2011. június 13., hétfő

Mary Arden's Farm ismét

Wilmcote-ba, a Stratfordtól két nagyobb kőhajításnyira fekvő kis faluba a múltkor már túl későn érkeztünk, most viszont teljes szépségében láthattuk a farmot, és amilyen mákunk van, egy kis csapatnyi parasztgyereknek beöltözött kisiskolás is éppen akkor érkezett, akiket később mint mezőgazdasági kisegítő alkalmazottakat láttunk viszont a pajtában meg a csűrben, miközben felnőtt irányítással a középkori munkaeszközökkel próbáltak köszönőviszonyba kerülni.


Ez egy valódi, állattartással is foglalkozó farm, ahol kecske és disznó, egyéb tollas jószág is előfordul, a kiskertje eredeti angol, jövevénynövényektől majdnem teljesen mentes virágos parasztkert. Mary Arden gazdasága és a Palmer's Farm egymás utáni épületeiben igencsak puritán stílusban korabeli berendezések, amik remekül visszaadják az ötszáz évvel ezelőtti viszonyokat.


Még zenei aláfestést is kapunk a gazdasági épületek között sétálva: furulyával és dobbal egy kész kis koncertet rögtönöznek az itteniek, mindenki legnagyobb örömére. Verőfény, mosolygó arcok mindenütt, lábasjószág és szalma, kordé és csűrből lett szabadtéri kiülő - egy teljes délelőttöt el lehet itt tölteni.


Játszottunk még kicsit a játszótéren, majd indultunk tovább, Warwick-ba, szintén hiánypótló, ismétlő útra.


További fotók: Mary Arden farm

0 komment:

Megjegyzés küldése