láttunk viszont a pajtában meg a csűrben, miközben felnőtt irányítással a középkori munkaeszközökkel próbáltak köszönőviszonyba kerülni.